Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Anya nem enged megkeresztelkedni?

Anya nem enged megkeresztelkedni?

Figyelt kérdés

17 éves leszek és mindig kilógtam a sorból, egyedül én nem vagyok megkeresztelve, nem tudom mit kell csinálni a templomban, amikor pl. misére mentünk egy barátnőmékkel, meg esküvőn, stb.

Nem ez a fő indok az elhatározásra, leginkább az, hogy ennek ellenére kis koromtól kezdve hiszek Istenben és már egy jó ideje esténként is imádkozok, mondjuk a saját szavaimmal, nem tudom ez így milyen, de csak így tudok... Eddig a Miatyánkot sem tudtam, innen-onnan szedtem össze. De semmi imádságot nem tudok ezen kívül.

Úgy tudom, így felnőtt koromban nem lehet majd templomi esküvőm sem, márpedig én nagyon szeretnék.

Nos a kérdés, hogy ő ennek az egésznek ellene van, szerinte úgy is lehet hívő valaki, ha nincs megkeresztelve (ő és apa is katolikusak, meg az egész tágabb családi köröm). Ha esetleg meg is engedné, erősen utalt rá, hogy inkább református pappal történjen, mert a katolikusok nagyon szűk látókörűek, meg a mise is bonyolult (nem tudom, miért) és ott énekelve van még a temetés is.

De a katolikusoknál van gyónás is, én pedig nem érzem magam tisztának, és ha 1 évig folyamatosan sorolnám a kisebbtől a nagyig megtörtént dolgaimat, akkor sem érnék a végére. Nekem fontos lenne, hogy pl ezt is megtehessem. Tehát én összegezve katolikus vallást szeretnék felvenni, de neki ez nem tetszik. Mit tehetnék? Aki tudna tanácsot adni, vagy mesélni, esetleg összehasonlítani a kettő típust vagy valami, annak várom válaszát.

Köszönöm!!!

L/17



2013. szept. 6. 23:01
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
*Gyónni egyébként NEM kell a keresztelés előtt sem
2013. szept. 7. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:

Szia!! Nagyon értékes az elhatározásod, ne add fel!!

Szeretnék segíteni Neked, írj egy üzenetet itt, és ha gondolod próbálok segíteni, tanácsokat adni!!

Ne add fel semmiképp a keresztséget! írj nyugodtan és próbálok segíteni. Isten áldjon!

2013. szept. 7. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Nem baj ha nem engedi meg azt hogy megkeresztelkedj. Nincs gond mert van a bemerítkezés is.

Merítkezz be! Jézus is azt tette.

Máté 3:16 Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni.

2013. szept. 8. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 A kérdező kommentje:
Milyen az a bemerítkezés és hogy zajlik? Egyenértékű a kereszteléssel?
2013. szept. 8. 21:02
 25/39 anonim ***** válasza:

Google a barátod. :))))


[link]


Informálódj!

2013. szept. 8. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 anonim ***** válasza:

" Milyen az a bemerítkezés és hogy zajlik? Egyenértékű

a kereszteléssel?"


Egyenértékű?????

Szerinted, ha Jézus is így lett megkeresztelve? Vagy talán ő rosszul tudta, hogy hogyan is kell ennek történnie és a Katolikus egyház jobban tudja?

2013. szept. 9. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Istvan35!


Egy kis empátiát kellene kifejlesztened.

A kérdező írásából nem jött le hogy mennyire kevés információval rendelkezik?

Azért kérdezett vissza mert tényleg nem tudja s ez nem is meglepő számomra.

De annak segítségével amit belinkeltem neki megtalálja a válaszokat.

Ha esetleg mégsem akkor még mindig írhat nekem s válaszolok.

S hidd el ha lesz kérdése meg is teszi.

2013. szept. 9. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:
0%

Nem enged megkeresztelkedni? Nem is baj az. A keresztényeket rángatják ide-oda és irányítsák, csakúgy, mint a sátánistákat.


Légy kívülálló, és úgy szemléld a dolgokat.

2013. szept. 9. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 A kérdező kommentje:
Köszönöm Vidiripi, utána néztem, lehet ez még jobb, vagyis hát ez is szimpatikus.
2013. szept. 10. 06:29
 30/39 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Örülök hogy tudtam segíteni.

Ebben az a legjobb hogy Biblikus. :))

2013. szept. 10. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!