Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Református házas hívők, a...

Református házas hívők, a házasság után mikor került sor az első együttlétre, voltak-e problémák (pl. korai magömlés, nem élvezetes, stb. ), és ha igen, hogyan oldottátok meg?

Figyelt kérdés

Nincsen párom, de nagyon foglalkoztat ez a kérdés, mert bennem szorongást kelt az egész helyzet. Megfelelési kényszerrel is küzdök persze(hirtelen léptem ki nemrég a világi életből, a túlhajszoltságból, a sok sikerből, maximalizmusból), és őszintén szólva sürgetve érzem magam, hogy megtaláljam életem párját, mert a gyülekezetben 22-24 évesen már házasodnak a fiatalok. Én 20 éves vagyok, eddig a világi élet szerint legyintettem az ilyesmire, de mióta a közösségbe járok, kicsit irigykedve és aggódva gondolok a jövőmre.

(Nem volt még semmilyen szexuális kapcsolatom.)



2013. jún. 18. 14:22
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitokat! :)

Én most nagyon igyekszem hitben erősödni. Nagyon bánt, hogy a tízparancsolat minden egyes intelmét megszegtem eddig. Az összeset. Egyedül az, hogy tiszta vagyok, magamnak ad egy kis reménységet, hogy van valami még, amit nem rontottam el az életben... Mindig úgy gondoltam, hogy ez a "jegyem" az üdvösséghez. :) Persze ma már mosolygok ezen. Viszont sokszor kalandozom, fantáziálok fiktív emberekkel, és az nagyon tud bántani.

Félek a besüléstől, vagy hogy nem csinálok valamit jól.. és mivel rettentő prűd személyiség vagyok, bele se merek gondolni, mi fog történni, ha eljön a nagy nap. De inkább nem rágódok rajta, elég nagy izgalom lesz majd akkor bennem.

2013. jún. 22. 11:16
 12/16 anonim ***** válasza:

A sok bűnre ezt mondja Jézus:


Lukács Evangéliuma:7:47 Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.


Ha tőlünk emberektől azt várja, hogy egymásnak ne csak hétszer, hanem hetvenhétszer is (azaz végtelenszer) megbocsássunk, akkor Ő hogyne bocsátana meg.


lényeg, hogy ne saját cselekedetekből várjuk a megigazulást, mert:

Zakariás próféta könyve » 3. fejezet

1 Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt.

2 És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?

3 Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.

4 És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!

5 Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt, az Úrnak angyala pedig ott áll vala.


Saját erőlködés Isten előtt koszos ruha! Mert itt nem fizikai ruháról beszél. lásd 4.vers. Álnokság...

Tehát még a főpap is , mint sok más próféta, Isten előtt is kegyelemre szorult. Jézus kegyelmének csúcsa, hogy nem hagyott árvákul bennünket a földön, és nem szabad szomorúnak sem lenni, hogy elment, mert más Vígasztalót adott ,aki elvezet minden igazságra.

Jézus, mivel testben jött el, egy helyen volt, sokan is gyűltek köré, de mindenki nem tudott. Ezért Küldte a Szent Szellemét, akin keresztül eleve az Isten mindenütt jelenlévősége működik (139. zsoltár 7-10), de egy személyesebb eljövetele révén, ez még inkább itt van, és a vele való betöltekezés, VALÓS közösség szellemi emberré tud minket tenni.


Pál Apostolnak Rómabeliekhez írt levele » 8. fejezet

1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

2 Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

3 Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.

4 Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.

5 Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.

6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.

7 Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.

8 Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.

9 De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.


Az Úr áldjon, és remélem minél inkább közelébe tudsz kerülni, és Szellemének megnyitva magad, látni fogod a láthatatlant. Akkor Szellemben fogsz járni, és vezetni fog, nem fogsz aggódni.

2013. jún. 23. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
12, szerinted ez válasz a kérdésre?
2013. jún. 23. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
13.-nak! Te banga, mit okoskodsz, olvasd el a kérdező 11. hozzászólását, ahhoz írtam! Felszínes okostojás!
2013. jún. 24. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
te nem figyelsz, de lehúzni azt tudsz, egyenes vagy...
2013. jún. 25. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Szia!


Van már párod? Hogy sikerül ezt harcolni?

Ha ide nem örömmel veszem ha irsz privatban par sort. :)

2016. szept. 23. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!