Azon a napon halt meg Ádám, amelyiken evett a gyümölcsből?

Az ember és a halál

Egyedül az örökkévaló Istené a halhatatlanság, ő ezt természeténél fogva birtokolja (1Tim 6:16). Az ember vagy eleve halandónak teremtetett, vagy nem, de az biztos, hogy Istentől függve örökké élhetett volna (hiszen bármikor 'ehetett az élet fájáról'). Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de azon a napon nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett.

A halál lelki-szellemi és biológiai értelemben Ádám minden utódjára, minden emberre átterjedt, mert mindenki vétkezett és vétkezik (Róm 5:12-14, 1Kor 15:22,56). Az viszont, hogy "a bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23), nem azt jelenti, hogy a bűn Istentől kapott büntetése a halál, hanem azt, hogy a bűn szolgálatáért a bűntől kapott zsold a halál, szemben az örök élettel, amit viszont Istentől lehet ingyen ajándékként megkapni (a szövegkörnyezet alapján a kérdés ez: kit akar a hívő szolgálni, a bűnt vagy Istent?).

Tehát ott nem a "lélek halhatatlansága", hanem az Isten által az első emberpárnak adott természetfeletti kegyelem elveszítése volt a "vita" tárgya. De gondolom neked is feltűnt már, hogy a Genezis könyve eleje erősen szimbolikus, de ezt ugye egyes verseknél félreteszed, ha a felekezeted teológiája megkívánja.

Az ember és a halál

Egyedül az örökkévaló Istené a halhatatlanság, ő ezt természeténél fogva birtokolja (1Tim 6:16). Az ember vagy eleve halandónak teremtetett, vagy nem, de az biztos, hogy Istentől függve örökké élhetett volna (hiszen bármikor 'ehetett az élet fájáról'). Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de azon a napon nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett.

A halál lelki-szellemi és biológiai értelemben Ádám minden utódjára, minden emberre átterjedt, mert mindenki vétkezett és vétkezik (Róm 5:12-14, 1Kor 15:22,56). Az viszont, hogy "a bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23), nem azt jelenti, hogy a bűn Istentől kapott büntetése a halál, hanem azt, hogy a bűn szolgálatáért a bűntől kapott zsold a halál, szemben az örök élettel, amit viszont Istentől lehet ingyen ajándékként megkapni (a szövegkörnyezet alapján a kérdés ez: kit akar a hívő szolgálni, a bűnt vagy Istent?).

Isten ígérete így hangzott: „amely napon eszel róla, meghalsz.” Ebből is látszik, hogy itt a „meghalsz” nem a szó szerinti, testi halálra vonatkozott, hanem éppen >ennek< lesz a következménye az, hogy az ember meghal, vagyis (teste) visszatér majd a porba.

Tehát az lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt. A „halál“ itt kettős: a természetfeletti élet halála (vagyis a megszentelő kegyelem elvesztése), s [éppen ennek következtében] a test élet halandóvá változtatása: a bűnbeesés előtt az ember tudott volna meg nem halni, azóta az ember nem tud meg nem halni.

Jól tudjuk, hogy itt a „vita” nem a lélek halhatatlanságáról volt, hanem az, hogy az emberiség el fogja-e veszíteni Istennek azon külön privilégiumát, hogy az ember testileg mentes a halál kényszerétől. Vagyis Sátán azt akarta elhitetni az emberrel, hogy Isten nem fogja beváltani a „fenyegetését”. Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de azon a napon nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett.

Vagyis a „halál“, amellyel Isten az embert megfenyegeti, kettős: a természetfeletti élet halála (vagyis a megszentelő kegyelem elvesztése), s [éppen ennek következtében] a test élet halandóvá változtatása: a bűnbeesés előtt az ember tudott volna meg nem halni, azóta az ember nem tud meg nem halni.

Már miért lenne ez „azon a napon” itt ezer év? Tudom, hogy van olyan bibliai kijelentés, hogy „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap” (2Pét 3:8), de attól még nem válik ténnyé, hogy ez erre vonatkoztatható lenne, így hát ez teljes mértékben egy lóugrás-érvelés. Ez a péteri kijelentés a közvetlen szövegösszefüggés része. Másrészt meg tudjuk azt is, hogy ez képes beszéd, azt szemlélteti, hogy Isten időn kívüli, és valójában előtte egy nap nem szó szerinti pont ezer év, hanem az örökkévalóság.

A Péteres rész (amit még egyszer mondom, hogy önkényesen, biblia lóugrással kötnek össze a mózeses résszel) nyilván csak jelkép: pláne, hogy ott nem is arról szól a szövegkörnyezet, hogy megmagyarázza, hogy milyen értelemben „halt meg” aznap Ádám, hanem arról, hogy miért van az, hogy emberi léptékkel mérve késlekedik az Utolsó Ítélet napja, a válasz: azért, mert Isten szemszögéből a mi „időnk” csupán egy szempillantás. „Ezer év” ókori hasonlattal: nagyon hosszú idő.

Meg aztán mint mondottam a vita témája eleve nem az volt, hogy van-e az embernek halhatatlan lelke, hanem, hogy meg fog-e halni testileg (vagyis Isten beváltja-e a fenyegetését, vagy megijed attól, hogy az ember olyan lett, mint az Isten, autonóm, vagyis ön-törvény-adó).

Így ha feltétlenül szó szerint akarnánk venni az aznapi testi meghalásra, úgy mint a JT-k teszik, de kiiktatjuk a hamis kifogást, akkor épphogy a Sátánnak lenne igaz: nem halt meg az ember aznap, hanem még hosszú ideig élt.

Egyébként mivel itt a témába vág megemlítem, hogy a JT-k gyakran meg szokták említeni, hogy akkor miért lenne a halál büntetés, ha utána tovább élne a lelkük a mennyben. Nos a kérdés eleve torz, hiszen mi nem ezt mondjuk. Ekkor valóban nem lenne büntetés, kár hogy ennek a felvázolt hipotetikus tételnek semmi köze ahhoz, amit tanítunk. Csak így első ránézésre:

- Az első emberpár lelke nem ment a mennybe, akkor amikor meghalt. Itt tehát ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk. Tehát még nem történt meg az, hogy Krisztus "fölment a magasba, magával vitte a foglyokat" (Ef 4:8)

- Mi nem azt mondjuk, hogy a mennyországnak az a szerepe, hogy az emberi testetlenül ott éljen örökké, mint egy szellemteremtmény. Ugyanis a mennyország itt nem szellemi birodalmat jelenti, hanem a kozmikus megdicsőültség állapotát.

- Mi is valljuk a test feltámadását. Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit egyik módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető.

- A feltámadás azonban nem azt jelenti, hogy az ember "kijön" a mennyből (mivel fentebb írtam, hogy az nem hely), hanem azt a test is feltámad és megdicsőül és egyesül a már megdicsőült lélekkel.

A "halál" fogalma (héber: mávet, görög: thanatosz) nem egyszerűen az élet hiánya, a Bibliában (legalább) három jelentése van:

- erkölcsi értelemben vett halál (1Móz 2:17, Mt 8:22, Jn 5:25, Ef 2:1), amikor valaki elveszti pl. társas érvényesülésének föltételeit, nevezetesen becsületét és hírét.

- biológiai, fizikai, testi halál (pl. 1Kor 15:31), a lélek elválása a testtől, amely után a test bomlásnak indul, s lélek tovább él (Ter 3:18; Jón 4:3; Hab 2:19); ez minden élő ember jövője

- lelki halál, vagyis a halálos bűn (2Tessz 1:9; Gal 6:8; Fil 3:19 Jel 2:11 20:6 21:8)

- "második halál" (a tűz tava) a sátán, a démonok és a hitetlen bűnösök jövője (Jel 2:11, 20:14, 21:8), vagyis az örök kárhozat.

Nézd meg:

[link] A halál – elszakadás vagy megsemmisülés?