Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan értelmezzük az alábbi...

Hogyan értelmezzük az alábbi Igeverset?

Figyelt kérdés

Ézs 31:9 És kőszála félelem miatt menekül, és a zászlótól fejedelmei elfutnak, szól az Úr, akinek tüze Sionban van, és kemencéje Jeruzsálemben.


Azt gondolom Isten nem vetette el a zsidókat, ebben az Igeversben világossan felismerhető Isten két népe az egyik fizikai ezek a zsidók a másik szellemi ez az Egyház (eklézsia, menyasszony vagy gyülekezet) az az ebertömeg akikért Jézus visszajön az Igeversben rájuk a Sion kifejezést használja a próféta és a jellemzője a tűz vagyis a Szent Szellem a másik népcsoport jellemzője a kemence amiben valamit sütnek pl kenyeret Pál írja a zsidókról Isten rájuk bízta a beszédét amely szellemi értelemben kenyér is egyben és ez a képletes kemence Jeruzsálemben található.


A két népcsoport közötti összefüggés ugyanolyan mint a kemence és a tűz között ahhoz hogy a zsidók felismerjék Jézusban a Messiást és egyenek a Mennyei kenyérből kell hozzá tűz ahogy a kemencébe is szükséges a tűz hogy rendeltetésszerűen tudjon működni, Isten a két népcsoportot valamikor a idők lezárás előtt Isten egy néppé fogja egybeszerkeszteni.


tegnap 17:54
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
Még bizonytalan vagyok
4 szavazat
 1/3 anonim ***** válasza:

Szia


Ez a Biblia vers arról szól, hogy Sénakhérib királyt cserbenhagyják majd istenei, akikben bízott, akik a királynak a "kőszírtjei" voltak.

Sőt Sénakhérib fejedelmei sem tudnak segíteni. Őket is rémület bénítja meg.

tegnap 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Értem, akkor nincs jelentősége

(nálatok) a prófétai képeknek mert ezeket a te felekezetedben betiltották és csak a vének tanítása szerint nem szellemi módon lehet értelmezni a Bibliát....

tegnap 20:20
 3/3 Veteránmacska ***** válasza:

Nem érdemes adni az biblai igékre. Elmondom miért. Érdemes elolvasni!


A teremtőt nem erdekli ez a neveletlen gyarló ember! Sok pusztításba kezdett, hogy fogadjuk el a törvényét… belefáradt, világ zajába igazságtalanságába, nem véletlen rejtőzött el a világ elől! Az ember ragasztotta rá a kegyelmes Isten képét, és hozzá ragasztott az hiszi hogy bábút, aki csak kegyelmes. De a tények, a sok évrezredek sajnos azt mutatják hogy nem egy jó istennel vab dolgunk aki nem vallásosak nem vakok, akiket meg fertőzött a kegyelem hazugsága vakok maradna a halálukig! A Teremtő nem kegyelmes hanen igazságos. Ha tetszik nektek hanem! Mert a halandó embereknek nehéz elfogadni amit lát a sok ellntmondást és igazságtalanságot szenvedést és halált, és nem érti ha van Isteb hol rejtőzködik! képtelenek voltak mindig is az emberek belismerni, elismerni, hogy ő Isten létére ugyan olyan Lélek mint az ember, akit a képére és hasonlatosságara alkotott az ő tulajdonságait hordozzuk, a kegyelmet meg a jóságot az emberiség húzta rá mert nem érni miér rejtőzködik így próbálja feldolgozni megérteni hogy miért! hogy miért zárta el magát a gyarló emertől!


Kegyelmes, mert el vagyunk látva mindennel ezen az apró földgolyón, itt minden megterem, mindeb élvezet meg található ami test kívánsaga, eltávolodott az Úr de nem vett vissza semmit, ennek ellenére szereti az emberiséget! Magátol meg terema földben és a fákon, változatos finom kaja, kellemes napfény, el lát esővel, müveli a földet! Értekelni kéne amit kaptunk tőle, ezt a paridicsomot, van víz amit igyunk, adott gondolkodást látásr tapintásr, meg adott mindent amire szügsègünk van! Sőt többet is amire lenne, de uralkodni akartunk magunk fetett, mert ez akartuk! meg adta ez a lehetsőséget, mert nem robototoknak alkotott! De ahogy látja mivan itt évzredek óta, inkább levette a kezét rólunk, látja és tudja soha nem fogunk meg javulni addig amíg közbe nem lép. Isten nem kegyelmes, hanem szereti a vilálot amit alkotott , hosszú tűrő, de meg haragudott mert táplálékul esszük az alacson rangú, csodálatos teremtményeit amit meg tiltott, amit az ördög a biblián keresztül átmanipulált farizesusok és írástudók által! Lenne mibőil táblálkozni azért termett termő földet hogy ne legyünk kiszolgáltatva, ugyanúgy az állatoknak is de ők lette kiszolgáltatva és Isten mert bánkódik értük. Az ember nem műveli a főldet. Isten úgy döntött, Mózes és Noé idejébn pusztított gonosz embereket akik ették mészárolták az állatokat, csak egy igaz ember talált Noét. El akarza pusztitani az ember az állatokkal együtt, hogy véget vessen, egy igaz ember miatt nem tette meg, Noé miatt! De Noé se tudta meg állítani hogy ne vágják le a jószágokat így Isten kegyelmezett Noénak..nem avatkozik bele még elnem jön az Ő órája! Addig leglábbis rejtőzködve figyel és kiúresett a Lelke, nincs békéje az emberiséggel! Létezik saját Univerzuma és dimenziója ahol lakik, van fizikai teste. tesben él! Ő nem olyan amilyen a kereszténység ráragasztott erôvel ostobasága miatt, az Örökkévaló nem kenyelmes, hanem nagyon szereti a világot amit alkotott és a lakóit embert, állatot, minden amiben élőlelket tett bele! Feltéken Isten, de hajlamos a haragra, rosszak vagyunk éz gonoszak még ha nem is tudják az emberek, mert ott a fagyasztójukban a teremtmények husai csintjai! Gyűlöli az és belefáradt mert az alacsonyabb rangú előket vágjuk le tápláléknak holott az állat volt a tiltott fa a rossz tudása fája, amit meg tiltott hogy megyünk, Isten inkább elfáradt nézve amit művelnek it! Mit vártok! Őrüljetek hogy türi évezredek óta a gonoszsàgot! Úgy van Isten az emberrel , mit apa a fiával, ha felnőtt, a feje utát megy és saját maga felett akar uraljodni nem tud mit tenni, de ha egy mást ölik a fiai, az egyik apa nézi örökre, közbe fog lépni újra az állatokért mert ő az Alfa és Ómega, véget vet. itt az eredmény! nem fog bele avatkozni, csak akkor ha eljön annak az ideje ilyen lépést egy szerető Istennek nehéz meg lépni, nem őt imátja a világ hanem antikrisztus a keresztel! Örökkik ő se bírja, ha bár isten ugyanojan emberi érzisei vannak. Ha imádkoznak jézushoz ideiglenese tud csodát tenni ideiglenesen! Az Úr nem hallgatja meg senki imáját aki eszi a teremtményet, és nincs olyan hogy tisztátalan állat, élő lelkek vannak testben akik élni akarnak! az Ú ezeknek a teremtményeknek a kínjukat mildennap látja hallha, és kénytelen viselni miattatok! De tudja ő hogy tudatlanul eszitek nem a ti hibátok hanem a biblia hibája, tönkre tette őt az angyal Lucifer, aki Jézus névvel jött a világba Ámítani kegyelemmel hogy vallások által tegyen akadályt népek között, és elazakítsa Istent, az embertől, gyilkolni jött az állatokat, és gyötörni Istent! Hogy mi a célja ezzel Lufernek Isten nem mondta el


Jezus imádó keresztények, és minden vallási ágazat étkezési élvezeti célra neveli az állatot, vagy tartja fogságba ! Akkor őt a teremtőt miért érdekelje az ami velünk történik? Tönkre tettük! Nem mi halljuk több évzere borzalmakat a jajjgatást kizsákmányolást a vágóhidakon, és a házak udvarán, hanem ő de szüntelen! A Gyarló vak ember elmegy meg veszi a boltba, a jó illatétel az ízélmény oszt annyi, jöhet a következő holnap, 9 milliárd ember teszi ezt szűntelen, az Istennek amióta meg alkotott egy gyugodt perce sincs! több évszázada nem tiszteli az emberiség az élőlènyeket hogy joguk van dönteni az életük felett, ha ellenkezik élni akar, így van ez egy csirkével is, és minden állattal amit Isten erre programozott, mint az embert is! Ők is élni akarnak azért teremtette őket hogy éljenek! Azóta van ez, mióta megalkotta az embert! előlényeket pusztítunk ki, a kihalás szélére! Örüljetek hogy ilyen hosszú tűrő, és jóságos Istenünk van akit nem ismertek! Làjátok képes volt az Állatokért gyilkolni,( sadoma és gomora, Nóé története) mert szereti azokat is ugyanúgy mint az embert! Addig örüljön az emberiseg még nen látja őt, mert sötétséggel jön, és tűzzel!


Nem igaz hogy Noénak az monta: “rettegjen tőled minden égi madár, és minden mezei vad és legyen nektej eledelü! “ Ezt nem Istentôl jött! Hanrn farizeusok írástudok manipulátlák át a Messiás szavait aki igazából isteb fia volt nem úgy hívtàk hogy Jézus, a nevét csak ő ismeri, ez a jelenések kövébeb is olvasható! Az igazi Messiást meg ölték Mert Isten parncsa ellen mennek hogy fogadjáj el hogy a tiltott gyümölcs az állatok!


A Bibliába vegyes, Isten szava is ott van, és ördög szavai is! Úgy ismeritek fel Isten szavait benne, kki védi a teremtményeket, és aki haragos, bánkódik, és elégedetlen, aki jó benne és kegyelmes, az már nem az Úr által íródott hanem Lucifertől a tiltott gyümölcs ellen! A hazugság Atyja a világ istene a Sátán! Úgy ismeriteik fel az Úr szavát ha igazságosnak nondja magátés úgy is ítél! A szent szó nem a kegyelemmel azonos, hanem az igazságossággal! A sátàn nem szereteti se az embert se az állatot amit Isteb alkotott, és sajnos a Bibliába nagyon kevés vers van istentől, de az is keverve! Ide-oda! Azért ellenmondás sok vers, és a teológusok ezer féle képpen értelmezték ezért vannak több kereszrény vallások, főleg az újszövetség jó, de közben kegyetlen istenről ír aki nondja: “rettegjen a föld minden állata egyed” mert bele van manipulálva az ördög szavai de még a mózes 5 könyve is, 50% az Úr szava, 50% sátáné, egyedül a jelenések könyve az ami teljesen Isteni azon kívül hogy a messiást nem Isten nevezte el hanem Mária, Isten adott neko nevet mielőtt meg nem született, de Lucifer elvette tőletek, adott nevet magának, és Istenné tette magát! Úgy van vele Isten úgyse pusztít mert szeret titeket A bibliára ne nagyon hagyatkozzatok! A biblia lényege hogy elfog jönni az Úr és Fiú az Apja dicsőségében véget vetni ennek, igazságosan!

ma 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!