Hisztek Istenben? És ha igen, mért?

12-es hozzászóló válaszára:

Annak az atommagnak is létre kellett jönnie valahogyan valamiből. A feketelyuknak is minden tulajdonságával együtt. A semmiből nem keletkezik valami. A fizika törvénye úgy szól, hogy energia lesz fizikai dologból, vagy fizikai dolog lesz energiából. Valamelyiknek először mindenképpen lennie kell. Ha pedig van, annak valahogy oda kellett kerülnie.

A kérdezőnek:

Isten létezik. Nem csak az életünkben lehet őt érezni, de bizonyítani is lehet a létezését. De nem mindenki hiszi el, annak ellenére sem, hogy felsorakoztatták elé a bizonyítékokat. Alázat és őszinteség kell hozzá, és persze Isten, mert ő segít megérteni a dolgokat. Ezért nem is szeretek vitatkozni ilyesmiről senkivel sem.

Nincs azzal semmi baj, hogy mások beszédének hatására kezd valaki hinni. Az anyagi világot Isten szándékosan teremtette más jellegűnek, mint a szellemit, mert ebben Ő rejtve van, nem tolakodik, így az emberek önként keresik Vele a kapcsolatot, és ebben a kezdeti szakaszban különösen fontos mások vezetése, de szerepet játszhatnak már itt saját élményeink, következtetéseink a természetből, stb. A probléma inkább az, ha valakinek a hite kizárólag mások tapasztalatára épül és nem lesz saját Isten-élményük, vagyis nem lesz saját valódi személyes kapcsolatuk Istennel. Az ilyenek egy idő után elpártolnak a hittől vagy csak külsőleg leszenk hívők. Tehát a valódi hit egyszerre közösségi és személyes hit. A közösségi jelleg később is fontos marad, mivel az ember sokszor nem tudja eldönteni, hogy csak illúziói, fantáziái vagy esetleg démoni trükkök játszanak vele, vagy valódi Isten-élménye van. De az igaz hívő minden percében Istennel él, nem tud nemhívő lenni, nem tud megszakadni a személyes kapcsolat Isten és a hívő között, legfeljebb olykor többé, olykor kevésbé intenzív. Az ilyen hívő életében természetesek a csodák, a tapasztalatok.

Ugyanakkor van még egyérdekes vonal, ami különösen a keleti ortodox keresztény hészükhaszta szerzetességben ragyog fel, és a "boldogok a tiszta szivűek, mert ők meglátják Istent" ígéret szó szerinti még evilágban bekövetekző teljesüléséről szól. Ez a valódi szerzetesség arról szól, hoyg az ember nem psuztán egy jó hívő marad, hanem aszkézissel és mindenekelőtt imával megszerzi az uralmat önmaga felett olyan éberséggel, hogy a bűnös gondolatokat már messziről el tudja hárítani. Levetkőzi minden szenvedélyét (és ezalatt nemcsak a hétköznapi látványos szenvedélyeket kell érteni, hanem pl. még azt is, ha valaki akár a ruháját saját maga birtokának tekinti), egész életét a szüntelen (még alvás közben is a szívével mondott!) imának szenteli. Értelme megvilágosul, leszáll a szívébe, elárasztja a tkéletes, megingathatatlan szeretet, és valóban eléri a szívnek azt a tisztaságát, amellyel szó szerint meglátja Istent abban a teremtetlen fényben, amely megjelent pl. Krisztus Színeváltozásakor. Van ilyen szint is, és az ilyen ember nem kételkedik Isten létezésében és nem is pusztán azért hisz benne, mert mások mondták, hanem ezt a szintet fényévekkel túlszárnyalja!