A Biblia miért áll Ó- és Újszövetségből?
A két szövetség megkülönböztetése Jeremiás próféta látomására nyúlik vissza, amikor így szól:
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr: és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.” (…)
(Ószövetség, Jeremiás könyve, 31:31-32; fordította Károli Gáspár)
Jeremiás próféta szavaira hivatkozva Pál apostol azt tanítja a A zsidókhoz írt levélben, hogy a názáreti Jézus új szövetséget kötött Isten és az emberiség között. Ez az új szövetség nem azonos azzal, amit Mózes közvetítésével kötött Isten a Kivonulás idején (lásd: Zsidókhoz írt levél 8:9). Ennek alapján a második korinthusi levélben ó szövetségről és új szövetségről beszél:
(6) „A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.”
(14) „De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el.”
(Újszövetség, 2Kor, 3; ford. Károli Gáspár)
A korai keresztények ennek alapján úgy tartották, hogy a Jézus után írt könyvek megerősítették ezt az új szövetséget, ezért nevezték el azokat az új szövetség könyveinek vagy egyszerűen Újszövetségnek, a korábbi könyveket pedig Ószövetségnek.
Egy keresztény teológus, Marva Dawn nemrég azt javasolta, hogy az Ószövetséget nevezzék át Első szövetségre, ezzel megszabadítva azoktól az előítéletektől, amelyek a régi dolgokhoz fűződnek a nyugati kultúrában. Dawn elnevezése azonban napjainkig nem tett szert nagyobb népszerűségre.
Szerintem a kérdés erre vonatkozik:
Az Ószövetség Jézus születése előtti időszakra vonatkozik (Mózes és társai), az Újszövetség pedig már maga Jézus tanításai és a 12 apostol írásai.
Hogy miért "szövetség" azt meg nem értem, ebbe soha nem gondoltam bele, bevallom az előttem lévő válaszoló válaszát nem olvastam el, ha abban esetleg benne lenen a válasz.
Ószövetség: zsidók és barbár szokásaik.
Újszövetség: amit érdemes is elolvasni
Tévedés!
szervusz.
Mindenki, Jézus is is a biblia írói ugyan olyan fontosnak tartották és tartják mind a két írást.
Pál írta:
(2Timóteusz 3:16, 17) 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, 17 hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen.
A teljes írás, nem csak az egyik, vagy csak a másik.
Az ó szövetséget azért kell tudni, hogy megértsük hogyan kezdte el Jehova megoldani az emberek problémáját,
és nem avult el, mert mai is sokat lehet az akkor élt hűséges emberek példájából tanulni, mennyire engedelmeskedtek, és nem akadékoskodtak, ha kért valamit Jehova tőlük.
Ellenben ma, kifogásokat keresnek az emberek hogy ezt vagy azt miért nem akarják csinálni.
Az új szövetség megértéséhez kellenek az előzmények, ha egy könyvnek csak a végét olvasod el, nem fogod megérteni, mi miért történt , vagy történik.
Az új szövetség azokkal az emberekkel köttetett akik elfogadják Jézus váltság áldozatát, akik nem azok nem vétetnek fel ebbe a szövetségbe és nem lehetnek Jézus királyságának örökösei.
Aki engedelmeskednek és hűségesen kitartanak ezen utolsó napokban a bibliával összhangban élve azoknak van lehetőségük Isten királyságában örökké élni.
a Biblia szerint az Úr szövetséget kötött Ábrahámmal (és ezáltal az ő leszzármazottaival), hogy ők lesznek a "választott nép". Ez azt jelenti, hogy a zsidóságg kapta meg az Úr parancsolatait, és nekik volt a kötelességük ezeket betartani, fenntartani, míg a többi néptől ez nem volt elvárva. Cserébe az Úr megígérte Ábrahámnak, hogy néppé teszi (tehát gyereket ad), és megtartja azokat + nekik adja az ígéret földjét.
Ennek megfelelően az Ószövetség tele van olyan sztorikkal, hogy amikor a zsidók nem megfelelően viselkedtek az Öregúr szerint, akkor kegyetlenül ellátta a bajukat, viszot soha nem pusztította el őket.
Erről szól az Ószövetség, és ezért van a nevében az a szó, hogy szövetség.
Aztán a keresztények szerint Jézus halálával új szövetség kötetett, ezúttal már minden ember és az Úr között. Tehát ez lenne a második szövetség, az ÚJszövetség.
Itt viszont már minden emberrel kötetett a szövetség, tehát itt már elvileg midnenkitől el van várva, hogy az Úr parancsolatait kövesse - lényegében van egy nagyon erős párhuzam az első és a második szövetség között, az elsőben a zsidók töltötték be olyasmi szerepet, mint az Újszövetségben Jézus halála, hogy az ő áldozatvállalásuk (a 613 törvény betartása) miatt mindenki más mentesült ettől.x
Ebből következnek olyan dolgok, hogy pl. a zsidó vallás nem térít vallás, míg a keresztény vallások azok.
"Ezek szerint az Ószövetségben foglaltakra egy Istenfélő embernek nincs is szüksége mert az már elavult? Elég ha csak az Újszövetség könyveivel ismerkedik?
"
Az Ószövetséget egy embernek alapból illik elolvasnia, mert egyrészt alapműveltség, másrészről meg a modern nyugati társadalmak elég erőteljesen épülnek az ott lefektetett alapelvekre.
Keresztényként még inkább nem árt, lévén Jézus zsidó volt, és végig a zsidó tanításokból, tehát az
ószövetségből és a Talmudból merítette a tanításait, konkrétan van is az a kijelentése az Újszövetségben, hogy nem a parancsolatokat eltörölni jött, hanem beteljesíteni.
Szia!
Semmiféle szövetség nem volt.Ez csak az emberi egó fantáziálása.Istenben minden ember egyenlő,nem válogat ki senkit,főleg nem népcsoportokat.
Jézus Krisztus tanításai az evangéliumokban lettek leírva.Aki azt nem érti meg,többnyire visszanyúl azokhoz a korábbi tanításokhoz,amelyeket Jézus tökéletesített.Ez viszont paradoxon,hiszen felesleges a tökéletlenben keresni azt,amit egyszer tökéletesen leírtak az Újszövetségben!
Egyébként Jézus,amikor visszautalt az Ószövetségre,azt csak azért tette,hogy az ott leírtakat felülírja,ami felesleges felmorzsolja!De hát éppen ezért jön!Első körben nem tűnik könnyűnek megérteni az evangéliumok ezoterizmusát,de ezen megértéshez az Ószövetség morózus dogmatizmusa tökéletesen felesleges zsákutca!
"Jézus a Talmudból!? A Tórára gondoltál vagyis a Mózesi könyvekre, igaz?"
Tórából is természetesen, meg a Talmudból is - ugyanennyire természetesen.
Jézus egy zsidó írástudó volt, aki az Újszövetség szerint már kiskorában is elképesztette a zsidó tudósokat tudásával és teológiai jártasságával, tehát eléggé otthon volt a Talmudban is, értelemszerű, hogy bőven merített onnan.
Pl. az egész 'szeretet a legfontosabb parancsolat' dolog is a Talmudból jön.
Vagy gondolom ismerős gondolat, hogy ne tégy olyat, amit nem kívánsz másnak - dettó Talmud.
De ha ez ekkore meglepetés volt, akkor egy kis összefoglalónak pl. ezt az oldalt találtam most neked:
Isten Ábrahámmal és az ő leszármazottaival, először Izsákkal majd Jákobbal kötött szövetséget, melyben nekik igérte az Egyiptom folyóvizétől az Eufráteszig tartó földet, valamint, hogy az ő magjukból származik majd a Messiás.
Az Apostolok cselekedeteiben így beszél erről Péter:
"12 Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?
13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.
...
19 Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.
20 És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett.
21 Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.
22 Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek.
23 Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül.
24 De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, akik csak szóltak, e napokról jövendöltek.
25 Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
26 Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!