Melyik az a vallás, amelyiket nem "külön dobozban" élnek meg a hívek, hanem a mindennapi életben is? (magyarázat lent! )
Valahol olvastam, hogy a legtöbb vallásos ember a hitét egy "dobozban" tárolja, amely elkülönül az élete többi részétől. Pl. vasárnap templomba megy, esténként imádkozik, stb., és ilyenkor halál komolyan gondolja a hitet, de egyébként meg ugyanúgy él, mint a többi ember, olyan dolgokat fogad el/tesz meg, ami a vallása lényegével ellentétben állna.
Azóta megfigyeltem, sajnos tényleg így van ez.
Félreértések elkerülése végett: NEM elsősorban az "erkölcs" fogalmába tartozó dolgokra gondolok. Tehát a vallásos ember, aki lop, csal, gyilkol, stb., az már régen rossz, nem is érdemes rá szót vesztegetni. Hanem azt a fajta vallásosságot hiányolom, amely a hívő ember egész életmódját átformálja: megváltoztatja a gondolkodásmódját, és lassanként egyre tudatosabbá teszi az élet minden területén.
Csak egy példa: egyes keresztények előszeretettel hangsúlyozzák, hogy "testünk a Szentlélek temploma", így tiltva van a dohányozás/alkohol/drog, valamint a házasságon kívüli szex. (Megjegyzem: ez már valami! Egyes más vallásokban ennyi kapcsolatot sem vettem észre hit és gyakorlat között...) De az a baj, hogy egyrészt ezek külső, erőszakos szabályok, másrészt: itt megrekednek, tovább nem gondolkodnak. Tehát az illető hívő nem dohányzik stb., viszont lazán megeszi a gyorséttermi kaját, mérgező anyagokat tartalmazó krémet használ, gyógyszert szed, vagy épp halálra dolgozza magát....
És még sorolhatnám az efféle példákat, a fenti csak egy volt a sok közül.
A lényeg: egy olyan vallást (vagy közösséget) szeretnék találni, amelyre igaz az, hogy a hívők életének mindenre kiterjedő alapja, amelyik megtanít tudatosan élni és fejlődni. Kérlek, válaszolj, ha úgy gondolod, a tiéd ilyen! (természetesen nemcsak a kereszténységre gondolok)
Bocsánat a hosszú (és esetleg zavaros) fejtegetésért, a kérdést szerettem volna egyértelművé tenni -remélem, sikerült...
Véleményem szerint az iszlám ilyen vallás.
Már az, hogy naponta ötször imádkozni kell, segít abban, hogy a hívő ne egy "külön dobozban" tárolja a hitét, hanem egész nap tudatában legyen.
Szia!
Erre minden vallás tanítása alkalmas, ha meg tudod "csinálni", illetve mind alkalmatlan, ha bármilyen okból nem megy.
Ellenben az intézményes vallások szervezetek, amelyekbe becsatlakozhatsz, látogathatod őket, stb...! Ami szerintem ennél sokkal fontosabb és hasznosabb az a saját józan belátáson alpuló, ki és megpróbált tanulságok. Szerintem a vallást az ember nem intézményben, kívül találja meg, hanem az emberen belül alakul ki. A vallás személyes dolog, és nem kell, hogy neve legyen.
"A lényeg: egy olyan vallást (vagy közösséget) szeretnék találni, amelyre igaz az, hogy a hívők életének mindenre kiterjedő alapja, amelyik megtanít tudatosan élni és fejlődni. Kérlek, válaszolj, ha úgy gondolod, a tiéd ilyen! (természetesen nemcsak a kereszténységre gondolok)"
Nem fogsz ilyet találni,mert tudatosan fejlődni és élni csak belső változással tudsz.Ebben segíthetnek a vallások,mert tanulhatsz belőlük,pozitívumot,negatívumot egyaránt.Az a baj,ha kiválasztasz egy konkrét vallást,hogy most csak ezt követed,akkor nem tudod teljesen megélni önmagad,mivel azt a vallást más emberek tanítják neked,akik máshol tartanak a fejlődésben.Másrészt ne felejtsük el,a vallásokat vezetők irányítják,személyes érdekek fűzik őket a tanításaikhoz,ezért szinte mindenhol megjelenik az ego,az önzés,sokszor az sem biztos,hogy a híveket valóban tudatosságra akarják vezetni az élet minden területén(csak annyira,amennyire őket szolgálják)hiszen gondolj bele,minden vallásban fontos egy bizonyos "szem ellenzősdi"
Manapság a vallásos szó elég elcsépelt. Már az is azt mondja hogy vallásos, akit kis korban megkereszteltek, közben meg fűvel fával lefekszik, drogozik, káromkodik és még kitudja mit csinál. Ha valaki ismeri Istent az egész életvitelén látszani kell. Képzelj el egy embert, aki éli az életét és egyszer csak megtudja, hogy a paráználkodás Isten szemében bűn. Amíg nem volt tudatában a bűnnek amit gyakorolt, addig nem számított bűnnek a paráznasága. De miután megtudta a Bibliából, hogy ez nem helyes és tovább folytatja, az már bűn. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy olyan dolgok, mint pl. a dohányzás vagy káromkodást lehet sokaknak nem okoz gondot, de ha már olyannal kell felhagyni, amit előtte rendszeresen gyakorolt, az megmutatja mennyire gondolja komolyan. Ha Isten segítségét kéri az illető, akkor semmivel sem lehetetlen felhagyni.
Persze sokan mondják, hogy Isten bennünk van és mi mindannyian istenek vagyunk. De akkor ki teremtett minket isteneket? Ki akar olyan lenni mint Isten? Igen, sátán.
Kedves kérdező, ha érdeklődsz a Biblia és Isten iránt, akkor nem neked kell keresned őt, hanem Isten fog megtalálni téged. Csak légy nyitott és megtalálod Isten igaz népét. :)
Kedves kérdező! Isten már előbb keresett mivel ezt a kérdést feltetted. Élő hitű keresztyén csoportot keress,
akik azért jönnek össze Jézus Krisztus nevében hogy Őt
tiszta szívből imádják.Minden bibliai igét szeretnének megélni a hétköznapokban is.Egymást különbnek tarják maguknál és küzdenek az önzés ellen, szeretetben intik egymást és bátorítják a félénkeket. Ha megtaláltad szólj nekem is .
Köszönöm szépen a válaszokat.
"Ez mind rajtad múlik, nem a választott gyülekezeten."
Látom, sokan írtatok ehhez hasonló választ. Elsőre tényleg logikusnak tűnik, de szerintem nincs igazatok. Mert az ember közösségi lény, és a vallásnak is egy nagyon fontos része az, amit közösségben élünk meg (számomra legalábbis). A közösségnek legalábbis támogatnia kell az egyén személyes fejlődését, szóval az nem működik, ha én egészen másképp élem meg a vallásom, mint a közösség többi tagja (bocsánt a szóismétlésért).
#3: valóban, nekem is eszembe jutott az iszlám (meg a zsidó vallás +a Jehova Tanúi), hogy ezek a mindennapi élet egészére kiterjednek. De van egy bökkenő, ahogy te is írtad: "naponta ötször imádkozni KELL". Tehát ezek szabályok, előírások, nem pedig az élő hit által "magától" bekövetkező változás. Így pedig szerintem megette a fene az egészet...
#8: "Élő hitű keresztyén csoportot keress"
Sajnos ezen már túl vagyok. Régebben több olyan csoportba is jártam, amit élő hitűnek gondoltam. A fenti példámat is tőlük vettem: azt tapasztaltam, hogy egy bizonyos szintig élik meg a hitüket (ez általában az "erkölcsi" kérdések szintje), és nem hajlandók továbbgondolkodni.
Mellesleg azóta eltávolodtam a kereszténységtől, mint írtam, minden vallás érdekel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!