Azt mondják a hívők, hogy az atesitáknak nincs okuk erkölcsösnek lenniük. Van ugyanennyire "logikus", hogy a vallásosoknak sincs okuk a halálfélelemre és a gyászra?

"Azt mondják a hívők, hogy az atesitáknak nincs okuk erkölcsösnek lenniük."

Mi ilyet soha nem mondunk.

Maximum néhány ateista, aki észre sem veszi.

"Van ugyanennyire "logikus", hogy a vallásosoknak sincs okuk a halálfélelemre és a gyászra"

Ez viszont már igaz. De hát az ember önző és legbelül hitetlen. Amikor valaki meghal, vagy nem tudjuk elengedni őt, mert fáj az illető hiánya, vagy pedig azt hisszük, hogy szörnyű kínok között jól elbánt vele az élet és hasonló gondolatok, amik jól leépítik az embert.

Ezek után tényleg nem nehéz arra gondolni, hogy csak azért születtünk, hogy meghaljunk és az életnek semmi értelme nincs. Egy másik témánál valaki olyan értelmes dolgot írt, hogy egy átlagos hívő nem szokott olvasni. Akkor írhatnám hogy egy átlagos ateista csak a diszkóban fetreng részegen. Ugyan olyan értelmes megállapítás és provokatív.

A fejlődését nem Isten fogja vissza.

Persze meg lehet magyarázni mindent!

Az életet egyesek szerint jobban megbecsülik az emberek, ha azt hiszik, hogy halál után nincs semmi. Ezzel sem értek egyet. Akkor azt is bele lehet magyarázni a világba, hogy az ateizmus növeli az öngyilkosságok számát. Persze csak a reinkarnációban hívő ateisták után.

A haláltól senki sem menkülhet. Hogy ki milyen életet szeretne, mit tart fontosnak és mennyire figyel oda a másik emberre, az teljesen egyén függő.

Durván megfogalmazva:

Egyesek szerint te egy cél nélküli vegyület vagy, aminek csak szaporodni kell és küzdeni azért, hogy életben maradjon.

Nem az élet megbecsülésével van gond. Nem azzal van a gond, hogy szereted a másik embert, nem bántod stb...

De ez a mondat, amit írtam szinte teljesen kizárja ezt.

Inkább azt mondja, hogy te vagy csak a lényeg és minden érted van. Amíg nem derülnek ki a dolgok, addig bármit megtehetsz.

Nem nevelik az embereket, ami súlyos hiba.

Néha már azt érzem, hogy egyesek szerint törvényekre sem lenne szükség. (Mondjuk szerintem is sok mindennek belülről kellene jönni. Például, hogy a másikban nem teszek kárt).

De ezt verni az emberekbe, hogy alfa vagy, nyomd el a gyengébbet. Ostobaság és ocsmányság. Meg akkor jöhetnek a kérdések, hogy minek fejlődni ha mindenem megvan?

És jöhetnek a még értelmesebb megállapítások, hogy a tudósok csak szerencsétlen emberek, akik a tudással akarnak alfák lenni egy jó dugásért.

Ezt írtad kedves kérdező:

"atesitáknak nincs okuk erkölcsösnek lenniük."

A kereszténység szerint mindenkinek erkölcsösnek kell lenni.

Az ateisták nem tudom, hogy mit vallanak.

Lehet hallani, hogy sokan milyen jó emberek, akik ateisták. Így segítenek, úgy segítenek a rászoruló embereken.

Az Istenbe vetett hit hiánya miatt még valaki nem lesz rossz.

De a népszerű materialista felfogás, amit az emberekbe vernek, azt jelenti, hogy ezek az emberek hülyék, idióták, akik másnak segítenek vagy pedig csak evolúcis előnyt akarnak belőle. Innentől kezdve nem tudom, hogy mi az erkölcs. Amíg előnyöm van a másikből, addig jó?

Az ateista azért erkölcsös, mert tudja, hogy ez tartja össze a közösséget, ezért neki is jó dolog.

Ha viszont a vallásos csak azért nem bűnözik, mert fél az istene büntetésétől - akkor ő nem erkölcsös!

Ezért lehet azt mondani, hogy az ateisták általában erkölcsösebbek a vallásosaknál.

A vallásosak viszont amikor gyászolnak, akkor tulajdonképpen magukat gyászolják: nekik hiányzik a szerettük.

A halálfélelem pedig részben a rossz nevelés miatt van (nem tanítják az életszakaszokat és a halált) - részben pedig a fentiek miatt: ugyanis a vallásos ember sokszor nem erkölcsös, és fél, hogy ezt az istene is tudja, tehát büntetni fog.

Na tisztázzuk ezt az erkölcsös dolgot, amit mondani fogok, az a saját véleményem, de szerintem közel állok az igazsághoz.

Én, mint ateista, materialista, evolucionista követek egy elvet, ami genetikailag belém van kódolva, és amit a társadalom tanított meg, meg amire rájöttem.

Az evolúció egy folyamat, látszólag nem tanít, de ha végigkövetjük az ok-okozati összefüggéseket, akkor sokmindent levonhatunk belőle.

Az egész az életképességen alapul, az a legsikeresebb, aki a legjobb feltételeket bírja megteremteni magának a túlélésért és majd a szaporodásért.

Azért fejlődtünk szociális lénnyé, mert az egyedek összetartva életképesebbek, azért tanulunk, hogy jobb munkánk legyen, és jobb egzisztenciát alakítsunk ki, házat vegyünk, és ott neveljük fel a gyerekeinket. Az erkölcsösség és a lelkiismeret is kialakult a fejlődésünk során, ez gátol meg abban, hogy ártsunk magunknak vagy bárkinek, mivel alapvetően fontos az egészségünk és a társadalommal való jó kapcsolat.

Mondhatja rám bárki, hogy erkölcstelen vagyok, de akkor megkérdezném, hogy miért nem erőszakolok meg nőket, és rabolok ki bankokat? Talán mert érzelmileg gátolva vagyok erre, vagy talán lecsuknak? Attól, hogy a célunk egyszerű, magát az utat nem tudjuk leegyszerűsíteni, mert bonyolult lett a világunk.

Az önzetlenség is kialakult bennünk, hiszen ha valakinek jót teszünk, akkor jó érzést kelt bennünk, ezért cselekszünk mi is önzetlenül. Soha nem küldtem sms-t több km-re lévő gyerekek megsegítésére, mert az engem nem tesz boldoggá, viszont amikor egy cumisüveget láttam a földön, és láttam egy szülőpárt egy gyerkőccel kicsit arrébb, akkor természetesen szóltam nekik, pedig nem volt valószínű, hogy most vagy bármikor meghálálják, tehát bármi előnyöm származna belőle. Egyedül az, hogy jó érzéssel tölt el, mert ez az önzetlenség utáni érzelem is kialakult bennünk.

Tőlem függetlenül más ateisták még ettől a nézettől is függetlenül biztos adakoznak, mert nem mennek bele a részletekbe, egyszerűen szeretnek jót tenni.

Summa summarum, én inkább gondolkodok, és mindig mérlegelek, hogy mi a helyes, ebben nagy segítségemre vannak az érzelmek, de a mai bonyolult, civilizált világban azért főként az eszünket kell használni. Én nem követem egy könyv tanítását, vagy egy gyülekezet ilyen-olyan értelmezését, én magam szeretem megtapasztalni, hogy mi a jó és a helyes, amiben jó tanítóm a társadalom.

Nade a kérdező kérdését se hagyjuk szem elől:

alapvetően tényleg nem lenne okuk a halálfélelemre, hiszen ha rendesen éltek, akkor vagy a mennybe kerülnek, vagy majd az örök földi halhatatlanságba stb.

Viszont egy fajba tartozunk, őket is az érzelmek irányítják, akinek nincs gyereke, talán még nem is fontos senkinek, igazából már élni sem akar, az is kapálózik a Duna vizében, ha belelökik (nem próbáltam még, de nagyon valószínűnek tartom, mert az eddigi esetek ezt mutatják :) ).

A gyász a hiány erőteljes érzete, hiába találkoznak majd a hitük szerint, akkor is még sokáig nem fogja látni.