Keresztény házaspárok! Kaptatok házasság előtt valamiféle megerősítést Istentől, hogy áldását adja a kapcsolatra, és hogy valóban egymásnak szánt benneteket?

Keresztényként olvasom a bibliát- és mint tudjuk, számunkra az a mérőzsinór.

Olyan embereket, példaképeket tár elénk Isten ebben, hogy azoknak a példáiból bátran meríthetünk.

Meg kell mondjam, hirtelen nem jut eszembe senki, aki úgy kapta volna társát, hogy Isten külön jeleket adna neki. Talán Ábrahám szolgája jut eszembe, hogy jelet kért, de véleményem szerint ez túlzás. Ha ott lett volna Izsák, felismerte volna, mert szerelmes lett volna. Szolga nem lehetett szerelmes, ezért kellett segítség.

Úgy gondolom Isten a természet rendjébe építette bele a jelet, ennek neve pedig a kölcsönös szerelem.

Ha ez megvan, mit akarsz még külön jelet?

Ha nincs meg, akkor pedig bajban vagy.

Szörnyű ez a keresztényi jelekre várás, mikor rég ott van a jel.

Kérdem én: ha nem lennél szerelmes, akkor Isten szólna: ez és ez a társad, akkor szerelem nélkül is elfogadnád?

Abszurd a kérdés, mert egyértelmű, ha az Úrtól van a társad, akkor szerelmes is vagy bele -Ő pedig nem kényszerítene rád senkit.

Oké- nem ragozom tovább, legyél természetes és nem akarj mindenhez külön jelet. Akik ilyenről számolnak be, ők is csak mondanak valamit... nem hiszem, Isten külön jeleket akar a házasulandókhoz. Nem lenne bibliai és Isten nem cselekszik semmit, ami a bibliának ellene mond.

"Vagy lesz ilyen ember? Kell, hogy erre várjak?"

Hogy lesz-e, nem tudhatod. Hogy kell-e várnod rá, magad döntöd el.

Nekem az volt a jel, hogy tudtam, hogy vele akarom leélni az életemet. Nem voltak kétségeim, nem gondolkodtam azon, hogy helyes-e, hogy jöhet-e jobb, stb. 25 évi együttlét után elmondhatom, ma is őt választanám. Azt hiszem, ennél több jel nem kell.

Szia :)

A szerelem, a párválasztás és a házasság a legnehezebb témák egyike; ezt láthatod a válaszokból is. És sajnos én sem tudom megmondani neked a tutit, inkább csak - előre is elnézést, de - még jobban össze foglak zavarni... :(((

Ugyanis a környezetemben is nagyon eltérőek a tapasztalatok.

1. Meglévő párkapcsolat hölgytagja megtért, letette Isten kezébe a dolgot; azt kérte, ha ez nem Isten szerint való, akkor ne legyen szerelmes tovább a fiúba. Másnapra már nem volt az...

2. Egy régóta hívő hölgynek udvarolni kezdett egy szintén komoly hívő férfi. A hölgy imádkozott vezetésért, hogy mi legyen, mert szerelem nélkül nem akart férjhez menni. Saját állítása szerint pár napon belül nagyon szerelmes lett. Össze is házasodtak néhány hónap múlva. Egyértelmű sikerről vagy kudarcról nem tudok beszámolni, mivel keveset tudok azóta a házaspárról.

3. Egy keményen hívő lány életének első szerelme egy szintén hívő fiú volt, kb. 1 év ismeretség után "tört rá" az érzelem. Jöttek sorban a "megerősítések", a "jelek", hogy igen, ő lesz az igazi, a leendő férj. 1 éven át tartott ez az érzelem többé-kevésbé intenzíven a lány részéről; elég sűrű volt a kontakt is kettejük között (levelezés, cset, személyesen, közös ima).

De a fiú vagy csak barátként tekintett a lányra, vagy esetleg túl félénk volt, de még csak egy kicsit sem közeledett a lányhoz. Idő közben egy másik fiú kifejezett érdeklődést mutatott a lány iránt, de ő nem foglalkozott vele, mert hát a jelek, ugyebár...

Aztán eltelt még egy év, már nem a "lángoló" szerelem, hanem az összezavarodottság, a nem-értem-miért-és-hogyan érzésével. Mert eleinte annyira egyértelműnek látszott minden, aztán meg mégsem...

Van még néhány történet a tarsolyomban, de szerintem ennyi elég lesz. :)

-------

Az egész Biblián végigvonul, hogy uralkodhatunk az érzéseinken; ha pedig a harag, a fájdalom, a csalódottság, a keserűség stb. esetében ez így van, akkor miért lenne kivétel a szerelem?

Én ezért úgy gondolom, hogy az érzelmeken lehet és kell is uralkodni. Pl. az Énekek éneke írja, hogy ne ébresszük fel a szerelmet, amíg ő nem akarja. [Egyes bibliamagyarázók szerint az "ő" Istenre vonatkozik; merthogy másképp nincs sok értelme a mondatnak.]

De ezt a gyakorlatban kivitelezni még akkor sem könnyű, ha az ember egyáltalán tudja, hogy "tud parancsolni az érzéseinek". Ezért aztán sokszor szenved, mint a kutya.

A szerelem fontos lehet, de nem a legfontosabb. Én mindezek alapján nem gondolnám, hogy ez lenne a mutatója annak, hogy Istentől való-e egy kapcsolat, egy házasság. És ráadásul léteznek nagyon jól működő házasságok, amelyek nem a szerelemre alapultak; egy közismert példa a híres bibliatanító, Derek Prince házassága.

-------

Viszont a konfliktusoknak sem kell túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani szerintem. Azt szokták mondani, hogy ahol tányérok vannak, ott összekoccanások is vannak. Persze sokunkban él(t) egy idealisztikus kép a boldog házasságról, amiben mindenben egyetértenek a felek, soha nincs nézeteltérés stb. De ez nagyon-nagyon ritka, már ha egyáltalán van ilyen. Tehát azt szokták mondani, hogy az nem baj, ha vannak nehézségek, problémák; csak ezeket megfelelően kell kezelni, és akkor a házasság nagyon jól működik.

[Kicsit galád leszek, de idézek egy régi mondást: A házasság részben azoknak a problémáknak a megoldásáról szól, amelyek házasság nélkül nem is lettek volna. --> Hát, van benne igazság... ]

Egy gondolat erejéig visszatérek a szerelemre: Közismert, hogy ez el szokott múlni; és jó esetben átalakul szeretetté, vagy felváltja a szeretet, ahogy tetszik. De hallottam már keresztényektől, hogy ugyanannyira szerelmesek a házastársukba x év után is, mint a kezdetekkor.

[Innentől kezdve lehet aztán napokig elfilózgatni azon, hogy tulajdonképpen mi is a szerelem és a szeretet... :D ]

A kutatók szerint teljesen biztos, hogy az ún. szerelem biológiailag (hormonálisan) elmúlik, átlagosan 18 hónap alatt. Erről - és sok kapcsolódó érdekességről - szól Dr. Glovicki Eszter előadása, javaslom meghallgatni:

http://www.youtube.com/watch?v=cF141e7Sh4s

http://www.youtube.com/watch?v=VB9De0Rx2NQ

http://www.youtube.com/watch?v=Naez0VD3w_E

De hogy legyen még egy csavar: Isten képes felülírni a biológiát is, erre is tudnék példákat sorolni; tehát lehet, hogy mégsem múlik el a szerelem... :)

-------

Remélem, nem keserítettelek el túlságosan, nem ez volt a célom. De - mint te is tudod, jelezted is - ez az élet nagyon fontos területe, elvileg egy életre szóló döntés. Az meg olyan komoly, felelősségteljes, kicsit félelmetes is... Ugye? :)

Tehát nem lehet elintézni egy kézlegyintéssel, vagy egy semleges válasszal, pl. hogy "majd lesz valahogy", vagy hogy "bízz a megérzéseidben"...

Kívánom neked, hogy dönts jól, mindig és mindenben. Üdv. :)

Nem vagyok benne biztos de nem lehet hogy a hozzáállásod rossz vagyis ahelyett hogy jelre vársz inkább hálát kellene adnod hogy Isten ilyen jó menyasszonyt adott neked aki hívő, akivel együtt imádkozhattok, aki már 3 éve kitart melletted, aki hajlandó feleségül menni hozzád.

Nagyon sok ember van aki ennek a felét se kapja meg.

A konfliktusokat meg majd akkor fogod tudni könnyebben viselni ha összeházasodtatok és megkaptátok Isten áldását. Ezt tapasztalatból mondom :)