Jehova tanúi értelmezésén kívül van más értelmezése a Jelenések könyvének?
Van. Minden vallás hívei olvassák a Bibliát, és értelmezik is.
Értelmezni annyit jelent, hogy amit olvasok, azon elgondolkodom, és megpróbálom megérteni, amit olvastam.
A Jehova Tanúi NEM értelmezik, csak elhiszik azt, amit a Gyülekezetben mondanak róla.
Mintegy tízezer.
Ahány keresztény felekezet létezik, annyi értelmezést dolgoztak ki (többek között) a Jelenések könyvére.
Szia!
Jelenések könyvének alapvetően 3 féle értelmezése van. Jehova tanúi - nem meglepő módon - ezek közül egyiket sem tartották megfelelőnek és egy sajátos értelmezést alakítottak ki, melyben a próféciák az ő közösségükben teljesednek be. Ráadásul eléggé összekeveri a dolgokat, a rosszból jót csinál, a ˝vesztőt˝ Jézussal azonosítja.
Én úgy gondolom, hogy a helyes értelmezésnek érdemes figyelnie a korábbi sikeres azonosításokra. Kevesen tudják például, hogy híres természettudósaink, Newton és Pascal is kiváló próféciamagyarázók voltak, de példaképp említhetem a magyar reformátorokat és bibliafordítókat, akik szintén jeleskedtek ezen a területen.
Nemrég jelent meg egy három kötetes Jelenések magyarázat utolsó kötete, amely ezt az elvet követi, Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztus apokalipszise címmel, a könyvesboltokban is kapható.
Ahogyan már előttem is leírták szinte minden felekezetnek van ilyen kiadványa, ismert még a Reichert Gyula féle: Ama fényes hajnali csillag című munka, mely a futurista értelmezést követi, vagy a katolikus magyarázat, amely az un. Praeterista irányt erősíti. Ezek a jövőbe ill. a régmúltba helyezik a proféciák teljesedését.
Üdv. Péter
"Jehova tanúi... egy sajátos értelmezést alakítottak ki, melyben a próféciák az ő közösségükben teljesednek be."
Az adventisták úgyszintén...
A próféciák az embereken teljesednek be. Nem csak bizonyos embereken hanem a Föld teljes lakosságán.
Meglehet hogy sokan ezt nem látják de ez a tényeken nem változtat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!