Vajon a halállal tényleg mindennek vége?

Van élet a halál után? A Biblia azt mondja nekünk, hogy “Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg... Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni?” (Jób 14:1-2, 14)

Mint Jób, mi is majdnem mindannyian elgondolkozunk ezen a kérdésen. Mi történik pontosan velünk miután meghalunk? Vajon egyszerűen megszűnünk létezni? Az élet egy forgóajtó, amin kilépünk és visszatérünk a földre, hogy nagyszerű személyiséggé váljunk? Mindenki ugyanoda kerül, vagy különböző helyekre? Valóban van menny és pokol, vagy az csak egy elmeállapot?

A Biblia azt mondja nekünk, hogy nem csak, hogy van élet a halál után, hanem az örök élet olyan dicsőséges, “Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1 Korinthus 2:9) Jézus Krisztus, Isten emberi alakja, eljött a földre, hogy nekünk adja az örök élet ajándékát. “...a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53:5)

Jézus átvette a büntetést, amit mi mindannyian megérdemelnénk, és feláldozta az életét. Három nappal később azzal bizonyítota be, hogy legyőzte a halált, hogy feltámadt a sírból lélekben és testben. Még negyven napig a földön maradt és több ezren látták, mielőtt felment volna örök otthonába, a mennybe. Róma 4:25 – “...halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.”

Krisztus feltámadása egy jól dokumentált esemény volt. Pál apostol sok embert kikérdezett, hogy szemtanúkat keressen bizonyítékul, és senki sem tudta kikezdeni a történtek valódiságát. A feltámadás a sarokköve a keresztény hitnek, mivel Krisztus feltámadása miatt mi is hihetünk benne, hogy hozzá hasonlóan fel fogunk támadni.

Pál megintett néhány korai keresztényt, akik ezt nem hitték el: “Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.” (1 Korinthus 15:12-13)

Krisztus csak az első volt abból a rengetegből, akik fel fognak támadni a halálból. A fizikai halál egy emberen, Ádámon keresztül jött el, akitől mindannyian származunk. De mindazok, akiket Isten örökbefogadott a családjába Jézus Krisztus által, új életet fognak kapni (1 Korinthus 15:20-22). Ahogyan Isten feltámasztotta Jézus testét, ugyanúgy fog a mi testünk is feltámadni Jézus visszatérésekor (1 Korinthus 6:14).

Igaz, hogy mindannyian fel fogunk támadni, mégsem fog mindenki együtt a mennybe menni. Minden embernek döntést kell hoznia még ebben az életben, hogy eldöntse, hogy hol fogja tölteni az örökkévalóságot. A Biblia azt mondja, hogy csak egyszer fogunk meghalni, és aztán jön az ítélet (Zsidók 9:27). Azok, akik megigazultak, a mennyben töltik majd az örök életet, a hitetlenek pedig örök büntetésre mennek a pokolba (Máté 25:46).

A pokol, akárcsak a mennyország, nem csupán egy állapota a létnek, hanem egy nagyon is valódi hely. Olyan, ahol a bűnösök Isten örök, végtelen haragját fogják megtapasztalni. Érzelmi, értelmi, fizikai szenvedést fognak átélni, folyamatosan szenvedve a szégyentől, a sajnálattól és a megvetéstől.

A Biblia szerint a pokol az alvilág (Lukács 8:31, Jelenések 9:1), egy lángoló kénköves tó, ahol örökkön örökké kínokat fognak átélni (Jelenések 20:10). A pokolban sírás lesz és fogcsikorgatás, tehát bánat és düh (Máté 13:42). Olyan hely, “ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.” (Márk 9:48) Isten nem leli örömét a gonoszok halálában, hanem az a vágya, hogy elforduljanak gonosz útjaikról és éljenek (Ezékiel 33:11). Ugyanakkor nem fog minket kényszeríteni erre; ha úgy döntünk, hogy elutasítjuk, akkor nem tud mást csinálni, mint hogy megadja nekünk, amit akarunk – az életet távol tőle.

Az élet a földön egy próba – egy készülés az eljövendőkre. A hívőknek az örök élet lesz ez Isten közvetlen közelében. Hogyan lehetünk igazak és képesek az örök élet elfogadására? Erre csak egy mód van – Isten fiában, Jézus Krisztusban való hit által. Jézus azt mondta, hogy “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (János 11:25-26)

Az örök élet ingyen ajándéka mindannyiunk számára elérhető, de meg kell hozzá tagadnunk néhány világi örömet és Istennek kell áldoznunk magunkat. “Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3:36) A halál után már nem lesz lehetőségünk megbánni a bűneinket, mert miután szemtől-szembe találkozunk Istennel, már nem lesz más választásunk, mint hinni benne. Ő viszont azt szeretné, hogy hit és szeretet által mennénk hozzá már most. Ha elfogadjuk Jézus Krisztus halálát fizetségül az Isten elleni bűnös lázadásunkért, akkor nem csak a földön kapunk gyümölcsöző, hasznos életet, hanem majd örök, Krisztus jelenlétében valót is.

Ha el akarod fogadni Jézus Krisztust mint megváltódat, és újjá szeretnél születni, akkor íme egy minta-imádság. Ne felejtsd el, hogy ez az imádság, vagy bármely más imádság nem fog megmenteni. Egyedül a Jézusban való bizalom tud megmenteni a bűntől. Ez az ima egyszerűen egy módja annak, hogy kimutasd a hitedet Istennek és megköszönd neki, hogy üdvösséget ad. “Istenem tudom, hogy vétkeztem ellened és büntetést érdemlek. De Jézus Krisztus átvette a büntetést amit érdemlek, ezért hit által megbocsátást kaphatok. Elfordulok a bűnömtől és benned bízom az Üdvösségért. Köszönöm Neked a Te csodálatos kegyelmedet és megbocsátásodat – az örök életet! Ámen!”

Keresztény hitünk középpontja, hogy Jézus Krisztus feltámadt, és vele mindazok, akik hisznek Benne.

Kérdés tehát, hogy hiszünk-e a feltámadásban? Azt nagyon sokan elhiszik, hogy van Isten, még azt is, hogy Jézusban emberré lett, szépeket tanított, s aztán keresztre feszítették. Azt azonban már kevesebben hiszik, hogy feltámadt.

Mi is a feltámadás? Ha úgy gondoljuk, hogy a feltámadáskor Jézus testében újra megindultak a biológiai, kémiai, fizikai folyamatok, s Ő visszatért az életbe, tévedünk. Jézus nem visszajött, hanem előre ment! Benne beteljesedett az ember sorsa, melyet Isten öröktől fogva szánt nekünk. Benne megdicsőült a teremtett anyag egy része.

Jézus feltámadásából következik a mi feltámadásunk valósága. Milyen sokan nem tudják ezt elhinni! Milyen sok a halott hitű ember, aki bár részesült a keresztségben, mégis a krisztusi hit sírjává lett. Hengerítsük el a követ szívünk ajtajából, hogy bennünk is föltámadjon az igaz hit!

Mi is lehet ez a kő? Nagyon sokféle, de tulajdonképpen csak egy: a bűn. Ragaszkodás egy bűnös, rendezetlen kapcsolathoz, egy önző megszokás, egy haragtartás, s minden más bűnünk. Mind-mind elhengeríthetetlennek látszó kő. A bűnbánat, bűnbocsánat szentségére úgy kellene tekintenünk, mint személyes feltámadásunkra. Szent Pál írja a Kolosszeieknek: „Ha tehát ti feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odaföntvalókat!”(Kol 3,1)A gyónás szentségében az „odaföntvalók” – „idebentvalók” lesznek!

Ilyen nagy kő lehet a szívünkön az életünk egy eseménye, mely szenvedést, fájdalmat, gyászt okozott, és akár lázadást, de legalábbis ellenérzést szít bennünk, Isten ellen. Miért pont ez, és miért pont velem történt?

Ilyen nagy kő lehet a szívünkön egy-egy felebarátunk is, ha nem tudjuk őt Krisztus szeretetével szeretni.

Mi lehet erre a megoldás? A feltámadás eseményeiben találhatunk erre is választ.

A Feltámadott Úr hengeríti el mindnyájunk szívéről a követ, hogy bennünk is feltámadjon az Ő szeretete: a feltétel nélküli, önzetlen, „fáradhatatlan” szeretet, hogy felismerjük Őt testvéreinkben, a családtagjainkban, a mellettünk élőkben, az egyszerű emberekben, sőt még ellenségeinkben is.

Az igazi szeretet ugyanis nem kopik, nem fogy el, hanem fáradhatatlan! Ugyanaz az érzület, ugyanaz a szeretet legyen bennünk is, mint ami Őbenne volt! Ne kelljen a mi szeretetünket se kiérdemelni, ne függjön a mi szeretetünk se attól, mint mondanak ránk, vagy hogyan bánnak velünk, vagy éppen mi történik velünk! „Az Úr békéje legyen veletek mindenkor!” – szólít meg a pap minden szentmisén! Az Úr békéjének, béketűrésének legyünk a hírnökei! Minden nehéz ember, minden nehéz helyzet a béketűrésünk próbája. Tűrnünk kell a békéért! A Feltámadt Üdvözítőtől kapott béke „körülmény-független”!

1709-ben pestisjárvány volt Gyöngyösön. A ferences kolostorban a házfőnök úgy rendelkezett, hogy zárják be a kaput. Csak egy barát maradt kínt, aki ellátta a haldoklókat a betegek szentségével, és eltemette a halottakat. Minden reggel meghúzta a kis kápolna harangját, innét tudták a többiek, hogy még él. Ha nem szólalt meg a harang, a többiek tudták, hogy meghalt, és kiment a következő. Tizenhárom ferences atya halt meg így. Az életük odaadásával tanúskodtak a feltámadásról. Világítottak, mint a húsvéti gyertya, feláldozva önmagát, fényt és meleget sugározva magából.

A mai sikeres világ hirdeti, hogy „élvezd az életet!”. Annak, aki elveszítette a munkahelyét, vagy az adósságcsapdában vergődik, vagy aki műtét előtt áll, vagy annak az anyának, aki elvesztette a gyermekét, vajon mit mond ez a mondat? Ő hogyan élvezze az életet? Neki fájdalma van! Vagy aki halálos beteg, vagy csak egyszerűen nem sikerülnek a dolgai. Hogyan élvezze az életet? Remény nélkül, testi, lelki fájdalmakat hordozva. Csak akinek van hite, reménye, csak az talál rá a szenvedésben is az Istenre, aki mindig, minden körülmények között ott van velünk, és szeret.

Az élő Krisztusról tanúságot tevő, szép életünk legyen elgondolkodtató mások számára, és döbbenjen rá a világ, hogy Jézus Krisztus „a feltámadás és az élet”!

A feltámadással életünk legfontosabb kapcsolata, az Istennel való kapcsolat állt helyre. Jézus azért jött el a földre, azért tanított, azért szenvedett, halt meg és támadt föl, hogy békét hozzon az Isten és az emberek közé. Ez Húsvét öröme, és ez a keresztény ember öröme: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.” Ő pedig így szólt: „Békesség nektek!