Jól látom hogy akik nem fogadják el Istent, hosszútávon boldogtalanabbak?

Kedves Kérdező.

Jób nem halt meg. a próbák során amit Sátán okozott neki, hogy megtörje Isten iránti kitartását, végig csinálta, amiért, a Teremtő bőségesebben megjutalmazta, mint az előtt örvendezett, pedig nem volt szegény ember.

A 10, gyermekét gyilkolta le Sátán a katasztrófával, és magát Jóbot undorító fekélyekkel verte meg, a felesége is Isten megtagadására akarta indtani,

Jehova amikor meggyógyult megáldotta újra születtek neki gyermekei, még hozzá 10./ 3 lány és 7. fiú, és még gazdagabbá tette, mint az előtt.

Ez jól szemlélteti azt mi vár azokra, akik kitartanak Sátán világában Isten mellett, bár mi is érje őket.

Jézus uralma alatt olyan kárpótlást kapnak, ami mindent felülmúl.

Annak a válaszolónak pedig aki azt írta, hogy elbujdosnak azok akik Istent hiszik:

A saját nevemben szólva, Én nem bujdosom.

Sőt határozottan és Istentől kapott bátorsággal hirdetem Isten jóságát, és jövőbeni királyságát, házról házra.

Nem hiszem, hogy ha csak mesebeli dolog lenne, akkor egy nem létező eszményért ennyi ember mártír halált halna?

Kizárt.

Igen és van belső béke. Miért?

Mert úgy fekszel le, hogy tudod, ma is tettél valamit Isten asztalára, akár szolgálattal, vagy mások megsegítésével, nyugodtan alszol, mert tudod, hogy semmi, még a halál sem foszthat meg attól amit Isten ígért az Őt szeretőknek.

Ez lenne a boldog élet?

70-80. évig élni, gyermeket nevelni, dolgozni, megöregedni, és aztán meghalni. Ennyi?

Ez a tudat mitől tesz valakit boldoggá.

Nem élvezheti munkájának gyümölcsét, mert amikor mindenért megdolgozott meghal, és azé lesz aki nem dolgozott meg érte, és más élvezi azt amit neked kellene élvezned.

??

Az ember elméje sok kérdést fel tesz.

Válasz pedig van, csak nem ott, ahol sokan keresik.

Katy Weaver

"Ha ateisták beszélnek Istenről (akik nem érezték még, vagy nem vették észre hogy az Isten), az olyan, mintha én beszélnék mit tudom én, a japán nyelvtanról"

Ez nem igaz.

Én kimondottan vallásosan nöttem fel, iskolás koromban elveszettnek éreztem azt a napot,amikr nem tudtam templomba menni és misét hallgatni. Ezen kivül a szabadidöm jó részét istenre forditottam, 14 évesen az egész bibliát kivülröl tudtam. Aki a közelembe került, az próbáltam megtériteni, meggyözni.

Aztán elkezdtem többet tanulnim logikusan gondolkoni és rájöttem, hogy isten létezését feltételezni értelmetlenség, mert semmit sem magyaráz meg és semmit sem ad.

Amióta nem vagyok istenhivö, azóta sokkal szabadabb, elégedettebb, kiegyensúlyozottabb vagyok, semmi hiányát nem érzem annak, hogy egy mesefigurát tegyek az életem középpontjába.

Mielött valaki félreéri, a szabadabb NEM azt jelenti, hogy az erkölcsöt elfelejtettem, szabados életet élek, stb. Amióta megszabadultam a hittöl, azóta is ugyanazzal az egy emberrel élek - mát több mint 20 éve, neveljük a gyerekeinket, és mind tisztességes, becsületes ember, ellentétben a legtöbb vallásosan nevelttel szemben, akiknek az erkölcs CSAK annyit jelenet, hogy "ha nem tartod be, a szakállas bácsika megbüntet a halálod után" - és EZ nem tartja vissza semmitöl. Ha netán elgondolkodik azon, hogy rosszat tesz, megmagyarázza, hogy ilyennek lett teremtve, ö nem tehet erröl.

Szóval van, aki tudja, milyen hinni istenben, rájött, hogy az egész csak önámitás és ÉPPEN EZÉRT hagyott fel vele.

"Nem hiszem, hogy ha csak mesebeli dolog lenne, akkor egy nem létező eszményért ennyi ember mártír halált halna?

Kizárt."

Hibás logika. Királyokért, zsarnokokért is milliók haltak meg önként. Akkor ők is "jók" voltak? Buddháért, Allahért vagy épp a zsidók istenéért is rengetegen áldozták fel magukat - akkor ők is léteznek és istenek szerinted? Persze, ez utóbbira csak nemet mondhatsz, de ezzel meg is cáfoltad a saját logikádat. Taps!

"nyugodtan alszol, mert tudod, hogy semmi, még a halál sem foszthat meg attól amit Isten ígért az Őt szeretőknek."

De hát a halál után nincs semmi!

"Ez lenne a boldog élet?

70-80. évig élni, gyermeket nevelni, dolgozni, megöregedni, és aztán meghalni. Ennyi?

Ez a tudat mitől tesz valakit boldoggá.

Nem élvezheti munkájának gyümölcsét, mert amikor mindenért megdolgozott meghal, és azé lesz aki nem dolgozott meg érte, és más élvezi azt amit neked kellene élvezned. "

Értem - tehát a vallásos lét egyetlen funkciója az, hogy önnön magadnak ÉLVEZETET, önző érzéseket okozz? Na erre én azt mondom, hogy én ÉLVEZEM az életet. Élvezem, hogy tanulhatok, dolgozhatok, a kapott pénzből teremthetek és segíthetek (otthont a családomnak, adakozhatok belőle stb.), és boldoggá tesz, hogy ezt kiérdemeltem, ez a munkám gyümölcse. Boldogság az is, hogy van szerető családom, aki felnevelt (miért is veszne el ez a tudat a halálkor, miért válna értéktelenné?! Ennyire felszínes vagy?), és van férjem, egy nap pedig gyerekeink is lesznek és unokáink. Ha meghalok, kétlem, hogy szomorkodnék vagy keseregnék azon, hogy most mások élvezhetik annak a gyümölcsét, amit én hintettem el - örülni fogok, ha az utódaim folytatják, amit elkezdtem, ha hasznukra válik, amit tettem.

Nagyon felszínes gondolkodásra vall az, hogy csak egy mesefigura képes boldogságot adni, de az élet valós dolgai nem.

Kedves kérdező!

Tényleg nem minden maradandó, sőt, ami azt illeti semmi. De ez miért baj? Miért kell, hogy valami örök legyen? Én nem hiszek semmilyen természetfeletti erőben, ami örök lehetne, azt fogadtam el, hogy minden változik. Cserélődik.

"Nem hiszem, hogy ha csak mesebeli dolog lenne, akkor egy nem létező eszményért ennyi ember mártír halált halna?"

És ez a kisebbik baj. Számomra sokkal nagyobb, hogy hány millió embert, egész népeket irtottak ki a kereszt árnyékában, Isten nevében. A vallási háborúkról már ne is beszéljünk, mikor azon ment a véres vita, hogy kinek van igaza. Ha valóban létezne Isten, akkor nem lenne egyértelmű? És ha valóban létezne, eltűrte volna, hogy követői vérben tocsogva dicsőítsék őt?

Apumat egyáltalán nem érdeklik a vallások, s mégis boldog.

Engem viszont, aki volt elsőáldozó, bérmálkozó meg minden az sokkal többet vár el ettől a fiktív lénytől. Kezdem azt hinni neki volt igaza: A vallás csak összezavarja az embert, mert akkor is reménykedik istentől valami csodában, amikor már nincs lehetőség erre.

Más ismerőseim pl kimondottan izgatottak, idegesek, ha késésben vannak a miséről, pedig mindig ugyanazt adják... a példabeszédek pedig 3 évente folyamatosan ismétlik. Ha tehát elmégy 3 évig minden vasárnap a templomba, akkor már minden "tanítást" hallottál!

Van a boldogságnak mértékegysége? Van egy objektív, működő módszer, amivel be tudjuk határolni, hogy ki mennyire boldog? Nyilván nincs. Akkor? Az nem elég, hogy szerinted ki mennyire látszik boldognak.

Szerintem én el tudom dönteni, hogy mennyire vagyok boldog.

Az, hogy a kérdező nem tudja elképzelni, hogy én boldog lehet bármilyen istenség nélkül.... nekem őszintén nem jelent semmit.