Isten csak azokat dorgálja, akiket szeret? Akkor nem mindenkit szeret?
Szia!
Isten mindenkit szeret!
Sokan élnek a vágyak és azok kielégülésének ismétlődő körforgásában. Ezek az emberek spirituális értelemben tudattalanok, hiszen az állandó szomjúság-kielégülés-szomjúság-kielégülés,stb...mókuskerekét tekintik az emberi alapállásnak és meg sem próbálnak ebből kitörni. Tulajdonképpen tudattalanul szenvednek és nincsenek tisztában azzal, hogy a szenvedésüket saját maguknak okozzák.
Mikor az ember felfedezi, hogy a szenvedéseinek eredője belül keresendő, normál esetben a meglévő tulajdonságok felhasználásával megpróbál megszabadulni a szenvedéstől, de ez nem megy másként, mint a vágyakon való tudatos felülemelkedés által, ami újabb szenvedést szül. Ez Isten dorgálása. A kétféle szenvedés között annyi a különbség, hogy az egyik tudatosan vállalt és véges, míg a másik tudattalan és végtelen.
A szeretete mindenkire vonatkozik, mint teremtményére, de azok gonosz viselkedését nem feltétlenül szereti. Akik szeretnének hozzá közeledni, de hibáznak, azokra vonatkozik ez a szakasz, az ő szemszögükből van fogalmazva:
(Zsidók 12:6–11) "mert akit szeret Jehova, azt megfegyelmezi; bizony megostoroz mindenkit, akit fiaként befogad.
Fegyelmezés végett tűrtök kitartással. Mint fiakkal, úgy bánik veletek az Isten. Mert melyik fiú az, akit nem fegyelmez az apja? Ha pedig nélkülözitek a fegyelmezést, amelynek mindenki részese lett, akkor bizony törvénytelen gyermekek vagytok, és nem fiak. Továbbá nekünk testi apáink voltak a fegyelmezőink, és megbecsüléssel voltunk irántuk. Vajon ne rendeljük alá magunkat sokkal inkább szellemi életünk Atyjának, és élni fogunk? Mert azok néhány napig fegyelmeztek minket, aszerint, ami jónak látszott előttük, ő pedig a hasznunkra tesz így, hogy részesedhessünk szentségéből. Igaz, egyetlen fegyelmezés sem látszik pillanatnyilag örvendetesnek, hanem elszomorítónak; ámde utólag békés gyümölcsöt, azaz igazságosságot terem azoknak, akik általa megedződtek."
Csatlakozom az előttem szólókhoz,
Jehova mindenkit szeret.
Ő a tetteket nem szereti amiket egy ember tesz.
Ha nem szeretné azonnal elpusztíthatná, de ad neki lehetőséget a változtatásra.
Ő a tetteket gyűlöli nem a teremtményeit.Persze nem vár a végtelenségig.
Jehovisták! A kérdés nem a jehovátokra vonatkozik hanem Istenre. Megkérlek titeket ne keverjétek a kettőt, mert nem ugyan az! Majd ha úgy lesz feltéve a kérdés hogy jehova azokat dorgálja... Na, akkor szól hozzátok a kérdés.
A válaszom pedig:
Természetesen mindenkit szeret, de egy példával jobban érhető lesz a válasz a kérdésedre. Az apuka vagy anyuka is megdorgálja a gyermekét, ha rosszat tesz, de ettől függetlenül nem hogy szereti, Imádja őt. Gondolom világos mire akartam kilyukadni...
Ha mindenkit szeret, akkor mindenkit dorgál is. Viszont a kérdésben idézett mondás feltételezi, hogy valakit nem dorgál.
Létezhet olyan, hogy két embert ugyanazért a bűnért különböző mértékben dorgál? Vagy a dorgálás mindig arányos azzal, amennyire letértünk a helyes útról?
Lehet, hogy valakit már az elején figyelmeztet egy kisebb csapással, hogy változtasson. A másikat meg hagyja, hogy tovább járjon a rossz úton, és később mér rá egy nagyobb csapást?
Van olyan, hogy valaki rossz úton jár, de nem tud róla? Lehet akaratunk ellenére, a legjobb szándékkal is rosszat cselekedni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!