Szembefordultam Istennel. Történt mással is már ez?
Elegem van belőle. Én nem kértem az életet, de ha már létrehozott, akkor nem az a dolga, hogy vigyázzon rám? Nem az lenne a dolga, ami a szülőnek, hogy megadja a gyereknek a biztonságot? A szeretetet?
Megteremtette az embert és csak azért, mert már az első nő nem bírt magával és zabált az almából, attól máris elítélt mindenkit.
Tegnap feltettem 3 kérdést, de egyre sem jött egységes válasz, mert Isten képtelen érthetően fogalmazni! Egyik hívő ezt mondja, a másik amazt! Mert többféleképpen lehet értelmezni a Bibliát. Ha a Biblia útmutató, akkor legyen világos és ne legyen nyolcvan féle egyház, akik mind másképp értik!
Ha igazságos, akkor egyenlő eséllyel kellene indulni mindenkinek, nem úgy, hogy az egyiket már csecsemőként megerőszakolják, a másik meg dőzsben él egész életében! Én is szeretnék ám külföldre kijutni, vagy hónap végén is menni vásárolni, mégsem kapom meg! A gazdagok meg nem győznek ugye hálálkodni a sok jóért! Ja, annyi pénzzel a hátam mögött én is hálás lennék, de amikor az ember majd negyven évesen csak azt látja, hogy semmit sem kapott, még anyát sem, ami mindenkinek alap, akkor felülbírálja azt, aki teremtette. Legalább lett volna oka! Persze, segítsek másokon, ha már őket is elfelejtette az Úristen. Milyen jó, hogy az ötlete voltunk, de azért éljünk meg, ahogy tudunk. És még el is várja az imádatot! Még emberben is gusztustalan az ilyen, hát még Istenben.
Nem tudtam, hogy szenvedsz, de az alapján, ahogy bánsz a válaszadókkal, meg is érdemled. Egy hívő ember nem így viszonyul felebarátaihoz. Bár egy hívő ember nem is tenne fel soha ilyen kérdést. Te csak valami elfuserált agyhalott vagy, maximum (!) 20 éves és a szobádban azon merengsz, hogy miért nincs olyan jó dolgod, mint másnak. Hát ez a szemét jauisten, a teremburáját.
Sötétség.
Ketten is vették a fáradságot, hogy rámírtak tegnap és segítettek, hogy ismét talpra álljak. Ez nagy különbség a hívők és ateisták között, hogy az előzőek akarnak segíteni, az utóbbiak pedig poénból gyalázkodnak!
Rég elmúltam 20 éves, majdnem a duplája vagyok és egy valamirevaló ember észrevette a dühöt és a kétségbeesést, az egoisták meg csak beröfögtek valami sértőt.
Aki kérdezte, annak elmondtam a megélhetésbeli problémámat, és meghallgattak és erőt adtak! De te is, te utolsó, csak leköpni tudod az embert, mert olyan szánalmasan nagyképű vagy!
"Tegnap feltettem 3 kérdést és nem jött a válasz"
Velem is előfordult már sokszor... és én se kaptam választ.
A vallások azok egyfajta útmutatók, olyan, mint az iránytű. Csak mutatni próbál egy megfelelő irányt, amit követhetsz, de attól még saját magadnak kell lépned, hogy történjen is valami. Vagy hagyod, hogy minden folyjon az árral. Istenek nem léteznek. Én alapjába véve eltörölném a vallásokat, mert teljesen feleslegesek. A különféle egyházak, felekezetek a gyenge embereket próbálják hitegetni. És még a halálról nem is beszéltünk... elpatkolunk és kész ennyi. Egy marék sz×rrá válunk, oszt csókolom!
Ha már így szóba került a pénz: háromezer forintom van a számlámon, és kétezer a tárcámban a következő utalásig, ami még 2 hét, és kéthavi elmaradásom van.
Lehet, hogy nem fog tetszeni, de amit az írásodban látok, az tömény önsajnálat és irigység keveréke némi ostobasággal. Egy hisztis kisgyerekre emlékeztetsz, aki toporzékol apu előtt, hogy figyeljen rá úgy, ahogy ő akarja.
Egy nap talán meglátod, hogy a pénz közel sem minden - bár a létezés egyik fontos anyagi feltétele. Hidd el, nem csak te tudod, mit jelent a pénz hiánya, mert ebben az országban baromi sokan vagyunk így.
Nem nehéz jól élni, és hálásnak lenni a jó életért. Annál inkább kihívás megtalálni kevésbé jó körülmények között a valódi értékeket, amikért igazán hálás lehetsz Istennek. Hidd el, mindenkinek megvan a maga nyomora, a maga múltja, amin vagy túllép az ember, vagy belerokkan a teherbe; vagy képes objektív szemszögből vizsgálni a maga hibáit, és fejlődni általuk, vagy sosem jut előre.
Én is voltam lázadó, és feltettem ezeket a kérdéseket. Toporzékoltam hisztis kisgyerekként, mielőtt észrevettem volna: Isten akkor állt leginkább mellettem, mikor én hátat fordítottam neki. Idővel remélem, te is megkapod a magad válaszait, hiszen egységes válaszok nem léteznek. Létezik egy, egyetemes igazság, de ehhez mindenki máshogy jut el.
Nem vagyok egy nagy bibliaértelmező, de annyi még nekem is világos, hogy a szöveg értelmezéséhez gondolkodni kell, és figyelembe venni rengeteg dolgot - csak és kizárólag saját magadra hallgatni olvasás közben, hiszen valahol az eszed, a logikus érvek és a pillanatnyi benyomás között meg fogod találni, amit a sorokban kerestél. Gondolkodni nem egy nagy was ist das, de akinek nincs kedve hozzá, olvasson inkább képregényt.
Hogy miért bonyolódtam bele ebbe a válaszba? Felháborított, ahogy soraidban felváltva vádolod és gyalázod Istent, akit nem kötelességed imádni, sem elismerni - pusztán csak egy lehetőség -, éppen így neki sem kötelessége törődni az emberrel. Mégis megteszi, bár nem mindig könnyű észrevenni, hiszen ezek legtöbbször azok a bizonyos apró örömök, amik szebbé teszik a mindennapokat, élhetővé ezt a Magyarország nevű pöcegödröt.
Az emberi ambíciók és hatalomvágy az, amire visszavezethető, miért van annyiféle egyház. Jogosan merül fel a kérdés: melyiknél van az igazság? De erre azonnal érkezik is a válasz: egyiknél sincs, mert az igazság nem intézményekben, szabályokban és szertartásokban van. Az igazságot ugyanis csak a saját szívedben találhatod meg, valahol a lelked legmélyén, a sok keserűségen túl, ami alá eltemetted.
Ha van kedved, privátban megvitathatnánk azt a három kérdést - vagy esetleg egyéb kérdéseket. Bocsi, ha túl kemény voltam.
"és kéthavi elmaradásom van"
Ezt hogy érted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!