Hívő keresztyénként hogyan viszonyultok a világi hivatásokhoz?
Ahogyan én érzem és jelenleg gondolom:
Isten minden hívőt a misszióra hív el. Nem szabad tagadnunk Istent, sem Jézust. Életünkkel mutatnunk kell, hogy keresztyének vagyunk. Ha van lehetőségünk téríteni - tettekkel, vagy valaki nem tudja eldönteni, akar-e hinni stb -, tegyük meg. És igyekezzünk segíteni.
Világi szakmára nem hív el, viszont segít, hogy a számunkra előnyös földi úton járjunk, ahol nem nehezedik ránk nagyobb teher, mint amennyit elviselünk, ahol bizonyos állomásokon közelebb jutunk Istenhez, vagy mások általunk. Ilymódon vezethet azon az úton is, hogy mit tanuljunk ki és milyen úton járjunk.
Azonban szerintem nem baj, ha valakit megérint egy földi társadalmi probléma, egy gond, valami, amit az ember rosszul csinál vagy hanyagol, és hivatásának, itteni, földi hivatásának érzi, hogy hatókörében próbáljon segíteni az embereken.
Isten - megint csak szerintem - nem várhatja el, hogy csak a lélekkel törődjünk, és ne akarjunk változtatni semmi földi dolgon, addig is, amíg itt élünk, annyira, amennyire tudunk. Erre példám: ha egy házban átmenetileg laksz, azt is kifested, ha kell, posztereket raksz a falra és berendezed a lakást.
Járok FÉK-alkalmakra és az újonnan indult Promissz-SDG közös szervezésű, pesti oldali egyetemi gyülekezetbe is. Mindkét helyen olyan fiatalokat ismertem meg, akik nagyon-nagyon elkötelezettek Isten szolgálata iránt, majd' minden nap vannak valahol, ilyen helyen, saját gyülekezetükben, nem egyszer szolgálatot is vállalnak. Nem egyszer... inkább sokszor!
Misszió alatt meg azt értettem egyébként, hogy félig-hívőket vagy nem elzárkózó nem-hívőket ilyen helyekre meghívni, beszélni pedig, ha kérdezik, hogy XY elviseléséhez mi adott erőt?
Vagy olyan apróság is, ha kérdezi egy (ateista) csoporttárs, hogy mit csinálok kedd este, akkor merjem azt mondani, hogy egyetemi gyülibe járok. Sokszor nem sikerül, sokszor annyit mondok, hogy egy közösségbe. Félek, ha bevallom, hogy református, mi lesz. Pedig be kell vallani nyilván.
És a hivatás-dologra mit mondanál?
Most akkor melyiket gondolod?
a) "Világi szakmára nem hív el"
b) "nem várhatja el, hogy csak a lélekkel törődjünk, és ne akarjunk változtatni semmi földi dolgon, addig is, amíg itt élünk, annyira, amennyire tudunk"
Az a)-val nem értek egyet, a b)-re pedig van egy csomó igei bizonyíték. Úgy gondolom, Isten azt akarja, hogy
1) dolgozzunk - mert ezzel elismerjük, hogy Isten igazságos (vö. 1Móz. 3:17-19)
2) a munkánkban lelkiismeretesek, buzgók legyünk - mert ezzel is Őt dicsőítjük, mivel jó bizonyságot szerzünk a számára a világiak előtt (1Thess 4:12a)
3) áldottak, sikeresek legyünk a munkánkban - mert akkor nem leszünk szükségben (1Thess 4:12b).
Pál apostoltól arra is van útmutatásunk, hogy Isten A-terve az, hogy miután megtér valaki, először csak ennyi változás legyen az életében, hogy keresztény lett. Csinálja tovább a munkáját, de most már hitben. Aztán ahogy épül a hitében, lehet, hogy Isten másra hívja el (pl. ha a világi foglalkozása olyan, hogy a bűnt szolgálja vele, pl. kocsmája van, akkor valószínűleg nem az az Isten akarata, hogy ezt folytassa).
"1Kor 7:20 Ki-ki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon.
1Kor 7:21 Szolgai állapotban hivattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj [azzal].
1Kor 7:22 Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképpen aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája.
1Kor 7:23 Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.
1Kor 7:24 Ki-ki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt."
Két külön elhívása van az embernek. Az egyik - és ez a fontosabb - az Egyházban való szolgálatra való elhívása. A másik a világban való hivatása. Ez így egymás mellett le van írva az Efézus 4-ben: (lényeget emelem ki)
"Ef 4:7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
(...)
Ef 4:11 És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
Ef 4:12 A szentek tökéletesebbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
(...)
Ef 4:28 Aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek."
28-ban "cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó" úgy is fordítható: "kezeivel javakat megszerezzen".
Természetesen ez a vers nem kizárólag azokra vonatkozik, akik megtérésük előtt lopásokat követtek el. A lényeg az, hogy Istennek tetsző dolog jó munkát végezni fizikai, világi szinten *is*, feltéve, hogy az így szerzett javakból jótékonykodunk is. És viszont: ahhoz, hogy ezt megtehessük, dolgoznunk kell, mert magától nem hullanak ölünkbe a javak. Ha pedig az az Isten akarata, hogy dolgozzunk: Ő nem a félmegoldások Istene. Nem mondja úgy neked, hogy "dolgozz", hogy nem ad egy elhívást a szívedbe valamilyen munka iránt, amit örömmel és jó szívvel tudsz végezni. De még ha nyűg és kín is lenne a munka neked, kedves az Úrnak, hogy eltűrjed Őérte. Ezért mondja Pál, hogy ha rabszolgaként is hívatott el valaki, maradjon meg abban. (Kivéve, ha dönthet, hogy szabad legyen, mert akkor inkább azt válassza.)
Másik:
"1Thess 4:9 Az atyafiúi szeretetről pedig nem [is] szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;
1Thess 4:10 Sőt gyakoroljátok is azt mindamaz atyafiak iránt, akik egész Macedóniában vannak. Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok;
1Thess 4:11 És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek;
1Thess 4:12 Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek."
11. vers: "becsületbeli dolognak tartsátok" = philotimeomai
"2Kor 5:9 Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, neki kedvesek legyünk." [az Úrnak]
"igyekezünk" = philotimeomai
Azt jelenti "nagyon fontosnak tart, nagyon törekszik vmire". Annyira fontos a tulajdon kezünkkel munkálkodni, mint az Úr tetszését keresni!
És akkor még nem is írtam a 2Thess 3:6-13-ról, ahol azt mondja Pál, hogy aki nem dolgozik fizikai/természetes munkát, az "rendetlenül" viselkedik (atakteó = katonai kifejezés, mely arra a katonára vonatkozik, aki meglép a beosztásából).
Egy szó mint száz: a missziós elhívás nem zárhatja ki azt, hogy az adottságainknak/elhívásunknak megfelelő foglalkozásunkat űzzük.
Sokak szerint a munka a megélhetésért folytatott kötelező végeredményben, és az elhívásunk csak a keresztyénség.
Őszintén, szerintem is.
Ebben az értelemben jobban értem, mire gondoltál. Pl. ha megnézzük Pált, valószínűleg nem volt túl nagy elhivatottságtudata arra, hogy sátorokat készítsen, de biztos lelkiismeretesen csinálta.
De úgy gondolom, hogy ettől még a világi hivatása is lehet az embernek Istentől való elhívás és valami rendkívül fontos dolog, amit Isten akar, hogy megtegyen.
Az igazat megvallva a kérdésem első két bekezdését valóban "hiszem és vallom", tehát őszintén írtam.
De az utolsóban már nem vagyok biztos...
Szerintem Isten nem hív el valakit arra, hogy vegyész legyen, például. Viszont nem tudom, hogy valahol bűn-e, vagy még elfogadható-e, ha valaki (földi) hivatásának érzi, hogy vegyészként újabb kémiai anyagokat, mérgek ellenszerét, mit tudom én mit kísérletezzen ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!