Érvényét vesztette volna az alámerítkezés?
Keresztény vagyok és miután alámerítkeztem rá egy hétre sikerült is lefeküdnöm valakivel. Mit tegyek ilyen esetben? Újra meg kell ismételnem az alámerítkezést, hogy a mennybe kerülhessek vagy nem kell?
Kérem csak keresztények írjanak!
A többi ember akik okosak azok tiszteletben tartják az utóbbi kérésemet a többieknek pedig TILOS!
Szia !
Nem az alámerítkezés nem vesztette érvényét, csak testi módon cselekedtél meg kell értened a vízkeresztség lényegét és pozitív következményét.
Vízkeresztség során azonosulunk Jézus Krisztus halálával, eltemetésével és feltámadásával, a következménye pedig a szellemünk alkalmas lesz az Isten szerinti életre a szellemi életben való járásra, növekedésre.
Róm 6,3-13:
3.Vagy talán elfelejtettétek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába merültünk bele?
4.Amikor belemerültünk Jézus halálába, akkor el is temettek bennünket vele együtt. Ez pedig azért történt, hogy mi is új életben induljunk el, ugyanúgy, mint ahogy Krisztust az Atya-Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta a halálból.
5.Mert ha eggyé váltunk Krisztussal a halálában, akkor egyesülni fogunk vele a feltámadásában is.
6.Tudjuk, hogy régi emberi természetünket vele együtt keresztre feszítették. Ez azért történt, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettünk, és többé ne legyünk a bűn rabszolgái.
7.Aki ugyanis meghalt, az felszabadult a bűn hatalma alól.
8.Mivel Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.
9.Hiszen tudjuk, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg soha. A Halálnak nincs többé hatalma felette.
10.Mert Krisztus azért halt meg, hogy egyszer és mindenkorra legyőzze a bűn hatalmát. Mióta viszont feltámadt és él, Istennek él.
11.Hasonlóképpen, ti is tekintsétek magatokat halottnak a bűn számára. Ugyanakkor, tekintsétek magatokat élőknek is, mint akik Istenért éltek, Jézus Krisztusban.
12.Ne uralkodjon tehát a bűn bennetek, amíg ezen a földön éltek, és soha ne engedjetek gonosz kívánságainak!
13.Ne adjátok oda testeteket, se annak részeit a bűn szolgálatára! Ne legyenek a gonoszság eszközei! Ellenkezőleg, álljatok mindenben Isten rendelkezésére, mint akik feltámadtatok a halálból, hogy a testetek és annak részei a jó célokat szolgálják.
A BŰN mindazokat a cselekedeteteket jeleni amelyek nem egyeznek meg Isten akaratával nem dicsőíti Istent és Istentől elszakadt hitetlen állapotban teszik meg.
Kol 3,5:
5.Ezért öljétek meg magatokban a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, meg a gazdagság után való vágyakozást, hiszen az a bálványimádás egyik fajtája.
Nem az óembert kell megölni mert az a bemerítés során meghalt és erőtlenné vált hanem a megnyilvánulásait.
Gal 5,14-25:
14.Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalgató össze: „Szeresd a másik embert, mint saját magadat!”
15.De ha tovább is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!
16.Ezért azt javaslom, engedjétek, hogy a Szent Szellem irányítsa a viselkedéseteket. Akkor bűnös természetetek kívánságai nem fognak érvényesülni.
17.Mert a bűnös természet a Szent Szellem ellen támad, a Szent Szellem pedig a bűnös természetünk ellen. Ezek tehát állandó harcban állnak egymással. Ebből következik, hogy nem azt teszitek, amit szeretnétek.
18.Ha azonban engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.
19.Nyilvánvaló, hogy bűnös természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök,
20.bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, civakodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság,
21.irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket, ahogy azt már korábban is tettem, hogy akik így élnek, nem öröklik Isten Királyságát!
22.A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
23.szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket dolgokat elítélné.
24.Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették bűnös természetüket szenvedélyeikkel és vágyaikkal együtt.
25.Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért a Szent Szellem vezetését kell követnünk!
Nem úgy lehet szellemi élete élni, hogy erőlködök és megfeszítem az óember megnyilvánulásait hanem először szellemi életet élek a Szent Szellem vezetése alatt ennek a hatása az lesz az óember megnyilvánulásai megsemmisülnek az életemben.
Üdv: Alex
Szia!
A keresztelkedés nem azt jelenti, hogy egy medencében valakik segítségével megfürdesz. A keresztelkedés egy esszénus beavatási szertartás volt, amely során az embert a saját, addigi lényével azonosították, másként szólva a felszín alá merítették.
Amíg az ember azonosul a saját gondolatival, addig a felszínen lubickol, amint megkeresztelkedik, vagyis a belső világának mélységére hatol és azokat átvilágítja, megkeresztelkedett.
Aki ráeszmél, hogy nem a felszínen és nem a mélységben van otthon, hanem itt is ott is, és egyikben sem, mert mindkettőt képes kívülről vizsgálni, az az ember megtért.
A szeretet, szerelem érzése nem ebben nyilvánul meg, hogy "merültél-e vagy sem", amikor lemerülök, olyankor pihenni szoktam.
Az igazi hitedet megtudod élni a szívedben, úgy sokkal nagyobb az erő.
De aki szeret kádban úszni, annak hajrá :D vigyél oxigénpalackot is, ha probléma lenne..
Dehogy! Csupán a testi embered még erősebb volt, viszont a szellemi embered már tudott figyelmeztetni, hogy Hahó! ezt nem kellett volna!
Nem vagyunk bemerítkezés után sem tökéletesek, de ha Jézust befogadtad, akkor ő segít megtérni a bűnökből és egy idő után már magadtól is megy, mankó nélkül, egyre jobban.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!