Xshorty kérdése:
A "mindent látó szem" akkor most inkább Isten jelképe vagy pedig az Illuminátusé?
Figyelt kérdés
2013. aug. 23. 19:50
1/13 Pietrosol válasza:
Szia!
A mindent látó szem benned van. Ez a tudat fölött őrködő éberség.
2/13 anonim válasza:
én úgy tudom, hogy eredetileg a keresztények használták, de mára már inkább az illuminátusok
3/13 anonim válasza:
Korábban az illuminati használta, nem a kereszténység
de nem az alapján kell megítélni egy keresztény tanítót, hogy használja-e ezt a szót, ha nem tanít egyéb Bibliától eltérő dolgot, akkor még rendben lehet
4/13 anonim válasza:
A városunk egyik református templomában ott van a szószék tetején úgy 150 éve.
5/13 anonim válasza:
A mindent látó szem egyik legrégebbi értelmezése Egyiptomban található, jelentése: alvilág azaz a sátán jelvénye. Szabályos háromszögröl beszélünk aminek fokai 60/60/60. Innen ered a szám :666. A júdaizmus sokat átvett az egyiptomiaktól. A kereszténység júdeizálásával mert a mai egyház hivatalosan nem keresztény hanem zsidó-keresztény, bekerült a kereszténységbe is mint a szent háromság szimbóluma. Mint mondtam az egyiptomi szimbólumot átvették a zsidók, rajtuk keresztül a szabdkőművesek és végül az 1776-ban megalakult Order of Illuminati legfőbb jelképe lett. Az 1933-ban forgalomba hozott Amerikai 1$-os hátoldalán is megtalálható a szimbólum egy 13 szintből álló piramis fölött. A 13 szint az illuminátus rend felső 13 szintjét, és a 13 zsidó családot jelöli akik a ma napig alkotják az illuminatit.: Rotschildok,Warburgok,Russelek,Kennedyek,Onassisok,Rockefellerek,DuPontok,Bundy-k,Collinsok,Freeman-ek,Astorok,Lik, és a 13 ismeretlen. A piramis 13 szintje őket jelüli, tetején a mindentlátó szem, ami Ármányt, a Sátánt jelöli, mert tőlük kapják az erőt és az inspirációt.
6/13 anonim válasza:
Ez valójában a pápaszemes okos zsidó szimbóleuma. Régen a zsidó szabadkőműves zsidók és egyéb zsidók háromszög alakú szemüveget hordtak.
7/13 Tombofurdumb válasza:
nem dobok be forrásokat külömböző helyekről, de tény hogy régen a szeretet istenének jelképe volt a piramisban lévő szem. a háromszög jelképezte a teljességet, az illuminátus rend létezett, egy professzor alapította, és a felvilágosodást az emberi felvilágosodást akarták elérni a tagok között,szabadkőmüveseket és módos embereket vettek be, több székhelyük volt,a szervezet legjobb időszakában 2000 főt számlált. A szervezetnek vége lett. Azóta több mese/legenda is született hogy tovább működnek, világhatalomra akarnak törni, sátánisták, stb. Olvastam nem tudom egy ember hogy juthat arra az élettelen szintre, hogy beleőrül abba hogy az interneten összeolvas erről mindent de csak torzitott igazságokat, és hülye meséket jegyez meg és szentül szoritja azt a gondolatot hogy ő egy fogaskerék része és valakiknek az a terve hogy összetörjék és feláldozzák a sátánnak. Vannak is és voltak is szekták kiseb nagyobb ilyen csoportok a történelemben, de ez már egy hétköznapi ember retardált hülyesége aki azt hiszi hogy végre felnyílt a szeme a gondjai felett, és azon amit nem tud átlátni. Sok szarság és hiba van a világban, de pár bolond konkrétan az uj világrendet eljövetelét próbálja bizonyítani, ez nem más mint egy összeesküvés elmélet arra hogy az embereket végleg el kell butítani, mert valaki gonosz és rengeteg pénze van, én ezt tisztán mondom hogy bűzlik és nem akarom elhinni, nem vagyok agymosott, se gonosz se zsidó, sőt.. de ez egy olyan téma amit pont a megfoghatatlansága és a közvetett bizonyitékok miatt nem lehet elhinni.
8/13 anonim válasza:
Egyre több videóklippben és filmekben tűnik fel ez a jel szimbólum.pl. Rihanna,Beyonce,stb klippjeiben.Mit gondoltok erről?
9/13 anonim válasza:
Az első triád jelképe kb.
Mondhatjuk úgy is, hogy ISTENé, de vissza is lehet élni vele.
10/13 anonim válasza:
A nézőpont jelképe, de a gyakorlatban a parazitá(k)é, akik téged kontrollál(nak).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!