Nem nevezném jónak a kapcsolatomat Istennel. Mi lehet a baj?

Hit gyülekezetes vagyok. 1 éve tértem meg, nagyon buzgó voltam, 1-2 megtorpanással, amikor kitértem hitemből, de legbelül akkor is hittem, csak hallgattam továbbra is a kedvelt okkult zenéket, szedtem természetgyógyász termékeit és volt egyéb több bűnöm is, de alapjáraton ügyeltem a bűn elkerülésére, szerelmes voltam Istenbe. Januárban ért egy hatalmas gond (sérülés), kilátások aránylag jók voltak, most meg október elején közölték, hogy soha többet nem sportolhatok, minden álmom szerte foszlott, karrierem veszélybe került, stb. alapjában rengtem meg. Szüleim sose szerettek igazán, legalábbis nem mutatták ki, már nem is hiányzik ez, mindig válni akartak, apám sose foglalkozott velem, anyám idegbeteg viselkedésű, ha rájön, testvérem full okkult antiszemita. Ahogy írtam is, én 1 éve kitértem ezekből a dolgaimból, mint a bátyám, bár én nem voltam annyira mélyen benne. Életem eddigi legnagyobb csalódásán vagyok túl. Türelmesen szolgálom az urat, imádkozom, megvallok, olvasok Bibliát, eljárok istentiszteletekre, adakozok, odafigyelek a bűnmentességre, megtartóztatom magamat pl. régi kedvenc zenéktől, paráznaságtól, stb. de ezt, amit kaptam a dokitól október elején, nem tudom feldolgozni. Bármit csinálhatok, muszáj bevallanom: teljesen kettétörtem. Egész 1 éve, amióta megtértem soha de soha nem érintett meg az Úr úgy, amikor megtérésem percében, Szent Szellem nem szállt rám azóta, nem szólok nyelveken, nem érzek semmit, nem gyógyul semmim (nem egy dolognak kéne gyógyulni), de egy a legrosszabb: a megpróbáltatásokban és alapjáraton sem érezhetem, hogy fontos vagyok Istennek. Nem érzem szeretetét. Mások milliószor betöltekeztek, boldogak istentiszteleten, nekem az a vége az istentiszteletnek, hogy depis leszek. Alapjában véve nem vallom magam depisnek, de legbelül, nagyon mélyen kicsit depressziós vagyok sérülésem miatt. Álmom úszott el. Hitemmel nincs gond, teljes mértékig elhiszem, hogy meggyógyulok, de ez most már kicsit sok lett, hogy amikor legmélyebben vagyok, még akkor sem érezhetem a biztos támaszt, hogy Jézus fogja kezemet, nem érezhetem, hogy szeret engem! Nekem senki nincs, aki szeressen, csak Ő! Tőle sem kapom meg! Miért? Mit csinálok rosszul?? Másiknak miért jön be, amikor ő nem tesz annyit Isten kegyeiért, mint én? Én is hiszek isten irgalmasságában, ezzel nincs is gond! Minden bűnömet megbocsájtotta Isten, kegyelmes Ő, nem is tartom kegyetlennek! Istenképem is jó. Akkor mi a probléma? Csiszolódtam rengeteget megtérésem óta, de mindent úgy kérdeztem meg és nehezen csináltam meg, mert hiába kértem Jézust, hogy formáljon át, nem formált. Mi van ilyenkor?????? Türelmes voltam, de most már nagyon elég lesz, hát megvárja, amíg öngyilkos leszek??? Messze van még, de ennyi segítséggel, amit kaptam Istentől, nem elképzelhetetlen majd egyszer...!