Valóban próbatétel egy házasság számára, ha hiperaktív gyereket nevelnek a szülők? Miért?

nekem nem hiperaktív a gyerekem, más gond van vele (ami szintén nem olyan hatalmas probléma mintha fogyatékos lenne mondjuk vagy tartósan nagyon beteg de azért baj, és nap mint nap szembesülünk vele).

Így a saját helyzetemből kiindulva már eleve az se egy jó érzés a szülőpárnak hogy az ő gyerekükkel vmi nem oké , mert nem olyan mint az átlag, ez sok feszültséget, szomorúságot eredményezhet, és olyankor az ember abba rúg bele néha aki legközelebb áll hozzá, azaz a párjába.

Én magamról is tudom hogy mindig újra és újra ki kell "rángassam magam" a rossz lelkiállapotból mikor elkap, hogy biztos én szúrtam el vmit a gyerekemmel és azért lett más mint az átlag. és a rossz lelkiállapotot a partner se viseli jól.

Én ebből kiindulva azt mondanám hogy igen, rányomja a bélyegét.

Mennyi idős a kicsi?

Nálunk is vannak problémák. Nem hiperaktív, de az is lehetne. Egyszerűen nem elég neki egy ember társaságnak. Kisebb korában csak vele lehetett foglalkozni, ha nem így volt, akkor üvöltés ezerrel. Nagyon akaratos és sírós volt egész kicsi kora óta. A készségfejlesztő játékokkal nem boldogult, igencsak le volt maradva ilyen téren a kortársaitól. Se főzni, se rendet rakni nem volt időm, arról már ne is beszéljünk, hogy magamra mennyit tudtam fordítani és a páromra.

Voltak kételyeim, hogy megmaradunk e családnak. Párom párszor mondta is, hogy nem bírja, és én is sokszor a feladás szélére kerültem.

Most két és fél éves, júli végén lesz 3, és nagyon sokat változott. Még mindig nagyon akaratos, de fényévekkel jobb a helyzet.

Nálunk az segített, hogy elkezdett bölcsibe járni. Nem kellett egy hónap, hogy pozitív változásokat vegyünk észre.

Istenem!

Csak annyit tudok mondani, hogy próbáljatok külső segítséget kérni. Menjetek el a nevelési tanácsadóba, vagy keressetek fel egy szakembert.

Szörnyű lehet, hogy nincsen befolyásod e gyerekedre. Kitartás-tudom közhely!!!!!!!!!!

Hát ennél elkeserítőbb dolog kevés történhet egy emberrel. Mikor a mi fiunk beteg lett, az ő betegsége kapcsán konkrétan leírták, hogy egy betegség feldolgozása gyászfolyamat,és sajnos egy az egyben igaz.

Keress rá a neten, gyászfolyamat és látni fogod, valóban.

Ne haragudj a férjedre, próbáljatok egymást támogatva lépni előre. És ragadjatok meg minden segítséget, ami elérhető (pszichológus, gyógypedagógus, speciális iskola...) Én hiszem, hogy a megfelelő nevelés, szeretet meghozza a gyümölcsét. Ha nem is most, de felnőttként lehet rá sem ismertek majd a fiatokra. Hány emberről olvasni, hogy égetnivalóan rossz volt és tisztességes felnőtt vált belőle.

Nem is tudom melyik nagy színész, egy robbanáskor megsérült és azt suttogta a barátjának: Kérj elnézést anyámtól, hogy annyi fájdalmat és bosszúságot okoztam neki gyerekkoromban. És kiváló ember lett belőle is.

Ja és még annyit, nem lehet, hogy azért egyre ellenszegülőbb, mert ő maga is egyre elkeseredettebb, hogy nem tud eleget tenni az elvárásoknak? Saját maga sem akarna hiperaktív lenni és érzi, hogy csalódást okozott nektek, mert ha nem ilyen lenne, akkor más lenne az életetek?

Szerintem lehet őt is meg kéne győzni, hogy együtt kell végigmennetek ezen a nehéz úton, senkinek nem könnyű, de egy kicsit sem vagytok csalódottak miatta, hanem elkeseredettek. Vagy ilyesmi. Lehet erről kéne beszélgetnetek egy szakemberrel, nem e lehet ez a probléma gyökere? És esetleg, hogyan lehetne, na nem leplezni, mert a hazugságot ugyanúgy megérzik, csak valahogy megértetni vele az érzéseiteket?

Szerintem valóban az, de ez nem ilyen egyszerű kérdés.

természetesen nagyban függ a házastársak egymáshoz való viszonyától, a hiperaktivitás fokától, stb.

Ismerek olyan házaspárt akiknek van ilyen ygerekük, egyik iskolából a máskba iratják ( súlyos kenőpénzekért ) és mégis évente kirugják a gyereket, mert nem hajlandóak a szülők elfogadni a tényt, hogy speciális suli kellene nekik. Mondjuk itt súlyos az eset eleve. Lefizetik a nevelési tanácsadót, stb. hgy fel tudják vetetni megint valahova.

Van viszont olyan is, ahol a szülők teljesen máshogy állnak neki a dolognak, és szinte észre sem venni a gyereken a betegséget, csak délután amikor kezd fáradni.

Szerintem alapvetően a szülő hozzáállása és képzettsége a lényeg. Mert ilyen esetben specilis hozzáállásra, képzettségre van szükség, amit el lehet sajátítani, és akkor jobban kézben lehet tartani még súlyosabb eseteket is, és nem megy annyira a család életének a rovásásra sem. Sajnso a nevelők, jó része sem képes kezelni az ilyen ygerekeket, ezért speciális nevelés kell, és a képzett nevelők kioktaják a szülőket is hogyan, mit tegyeneke.