Az "őskeresztények", apostolok a zsidó törvények szerint éltek?
Az első keresztények Jézust követték, nem pedig a zsidó törvényeket:
http://www.youtube.com/watch?v=LDvxc0C_d3k
Isten áldjon!
3-nak
Jézus pedig Ábrahám majából származott-tehát zsidó volt-testben.
Nem.
Róm 3:20 Miért? Mert senki sem képes arra, hogy a Törvény parancsainak teljesítésével Isten számára elfogadhatóvá legyen. Hiszen a Törvény csak rávilágít a bűneinkre, hogy világosan meglássuk és felismerjük azokat.
Róm 3:21 Isten azonban mégis képes arra, hogy a maga számára elfogadhatóvá tegye az embert a Törvény nélkül is. Nekünk meg is mutatta ezt az új utat, amelyről már a Törvény és a próféták is beszéltek.
Róm 3:28 Miért? Mert Isten az embert az Istenben való hite által teszi elfogadhatóvá. Azok által a tettek által, amiket a Törvény megkövetel, ez egyáltalán nem lehetséges! Erről meg vagyok győződve!
Róm 7:6 Akkor a Törvény foglyai voltunk, most azonban felszabadultunk ebből a rabságból, mert a régi emberi természetünk meghalt. Most már új módon szolgáljuk Istent, a Szent Szellem által, nem pedig a régi, írott szabályok szerint.
Nem a törvény a fontos az Újszövetségben, bár vannak akik még ragaszkodnak hozzá. Az első parancs: szeresd Istened. Ez azt hiszem minden hívőnek megy. De a második nagyon nehéz: szeresd felebarátod, mint önmagadat.
És az apostolok már így éltek. Pál is zsidó volt, sosem titkolta származását, de már nem volt a törvény alatt ő sem. Mert nem az számít, hogy melyik napot tartja meg valaki. Ha valaki a szombathoz ragaszkodik, ám tegye. De ne szólja meg azt, ki a vasárnapot adja Istennek.
Róm 14:4 Különben is, ki vagy te, hogy más szolgáját elítéld?! Hiszen csak a saját ura döntheti el, hogy jót, vagy rosszat tett. De az Úr szolgája nem fog kudarcot vallani, mert a saját Ura képes arra, hogy megsegítse!
Róm 14:5 Az egyik ember bizonyos napokat fontosabbnak tart, mint a többit. Mások viszont mindet egyformának gondolják. De mind a kettő legyen meggyőződve a saját felfogásának helyességéről.
Róm 14:6 Aki különbséget tesz a napok között, az Úr tiszteletére teszi. Aki megeszik mindenféle ételt, az is az Úrért teszi, hiszen hálát ad Istennek, amikor eszik. Aki viszont bizonyos ételeket soha nem eszik, az is az Úrért teszi, és ő is hálát ad Istennek.
De van még ige:
Gal 4:21 Ti, akik még mindig a Törvény uralma alatt akartok élni, mondjátok csak, nem halljátok a Törvény szavait?
Gal 4:22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolga-nõ fia, a másik pedig a szabad asszonytól született fiú.
Gal 4:23 A rabszolga-nõ fia természetes módon jött a világra, de a szabad asszony fia Isten ígérete alapján született.
Gal 4:24 Ennek az igaz történetnek másik jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyik szövetséget Isten a Sinai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt,
Gal 4:25 az Arábiában levõ Sinai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város népével együtt a Törvény rabszolgája.
Gal 4:26 Sára, a szabad asszony a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi, õ a mi anyánk.
Gal 4:27 Mert az Írás így beszél róla: „Örülj, te asszony, akinek nem lehet gyermeke, aki még sohasem szültél gyermeket! Légy vidám, és ujjongva kiálts, te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai! Mert több gyermeke lesz az elüldözött asszonynak, mint annak, akinek férje van.” Ézs 54:1
Gal 4:28 Ti is, testvéreim, ugyanannak az ígéretnek az alapján születtetek, mint Izsák.
Szia!
Csatlakozni szeretnék a 2-es hozzászólóhoz, valóban különbséget kell tenni erkölcsi, és ceremoniális törvények közt. Az előbbiek - így pl. a Tízparancsolat a helyes életvezetési elveket tartalmazzák így követésük az "életre vezet". Míg a ceremoniális törvények Krisztusra mutattak előre, így azok megtartása Krisztus eljövetelével értelmetlenné vált.
Amit azonban fontos hangsúlyozni: az ember természeténél fogva képtelen az Isten erkölcsi törvényeinek megfelelni, mert azok az önzetlenség törvényei az ember pedig önző. Ezért van szükség Krisztusra, aki képes az embert megszabadítani ettől a természettől, ezért van az, hogy az ember Krisztus által képes az igazzá válásra. Aki viszont Krisztus által megigazult, és a Szentlélek vezetése alatt él - a krisztusi természet részeseként - természetes módon az Isten erkölcsi törvényét követi ahogyan Krisztus is tette.
Üdv. Péter
Sziasztok!
A Messiáshívő zsidók megtartották a törvényt de nem azért, hogy üdvözüljenek hanem azért, mert identitásuk része volt.(ApCsel 21.20) Az ő evangéliumok a körülmetélkedés evangéliuma míg a pogányoké a körülmetéletlenség. (Gal 2,7)Pálnak is volt nazírfogadalma és feljárt a főbb ünnepekre is Jeruzsálembe.(ApCsel 18,18; és 18,21)Sőt rituális megtisztulása után áldozatot is mutatott be.(ApCsel 21,26) A pogányokból megtértekre csak az ApCsel 15-ben leírt első Messiási Szanhedrin előírásai vonatkoztak, Vagyis a Noahita törvények három területe. Számukra a törvény Krisztusban teljesedett be. Ma is sok Messiáshívő zsidó tartja a kóser étkezést és üli meg az ószövetségi ünnepeket de annak mindenféle üdvözítő képessége és elvárása nélkül.
Teológus!
Hol van az leírva, hogy különbséget kell tenni erkölcsi, és ceremoniális
törvények közt? Ezt csak az adventisták prófétanője találta ki, mert csak úgy tudta megtartani a népet maga körül, ha ad valami pluszt ennek a szektának, és így most ők a sokadik egyetlen egyház, akik üdvözülnek, ők a szombat miatt, mert azt tanítják, Biblia ellenesen, hogy a végidőkben ez lesz a kulcs az üdvösséghez.
A Bibliában nincs ilyen, hogy különbséget kell tenni. Ez hazugság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!