Hogy tudnék Istennel beszélgetni?

Menj ki egy vízpartra, hagyd hogy lecsendesüljenek a kusza gondolataid (a fehérzaj, világ gondjai, "zsongás" stb.) és feltörhessenek azok a gondolataid, amiket meg akarsz beszélni Istennel. Aztán beszélj hozzá, kérdezz, köszönd meg, ami megköszönendő és válaszolni fog neked. Nem feltétlenül azonnal, nem feltétlenül onnan és úgy, ahogy számítasz rá (Istennek egyébként baromi jó a humora) legyél nyitott. Hogy rendszeresen meg is "halld" azt a csöndes és szelíd hangot, ahogyan általában szól, ahhoz kell egyfajta állandó kapcsolat vele, amit rendszeresen ápolni kell és szükséges hozzá, hogy betöltekezz Isten Szellemével (Ezt hívják "Szentlélek keresztségnek") Ne "hangokat" keress, az csak tévútra visz és lehet, hogy "más" válaszol. Jönni fog magától, ha jönnie kell:) És még valami, egy nagyon fontos dolog. Istennel mindig legyél őszinte, még ha tiszteletlenségnek tűnne is a részedről. Ne tarts vissza dolgokat, ne ájtatoskodj, ne vallásoskodj és ne próbáld Őt emberek gondolatai, vagy mintái szerint felfogni. Hagyd, hogy Ő maga mutassa és ismertesse meg veled magát, ne kövess mintákat, amit emberek találtak ki. Amit tehetsz és ez a legértelmesebb, hogy saját szavaiddal és őszintén, de tisztelettel beszélsz vele, mint ahogy máshoz is szoktál. Az ilyen mantrázás szerű imaszöveg ismételgetést, amit rózsafüzérrel, meg hasonlókkal követnek el, ne erőltesd szerintem, mert nem hatja meg. Ő nem valami iddióta, akihez ilyen módon kell közeledni, mint valami szellemi fogyatékoshoz, akinek 50x el kell ismételgetni egy verset, hanem a világegyetem teremtője és az APÁD. Gondolom a testi szüleid (akik felneveltek, akikre rábízott ajándékként) sem örülnének, vagy díjaznák, ha értelmetlenül gügyögnél nekik felnőtt létedre, mintha idióták lennének, mikor egy tál nokedlit kérsz salátával a konyhában. Még valami: ha egyet lépsz Isten felé (és őszintén!) számíthatsz rá, hogy Ő is lépni fog feléd egyet. Ha kettőt lépsz kettőt és így tovább. Persze ez csak "elv", nem a számok a lényegesek. De működik.

És hogy ne hagyjak ki semmit: Le van írva, milyen közeledés vezet 100%-osan célra Istennél. "Menjetek elébe hálaadással, tornácaiba dícséretekkel". Ez azt jelenti, hogy ne a kéréseidet kezd el darálni Istennek (bár megteheted, de..) hanem először köszönetet mondj (hálaadás) azokért, amikért őszintén hálát érzel. Aztán dícsérd őt. Általában véve, ha körül nézel, van miért. Ha más nem, meglátszik Isten nagysága és Istensége a világegyetem teremtéséből és önmagában is tiszteletre méltó és bámulatos. De szerintem fogsz találni a saját életedből is nem keveset, ezt csak példának írtam. A "dícséret" pedig lényegében elfogadás kinyilvánítását, tiszteletadást és elismerést jelent azért, ami végülis jogosan jár neki. Szóval nem valami vallásos frázist, egyszerűen azt, aminek te is örülnél, ha valamit jól csináltál, mondjuk a munkahelyeden, avgy a pároddal szemben stb.

A saját szavaiddal imádkozz, Jézus Krisztus nevében. Pl. így: "Drága Mennyei Atyám, köszönöm (...), kérlek (...), Jézus Krisztus nevében, ámen." Az imában bármit mondhatsz, kifejezheted neki a háládat, megoszthatod vele a kétségeidet, kérheted a segítségét, stb. Bármilyen helyzetben vagy, bármilyen problémával szembesülsz, vagy bármiben van szükséged segítségre, mindig fordulhatsz imában az Úrhoz, és Ő meghallgat és megválaszolja az imáidat.

Ennél szebben nem lehetett volna 2 ellentmondást egy mondatba gyűrni.. Istent nem érdekli hogy milyen pozícióban beszélsz hozzá, legyél természetes, őszinte és add meg a neki kijáró tiszteletet. Ennyi

Ja közben írtak

Azt hiszem, ő erre célzott elsősorban: "Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz" csak fura volt a megfogalmazás. ezt Jézus mondta, amikor az imáról kérdezték és úgy általában véve igaz az imára, nem csak a "kérésre". Igazávól az emberek többsége ima alatt kérést ért valamiért, de eredetileg nem így volt: Istennel való kapcsolatot jelentett, egyfajta közösséget, kizárva minden zavaró tényezőt csak Istenre koncentrálva (nem szószerint, de érted szerintem mire gondolok) Az mellékes, hogy állsz, térdelsz, vagy fejet hajtasz, nincs ilyen "előírás" ezeket az ember önmagától csinálja ösztönös reakcióként, pl. Mózes, amikor szembesült Istennel a csipkebokornál, vagy Ábrahám és a többiek a bibliában. Szerintem a kulcs az, hogy ne vallásos frázisokat kezdj el darálni Istennek, hanem beszélj vele normálisan, a saját szavaiddal és őszintén. Bennem ez 13 éves korom kürül tudatosult először. Lent voltam vidéken egy vallásos családnál, amolyan "fél" rokonságnál töltöttem a nyár egy részét. Gyerekkoromban nagyon beteges voltam, izületi problémáim voltak, amik szinte folyamatos fájdalommal jártak, volt, hogy ordítani tudtam volna, ha csak mellém ült valaki az ágyon és a "rázkódás" elég volt egy elfolytott sikolyhoz éveken keresztül. Gyerekkoromban a nyakcsigolyáimra estem, csoda volt, hogy túléltem. De ami sokkal fájdalmasabb volt és ami miatt most ezeket is írom, az a mindennapos gyomor fájdalom volt, ami hullámokban tört rám és annak ellenére, hogy a fájdalomküszöböm addigra már többszöröse lehetett egy felnőttének, volt, hogy a földön fetrengtem nyüszítve a nem szűnő fájdalomtól. Tehát lent nyaraltam ennél a családnál, ők vallásosak voltak én nem. Tudod az én szűkebb családi köröm SOSEM beszélt sem vallásról, sem Istenről, úgyhogy életemben nem láttam egy bibliát, imakönyvet vagy ilyesmit, de azt láttam ennél a családnál, hogy hogyan imádkoznak: ismételgetik a miatyánkot/üdvözlégyet ilyeneket. egyikük, míg lent voltam, megtanított pár ilyenre és egyik nap, amikor hétrét görnyedtem a fájdalomtól, elkezdtem én is mondogatni ezeket és eskü full őszinte voltam az akkori szintemen, úgy értem, amennyire csak képes voltam. A válasz: a fájdalom soha nem látott mértékben felerősödött, még ma is emlékszem, azt hittem megőrülök. egy idő után abbahagytam ezt a fajta "darálást", felnéztem az égre és noha "bűntudatot" éreztem valahol, szó szerint kifakadtam Istennek. a fájdalom meggátolt abban, hogy ezekre az ima ismételgetésekre tudjak koncentrálni, de arra még képes voltam, hogy saját szavaimmal szóljak Istenhez. Őszintén megmondtam neki a véleményemet és mondtam hogy nem értem ezt az egészet, nem tudok imádkozni sem, azt sem tudom mi van ilyenkor, csak annyit, hogy megőrülök a fájdalomtól és tegyen valamit, mert neki, aki a világot teremtette, ez csak egy kis semmiség nulla. Soha nem felejtem el mi történt akkor. Szinte még végére sem értem a mondanivalómnak, annyit éreztem, mintha valami végigvonulna a hastájékomon, mint amikor teleiszod magadat hirtelen vízzel, vagy ehhez hasonlót. És amerre "ment" ez az érzés, nyomában a fájdalom AZONNAL elmúlt. Pár másodperc múltán olyan szürreálisnak tűnt az egész, mintha álmodnék, mert úgy eltűnt a fájdalom, mintha soha életemben nem éreztem volna, pedig pár másodperccel azelőtt még azt hittem belehalok. Annyit éreztem belül, hogy meg kell köszönnöm, meg is tettem és akkor rájöttem, hogy Istent nem érdeklik a frázisok, a begyakorolt imák, de azt értékeli és meghallgatja, amikor az ember őszintén szól hozzá, még ha kicsit sértő, vagy számonkérő voltam is akkor. Hogy értsd: ezekre a fájdalmakra évekig kaptam gyógyszereket, amik semmit sem értek, egyetlen egy esetben sem múlasztották el a fájdalmat, nem javítottak az állapotomon, némelyiknek csak a szagára emlékszem, meg a rossz ízére, de ennyi. Ha rámjött egy ilyen intenzív "roham" néha órákig is eltartott, de olyan SOHA nem volt, hogy 2 pásodperc alatt eltűnjön, ráadásul úgy, hogy éreztem, valami gyomortájékon végigvonul rajtam, mint valami áramlat, vagy gyógyító balzsam, amit nem látok, de érzem fizikailag is. Azóta mindig így szólok Istenhez, bár meg kell mondjam, néha, magam sem tudom miért, de amolyan "vallásoskodó" metódussal kezdem, talán láttam valahol, vagy rám ragadt, én sem tudom. Ilyenkor a fejemhez kapok, hogy hé ember, mit csinálsz?!:) És akkor visszatérek a normális imádkozáshoz.

Mivel Istennel egy szorosabb bensőséges kapcsolatot szeretnél kiépíteni szükséged van egy személyes tanulmányozásra mely révén igazi örömet találsz majd az Isten Szavában felhalmozott bölcsesség kincsének megszerzésében. Olyanná lehetsz, mint akit a Zsoltárok 1:2, 3 így ír le: „Jehova törvényében gyönyörködik, és halk hangon olvas törvényéből éjjel és nappal. És olyan lesz bizonyosan, mint a vízfolyások mentén ültetett fa, amely idejében megadja gyümölcsét és amelynek lombja nem szárad el, és amit tesz, minden sikerülni fog.” Igen, Isten ismeretének megszerzése és alkalmazása képessé tesz arra, hogy „gyönyörűséges utakon” járj és ’a békesség útján’, mert megadja neked azt a bölcsességet, amellyel szembenézhetsz az élet összes gondjával-bajával (Példabeszédek 3:13, 17, 18).