Az Ószövetség szerint az istenek fiai keveredtek az emberek lányaival. Mit is jelent ez?

"Ezek „az Istennek fiai” nem emberek voltak, hanem Isten angyali fiai. (Vesd össze: Jób 1:6; 2:1; 38:4, 7.) A Biblia egyik írója, Júdás elmondja, hogy egyes angyalok „nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket” (Júdás 6). Más szóval elhagyták az Isten égi szervezetében kijelölt helyüket, mivel jobban szerettek volna a gyönyörű földi nőkkel élni. Júdás hozzáteszi, hogy ezek a lázadó angyalok olyanok voltak, mint Szodoma és Gomora lakói, akik „paráználkodtak, és más test után jártak” (Júdás 7)."

Csakhogy nem a saját véleményünk a döntő, hanem a Bibliáé.

A fenti szöveg pedig tisztázza az Ósz. kérdéses szavait!

Ter 6,1 - Ter 6,4

Úgy látszik, a sugalmazott szerző egy népies legendára hivatkozik, amely az óriásokról (nephilim), a keletiek titánjairól beszél, s akik az égiek és a földiek kapcsolatából származtak. Ezt is egyszerűen úgy közli, mint az egyre terjedő bűn szemléltetését. Az életkor lerövidítése is az ősi áldás megvonását akarja jelenteni.

Az angyalok házassága.

Ez a rövidségében is töredékes néhány vers a legnehezebben magyarázható része az őstörténeteknek. A mai magyarázók szinte egyöntetűen mitologikus vonatkozású torzónak tartják s rokon vonásokat látnak benne azokhoz a sémita, de főként görög mitoszokhoz, amelyekben istenek és emberek nászáról van szó, aminek a következtében félistenek születnek. A Bibliaíró azonban jobbnak látja nem részletezni e történeteket, csak a kései apokaliptikus irodalom veszi fel újra a témát, azzal fejezvén be a leírást, hogy e „bukott angyalokat”, akik szörnyű zűrzavart teremtettek a földön, Isten az alvilágban külön börtönbe vetette. Erre emlékeztet az Újszövetségben 2Pt 2:4; Júd 6. verse. – Két mitológiátlanító kísérlet ismert a magyarázás történetéből. Egyik keresztyén talajon született meg s eszerint az „istenfiak” az istenfélő Sétnek az utódai, az „emberek lányai” pedig Kain leszármazottai. A másik a középkori zsidó értékelési mód, amely szerint az „istenfiak” előkelőket, hatalmasokat jelentenek (Zsolt 29:1 hasonlóságára), eljárásuk pedig közönséges zsarnokoskodás az alsóbbrangú emberekkel szemben.

Az „istenfiak” alatt azonban itt minden valószínűség szerint mennyei lényeket, angyalokat ért az író (vö. Jób 1:6; 38:7), létüket sem az Ó-, sem az Újszövetség nem vonja kétségbe és nem tartja mitologikusnak. Az emberekkel való összekeveredésüket bizonyára azért írja le itt a Biblia, hogy véleményt és ítéletet mondjon a magukat óriásoknak, félisteneknek tartó emberek vagy családok fölött. A szentíró ismerte egy Gilgamesnek a történetét, tudta azt is, hogy egyes királyok, sőt oligarcha családok isteni eredettel dicsekedtek, hogy uralomhoz és erőszakos tetteikhez való jogukat ezzel is igazolják. Ott voltak ezek az „óriások” Kánaán területén is. (Num 13:34 stb. – A héber nefilim szó görög megfelelője gigantes, ennek nyomán általánosan elfogadott az „óriások” fordítás.) – Különös, hogy az Ószövetség nem vitázik a tekintetben, hogy lehetett-e ilyen keveredés mennyei és földi lények között, de ítéletet mond fölötte azzal, hogy a belőle származó korcs nemzedéket mindenestül az özönvízbe fullasztja.

A történetben tehát nem azáltal tűnik ki az emberi gonoszság csúcspontja, hogy a bukott angyalok megrontották az emberi nem természetes életrendjét, hiszen így az emberiség csupán szenvedő fél, hanem azáltal, hogy emberek isteni származással dicsekedtek, magukat óriásoknak, hírhedett hősöknek vallották. A mennyei lények alászállása, mint hajdani mitologikus vonás, csak aláfesti az embereknek magukat óriásokká felmagasztaló gőgjét.