Miért volt régen más?

Kedves kérdező!

Kérded:

<<Háborúzni talán nem az /rossz/?>>

A nem választott népek tán sosem háborúztak/nak? Izrael sosem magától harcolt, nem hobbiból 'kaszabolták le' a másik népeket. A Mindenható utasítására tették, kiirtandó a bukott angyalok leszármazottait, akik csak bajt hoztak rájuk és „tüske lettek az oldalukban” (IV.Móz.33:55, Józs.23:13, Bírák 2:3). A nemzetek háborúi ezzel szemben a vezetőik, királyaik önös érdekei miatt voltak, területnövelés, zsákmányszerzés, hatalomőrzés céljából, nagyon sokan haltak meg ismeretlen felsőbbségek vágyai miatt, és ezekben egyik nemzetet sem segítette úgy az Isten, ahogyan cselekedett Izraelért, amikor engedelmeskedtek neki. Volt, hogy mindössze 300 ember által szerzett győzelmet az Úr, de előfordult, hogy egy asszony keze miatt nem lett komoly vérontás, vagyis megoltalmazta a népét ezek során.

A paráznaság büntetése azért halál, mert – a gyilkossághoz hasonlóan – nem lehet visszacsinálni, kipótolni, megváltani utólag már sehogyan sem. Jóvátehetetlen, ezért gyakorlatilag olyan, mintha megölnél valamit/valakit. A szándékos életkioltásnak pedig jogos ítélete a halálbüntetés, már Noé napjaitól kezdve ki van ez jelentve az emberiségnek (de ha belegondolsz, szerintem ez a lelkiismeretünk szerint is így van).

A 'szeresd ellenséged' tanítás a legmagasabb rendű szeretet, az Istenéhez hasonló, amelyre csak Szellem által, újjászületett természetünkből vagyunk képesek. Ezt tehát azoknak tanítja az Úr Jézus, akik a választottak, szentek közé tartoznak. A testi Izrael idejében ez nagyon keveseknek adatott meg, mert nem volt még Szellem, ahogy János mondja is (7:39), tehát az igazságos ítélet akkor a kövezés volt. Persze akinek megadatott, az felismerte már Jézus előtt is az irgalmasság lényegét, ilyen volt pl. József, aki nem vitte a vének és a falu lakói elé a dolgot, amikor felismerte, hogy Mária várandós, hanem titokban el akarta bocsátani, ””mert igaz ember volt”” (Máté 1:19). Vagyis a könyörület és megbocsátás lehetősége mindenkor megvolt a nép számára – ez az adott embernek vált javára, aki megbocsátott – de az is jogos volt, amikor végrehajtották az ítéletet – ez pedig a közösség számára volt fontos tanítás – hiszen az az Isten parancsa, hogy ilyen módon vessék ki maguk közül a gonoszt (pl. 5Móz.21:21), vagyis a társadalom tisztán megtartása a cél.

A megbocsátás tanítása kezdettől ott van az Isten beszédeiben, ez nem valami hatalmas újdonság, amit Jézus talált fel, de Szellem nélkül nehéz ezt cselekedni. Néhány példa:

””Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”” Mik.6:8

””Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával!”” Zak.7:9

””A mit leginkább kell embernek kivánni, az irgalmasság az, és jobb a szegény a hazug férfiúnál.”” Péld 19:22

A másik kérdésed az előre elrendelés témáját feszegeti. Írod:

<<Ha az ember nem képes (önmagától) megtartani, (márpedig nem képes), akkor a büntetés nem jogos.>>

Nézd, mit mond erről Pál:

””Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. Mit mondunk tehát: Vajjon nem IGAZSÁGTALANSÁG-É ez az Istentől? TÁVOL LEGYEN! Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené. Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít. Mondod azért nékem: MIÉRT FEDD hát engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda áll ellene? SŐT inkább KICSODA VAGY TE óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, MIT SZÓLHATSZ ellene?”” (Róma 9:11-23)

Az ember osztályrésze nem a bűnhődés önmagában, hanem a bűnhődés általi megtérés, majd újjászületés, és megszentelődés. Ebben nem vagyunk magunkra utalva, sőt, hiszen az ember szívéből/bensőjéből/lényéből gonoszságok jönnek, mi önmagunkat nem tudjuk megváltoztatni, megmenteni. Hanem adatott egyetlen név, a Felkent Jézus neve, és az ő vére, amely megvált bennünket az adósságaink, a sok bűn alól, és lehetővé teszi, hogy végül majd Istennel élhessünk új életet.