Honnan tudják Jehova Tanúi, hogy az övék az egyetlen igaz vallás?
Jehova Tanúi inkább azt állítják, hogy a többiek nem biblikusak, tehát hogy a többiek olyan dolgokat tanítanak, amelyek vagy ellent mondanak az eredeti tanításoknak vagy embereknek törvényei azok. Az eredetei tanításból pedig sem elvenni nem lehet, sem pedig hozzátenni....
Ami különösen pozitív bennük ezen a területen:
Állításuk szerint nem elég csak tanúnak lenni, vagy vakon elhinni mindent, hanem utána kell járni a dolgoknak és jó emberként kell élni (a Biblia szerint). Szerintük a cselekedet is nagyon fontos (szabad akarat van és nem csak szájjal való imádásra van szükség). A többire most nem térek ki:)
Ami negatív lehet:
Igaz, hogy helyesen a kereszténységet nem vallásként értelmezik, hanem életmódként. De én is kicsit azt érzem, hogy vannak olyan tanításaik, amelyek nem egyértelműek, ők viszont túl nagy jelentőséget és meggyőződést táplálnak iránta (főleg a jelenések könyvére gondolok).
Ezzel mondjuk nincsenek egyedül.
El lehet vitatkozni azon is, hogy mennyire zárkóznak el a világtól, de ez sokszor jó inkább, mint rossz. Nem mérgezik magukat a szeméttel, mint én:)
Na röviden most ennyit írok, mert erről is lehetne regényt írni. Egyébként én pl. a cselekedetet még a hit fölé szoktam emelni. Tehát nálam csak az ember viselkedése, lelke, szíve számít, semmi külsőség vagy eltérő világkép.
A Biblia nagy része pedig tanács, útmutató...
Tudom, most a tanúkról van szó.
De a tanúk talán azért nem engednek annyit a tanításaikból, mert talán nincs annyit engedni, mint a többieknek, nem?
Pl. egy katolikus vagy hit gyülisek tanítása miben más? És ők miért fogadják el egymást?
Lehet a lényeg náluk annyi, hogy Jézus meghalt értünk?
Akkor a többi dologból minek dogmát csiálni vagy veszekedni miatta:
Egyébként meg értünk élt a normális megfogalmazás.
Kedves Kérdező!
Senki sem születik Jehova Tanújának, még azok sem , akiknek tanúk a szülei.
Én azt tudom leírni Neked, én miért vagyok Jehova Tanúja.
Remélem így választ kapsz a kérdésedre.
Nagyon sok kérdés merült fel bennem évekkel ezelőtt Istenről és az életről, a vallásokról is, például azt amit Te is feltettél.
Hittem Istenben, és úgy gondoltam a Bibliából megkapom a válaszokat minden kérdésemre. Ha erről embereket kérdeztem volna meg, olyan sokszínű emberi véleményt kaptam volna, mint a fölöttem lévő válaszok is.
Mire jöttem rá belőle? A Bibliai értelem nincsenek vallások. Van olyan, benne, hogy megvallom a hitet (hitemet), de az csak akkor ér valamit (akkor hiteles), ha ez a hit(vallás) megegyezik Isten véleményével.
El tudod hinni, hogy Jehovának az ő drága, egyetlen fiáról nincs több (sokféle) véleménye?
El tudod hinni, hogy Jézus csak egyféleképpen tanított?
El tudod fogadni, hogy Krisztus csak egy gyülekezetet hozott létre, abból a célból, hogy terjesszék és alkalmazzák a tanítását?
Ezekre és még sok életbevágóan fontos kérdésre a Biblia pontos választ ad. Csak az nem ért ezzel egyet, aki nem olvassa kitartóan, szakadatlanul a Bibliát minden nap, legalább 10-15 percet.
Jézus mondta el, hogyan lehet megtalálni "az életre vivő utat". Azt is mondta, hogy akik azon járnak, az megmutatkozik azok életében. "Gyümölcseiről fogjátok felismerni őket..minden jó fa jó gyümölcsöt terem" mondta (Máté 7:16,17).
Van 6 szempont, amely felismerhetővé teszi azokat, akik Krisztus szerint élnek:
1. A Bibliára alapozzák tanításaikat (2Timóteusz 3:16,17)
2. Kizárólag Jehovát imádják és ismerté teszik a nevét(Zsoltárok 83:18,19)
3. Őszintén szeretik egymást (János 13:35)
4. Elfogadják Jézust annak, aki által Isten megmentésről gondoskodik(Cselekedetek 4:12)
5. Nem alkotják részét a világnak (János 18:36)
6. Azt hirdetik, hogy Isten Királysága az emberiség egyedüli reménysége. (Máté 24:14; Zsoltárok 146:3; Máté 6:10; Dániel 2:44)
Elnézést (az imént abba kellet hagynom az írást) még annyit, hogy a Biblia tanulmányozása győzött meg arról, hogyha Istennek tetsző életet szeretnék élni, akkor csatlakoznom kell Isten népéhez,(Cselekedetek 15:14-17) hogy egységes imádatot mutathassak be velük.
Nagyon egyszerű ez, mert így volt ez az ókorban is. Csak a szidó néppel foglalkozott Isten, és amikor más emberek megismerték Istent és neki tetsző életet szerettek volna élni, csatlakozni kellett a zsidó néphez és azt tenni, amit Jehova parancsolt nekik.
Ez nem volt kötelező abban az időben sem és ma sem kötelező senkire nézve sem.
Azért ragaszkodunk a tanításunkhoz, mert meg vagyunk győződve, hogy ez az igaz. Bárkinek meg tudjuk mutatni a Bibliából, mit, miért és hogyan tesszük azt és úgy, ahogyan élünk. Ettől boldogok, örömteliek vagyunk és céltudatosan éljük életünket.
Tudtam segíteni? Ha igen, örömmel tettem.
Szép napot kedves Kérdező.
Kedves Kérdező
Bár már sokszor tették fel ezt a kérdést, de most meglepődve olvasom a kedves hozzá szólók válaszát.
Mi nem állítottuk, hogy a mienk az igaz vallás, mert szó szerint nincs benne a Bibliában de utalások vannak.
Nem is fűznék plusz választ , mert a többiek java részt leírták a lényeget rólunk.
S az különösen jól esett, hogy kivételesen semmi támadó, vagy megvető nem volt ezekben.
Így egyetértek az előttem szóló testvérekkel, illetve felebarátaimmal.:)
Én úgy tudom minden keresztyén vallás így érvel , kicsiny
országunkban nagyon sok közösség van akik Jézus Krisztus
váltságát elfogadják és Istenként Imádják, hűségesek
hozzá, követik tanításait megcselekszik naponta.
Miért vannak külön akár egy városban 15 . Pedig Ő egyet akart?Mind sajátját dicséri . Melyiket válasszam.
Hova járjak? Vitáznak egymással. Ki tud eligazodni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!