Miért követett el Dávid bűnt az Úr ellen?
Sámuel 2. könyve 24. részében, amikor az Úr megparancsolta Dávidnak, hogy vegye számba a népet, Dávid megszámláltatta, és akkor a 10. versben ez áll: Dávidot azonban bántotta a lelkiismerete azután, hogy megszámláltatta a népet, és ezt mondta Dávid az Úrnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem. Most azért bocsásd meg, Uram, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem.
Nem értem mi a bűne Dávidnak, pedig engedelmeskedett az Úrnak. Valaki megmagyarázná??
Talán segít. Olvasd el az első részét:
Ha viszont megfigyeled, nem az Úr találta ki, hogy megszámlálja a népet, hanem az Úrnak felgerjedt a haragja.
De talán megtalálod a választ a linkben.
Itt megkapod a választ:
Nem Isten parancsolta Dávidnak, hogy számlálja meg a népet, hanem az 1Krónikák 21:1 szerint Sátán indította erre. Dávid hite megingott, nem bízott abban, hogy Isten képes százannyit hozzátenni a népéhez, mint amennyi akkor volt (Joáb erre figyelmeztette Dávidot.)Emberi szemszögből döntött, fel akarta mérni, mekkora a serege, mert nem bízott abban, hogy Isten mindenképpen győzelemre segíti. Figyelmen kívül hagyta Istent, a maga erejében bízott. El is veszett hetvenezer ember.
Ezt ismerte föl később Dávid, ezért mondta azt, hogy nagyot vétett azzal, amit tett.
Gusev
" Nem Isten parancsolta Dávidnak,
hogy számlálja meg a népet,
hanem az 1Krónikák 21:1 szerint
Sátán indította erre. "
Nem!
" Támada pedig a Sátán Izráel
ellen"
A sátán szó jelentése ellenség. Támada pedig az ellenség Izráel ellen...
őAz Úr küldte az ellenséget büntetésből, és az ellenség felbosszantotta Dávidot, megszámlálta a népet (nem hitte, hogy Isten akár tizedannyi emberrel is győzelemre vihetné). Ezt felismerte Dávid is, rájött, hogy milyen bizalmatlan, hitetlen bakit tett.
A 6-os válaszoló idézetét érdemes megtoldani, hogy teljes legyen a Biblia szerint a vers:
"Támada pedig Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt."
Ugye így másként fest?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!