Hogy viszonyul az egyház a földönkívüli intelligens élőlényekhez? Sehogy, tagadással, tűréssel, elfogadással vagy szeretettel? És veled mi a helyzet?
A kérdezőnek pedig:
Ki állította hogy az egyház bűntelen és tökéletes? Nekem is meg van a véleményem az egyház egyes dolgairól, de az még nem jelenti azt hogy akkor egyből ateista leszek. És egyébként ha megnézed az ateizmus(Isten létének tagadása) sokkalta nagyobb bűnökért felelős, mint amelyeket az egyház valaha is tett. Gondolok itt a negatív liberalizmusra, a hedonizmusra és egyéb erkölcsöt nélkülöző irányzatokra, melyek akár hiszed akár nem már jóval több ember halálát követelték mint ahány embert az egyház valaha elégetett.
Ezeknek az irányzatoknak az alapja ugyanis az ateizmus. Isten létének hiánya esetén ugyanis eltűnik az istenfélelem is. Magyarul ebből következik hogy a földi életben elkövetett bűnökért nem lessz felelősségrevonás. ---> Akármit lehet csinálni, élvezd az életet, élj a mának stb. Ők nem hisznek az igazság érvényesülésében.
Tehát a mai világ téves hedonista dekandens felfogásának alapja az istennélküliség (ateizmus).
Nem kell győzködni engem az egyház pozitív szerepéről és az ateizmusból eredő felelőtlenségről. Nem szándékom támadni az egyházat, de nem is védem. (Nem vagyok ateista sem, csak "Vagyok")Célom, hogy feloldjak néhány ellentmondást. Tehát: Lehetséges-e szerinted testvéri szeretetben részesíteni a majdani ufonautákat?
(Azok, akik elfogadják létüket, szintén megosztottak. Van aki szerint ők alvilági lények, démonok, mások szerint angyalok.)
A 19:27-esnek, annak, aki isten létét bizonygatta:
Valóban érdekes felvetés, hogy honnan kezdődött világ, el is gondolkodtattál vele, de annyit mondj meg nekem, hogy isten előtt mi volt?
Semmi? Semmi hogyan lehet? És isten miből keletkezett, hogyan jött létre? Vagy isten örökké létezett? Az örökkének is van kezdete. Saját magát teremtette? Ahhoz létezni kell, hogy teremtsen. Egy másik isten teremtette? Borul az egész.
Kérlek mond el, te hogyan gondolod ezt.
Hát ha tényleg léteznek és esetleg találkozunk is majd velük, akkor fontos szerepe lesz a kommunikációnak. Sok mindenről megkérdezhetjük őket, már ha tudjuk, hiszen ők fejlettebbek lehetnek mint mi. Ha ők is békés szándékkal jönnek akkor nekünk is testvéri szeretettel kell fogadni őket. Minden esetre én nehezen tudom elképzelni hogy egy angyal úgy nézzen ki mint egy ufonauta, de ez sem kizárt... Nem tudjuk.
Én személy szerint egyébként azt gondolom hogy Isten, vagy nevezzük akárminek maga az örökkévalóság. Tehát mindig volt van és lesz. Így megmagyarázható hogy ő képes volt teremteni egyvalamit, mert ugye mindennél előbb volt. Igazából nekem sincs teljesen kialakult képem, de odáig tudtam eljutni hogy kell lenni egy felsőbb hatalomnak, ami örök, ami irányít, és teremtett vagy legalábbis elindított egy folyamatot. Szóval ez emberi ésszel szerintem szinte felfoghatatlan. De egy napon talán mindnyájan megtudjuk mi az igazság.
Jó, mondjuk, hogy isten az örökkévalóság. Az örökkévalóságnak is van kezdete, mint mindennek az időben. A térnek nincs kezdete, de az időnek van.
Tehát az örökkévalóság is kezdődött valahol. Legalábbis szerintem. Mi volt kezdeteben? Továbbra is ez a kérdésem.
Isten az embernek a Földet jelölte ki lakhelyül, a Biblia is a Földre és emberre korlátozódik, gondolom azért, mert nekünk itt kellene boldogulnunk. Ha van földönkívüli intelligens élet, akkor szerintem az mögött is ő áll, csak minek nyilatkozott volna róluk egyáltalán? Nem volt rá szükség. A Teremtésnek beláthatatlan mélységei lehetnek, melyeket az ember sosem érhet el. Én a magam részéről nem igazán hiszek a kapcsolatfelvételben, és ha valamiről nem tudunk semmiféle információt szerezni, akkor nem érdemes a részleteivel foglalkozni.
Az egyház viszonyáról meg olvastam már, eléggé nyitott, legalábbis a Vatikáni Obszervatórium vezetője így nyilatkozott: "A Földön kívüli élet utáni kutatás nem ellentétes az Istenbe vetett hittel (...) Funes atya szerint az élet földön tapasztalható sokszínű megnyilvánulásához hasonlóan létezhetnek Isten által teremtett intelligens lények a világűrben."
Forrás: [link]
A 22.42-esnek kifejezetten hálás vagyok a válaszáért.
Akinek van kedve, gondolkodjon el az alábbi link segítségével azon, hogy nincsenek-e már bizonyítékaink, csak nem veszünk róla tudomást.
Látványos gabonakörös képsorozat lett fetöltve ide:
www.nemzetihirhalo.hu/doc/GABONAKOROK-2009.09.20.pps
Az egyéb UFO-észleléseket most hagyjuk, csak annyit, hogy az átfogó és elfogult hivatalos vizsgálatok az esetek kb. 8-10%-ára nem találnak semmilyen magyarázatot.(A hazugság az első, ami felmerül.)
Én pedig tudom, hogy már az ókorban, a Biblia korában is jöttek földönkívüliek. Az Ószövetségben, az eleje táján, (van nagyszerű kereső-program itt a hálón is) ott van, hogy "az istenek fiai szépnek találták a földi asszonyokat," (innen már nem pontos az idézet, de a tartalma ez, hogy) és gyerekeket nemzettek velük. Innen lettek az órások, mint pl. Góliát.
Akkor hát kik voltak azok az "istenek fiai"? És kiknek a leszármazottai lehettek a fáraók, akik magukat félistennek mondták? Lehet, hogy olyasmi, amire aazt mondjuk ma:"félvér"?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!