Csak komoly vallásúaktól várok segítséget? El mondanál értem igazából, egy Mi atyánkat?
A mi atyánkat ugyan el lehet imádkozni, de Jézus nem azt mondta, hogy ezt imádkozzátok, hanem hogy ÍGY IMÁDKOZZATOK.
Mit gondolnak a vallásos bugyuta emberek, Jézus, mikor az ige szerint rengetegszer elvonult imádkozni, ilyen mantrákat mormolt??? NEM! Ő imádkozott, beszélt az Atyjához!
A mi Atyánk egy példa, tartalom jegyzék... sorrend. Isten magasztalásával kell kezdeni pl, mint a zsoltárokban is Dávid, menjetek be kapuin hálaadással, tornácain át dícséretekkel...
ha Isten magasztalásával kezded, az nem egy mondat!!! az kb, ha ráérsz legalább 20-30 perc, utána kezd el egy normális hívő szellemből, Isten akarata szerint egyáltalán kérni, és leginkább nem is magával kezdi, hanem ismerőseivel, szükségben levőkkel, rokonokkal, gyülekezetével, esetleg ismeretlenekkel, akikről pl hallott, akár tv-ben ,akár emberektől, és megindult a szíve a szükségein, nyomorán.
Persze mindezt hitből, tudva mi az, amit már pl Jézus megadott, elvégzett a kereszten...
Van szellemi harc is, a sátán munkái ellen, és van mikor ezek után inkább imádásba megy át az ima, mikor Isten jelenlétébe bekerül valaki, akkor imádásra vezeti Isten Szent Szelleme.
Katasztrófa, hogy milliárdos egyházat megelégíti ezen mantrázása, gagyi imaélet, annak nem is nevezhető. semmi szellemi nincs benne, csak tudatlan butaság.
Isten ismerete sokkal gazdagabb, sokkal hatalmasabb tágas térre vezeti az embert, nem egy szűk imacellába gagyi zsolozsmákkal.
Na, ez már komoly vallás... komoly hit.
Mert a leírott szó kimondottá lesz, ha azt elolvassák...
Édes jó Istenem, kérlek szépen segítsed meg ezt a leányt, kinek baját nem tudom, de ha egy kicsit rátekintenél égi szemeiddel, és segítenél többet rajta, azt lelke nagyon meghálná! Mi Atyánk, ki mindenhol, és a Mennyek Országában vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, ahogy a Mennyekben, úgy a Földünkön is. Mindennapi kenyerünket szenteld meg, és add meg nekünk, s kérlek bocsátsad meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek, s óvj meg minket a bűnös kísértésektől, szabadíts meg a gonosztól. Amen.
Kedves kérdező
Igen imádkozhatunk embertársainkért sőt a bibliában Isten felkér ere, de nem elég csak mi imátkozzunk valakiért ha az illető nem imádkozik önmagáért.Az ima nagyon jó hatással lehet ránk érzelmileg és fizikailag, de legfőképpen szellemileg, ezért fontos hogyimádkozz
De hogyan imádkozzunk?
AMIKOR erről a kérdésről van szó, a vallásos szokások többnyire a formaságokra összpontosítanak, például az ima szövegére, vagy arra, hogy milyen testhelyzetben, illetve milyen szertartások keretében kell imádkozni. A Biblia azonban segít felismernünk, hogy ezeknél sokkal fontosabb szempontokat is figyelembe kell vennünk.
A Bibliából megtudhatjuk, hogy Isten hűséges szolgái más-más körülmények között, és különféle testhelyzetekben imádkoztak. Volt, hogy magukban, és volt, hogy fennhangon, mindig a helyzettől függően. Volt, aki ima közben az égre tekintett, és volt, aki meghajolt. Az imádkozáshoz nem volt szükségük képekre, rózsafüzérre vagy imakönyvre, egyszerűen csak kiöntötték a szívüket Istennek, és a saját szavaikkal szóltak hozzá. Vajon miért találtak meghallgatásra az imáik?-egyetlen Istenhez, Jehovához intézték az imáikat. Egy másik fontos szempontról pedig az 1János 5:14 ír. Itt ezt olvashatjuk: „azzal a bizalommal vagyunk iránta, hogy bármit kérünk is az akarata szerint, ő meghallgat minket.” Az imáinknak tehát összhangban kell lenniük Isten akaratával. De mit is foglal ez magában?
Hogy Isten akaratával összhangban tudjunk imádkozni, tisztában kell lennünk azzal, mi az akarata. Ezért a Biblia tanulmányozása elengedhetetlen ahhoz, hogy az imáink meghallgatásra találjanak. Vajon ez azt jelenti, hogy bibliatudósnak kell lennünk? Nem, egyáltalán nem. Azt azonban elvárja tőlünk, hogy szerezzünk ismeretet az akaratáról, hogy törekedjünk megérteni azt, és igyekezzünk alkalmazni, amit már tudunk (Máté 7:21–23). Az imáinknak összhangban kell lenniük azzal, amit megtanultunk.
Isten meghallgatja az imáinkat, ha az akaratával összhangban, hittel és Jézus nevében mondjuk el azokat
Minél többet tanulunk Jehováról és az akaratáról, annál erősebb lesz a hitünk. A hitnek pedig szintén kulcsszerepe van az imában. Jézus ezt mondta: „mindazt, amit hittel kértek imában, megkapjátok” (Máté 21:22). A hit nem egyenlő a hiszékenységgel. A hit azt jelenti, hogy hiszünk valamiben, amit bár nem látunk, szilárd bizonyítékok támasztanak alá (Héberek 11:1). A Bibliában bőven találhatunk bizonyítékokat arra, hogy Jehova, akit nem láthatunk, valóságos, megbízható személy, és készséggel válaszol azoknak az imáira, akik hisznek benne. Ráadásul, mindig imádkozhatunk hozzá azért, hogy legyen erősebb a hitünk, és ő szívesen megadja nekünk mindazt, amire szükségünk van ehhez (Lukács 17:5; Jakab 1:17).
És van még egy fontos szempont, melyet figyelembe kell vennünk. Jézus ezt mondta: „Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam” (János 14:6). Tehát Jézus által tudunk közeledni az Atyához, Jehovához. Ezért mondta Jézus a követőinek, hogy az ő nevében imádkozzanak (János 14:13; 15:16). Ez nem jelenti azt, hogy Jézushoz kellene imádkoznunk. Jézus nevében imádkozni inkább azt jelenti, hogy mindig elménkben tartjuk, hogy nélküle nem közeledhetünk tökéletes és szent Atyánkhoz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!