Hol írja a Biblia, hogy a halál a bűnbeesés oka? Vagy azt, hogy rossz?

Szia!

Sehol. A Biblia szerint a halál a bűnbeesés következménye:

"Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek" (Rm. 5:12)

Arról pedig, hogy a halál rossz:

"Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál" (I.kor. 15:26)

Üdv. Péter

Saulon kívűl például itt:

1Moz2

16. És parancsola az Úr Isten az

embernek, mondván: A kert minden

fájáról bátran egyél.

17. De a jó és gonosz tudásának

fájáról, arról ne egyél; mert a mely

napon ejéndel arról, bizony

meghalsz.

majd...

1Moz3

17. Az embernek pedig monda:

Mivelhogy hallgattál a te feleséged

szavára, és ettél arról a fáról, a

melyről azt parancsoltam, hogy ne

egyél arról: Átkozott legyen a föld

te miattad, fáradságos munkával élj

belőle életednek minden napjaiban.

18. Töviset és bogácskórót

teremjen tenéked; s egyed a

mezőnek fűvét.

19. Orczád verítékével egyed a te

kenyeredet, míglen visszatérsz a

földbe, mert abból vétettél: mert

por vagy te s ismét porrá leszesz.

Nem tudom miért született az ember, hogy ha a semmit sem tudhatott.

Talán ha engedelmes lett volna, úgy élne mint a buksi kutyus?

Mivel evett róla, megtudta milyen fáradságos munkával megszerezni egy falat kenyeret, vagy a gyerekét fájdalommal szülni, vagy, hogy egyszer megfog halni?

Mert valahogy így lehet értelmezni a Biblia írók leírása alapján.

Talán ha engedelmes maradt volna, másképp lett volna? Nem.

Annyi lett volna a különbség, hogy nem tudott volna arról, miért kinek dolgozik ilyen sokat, miért kell ennyi gyereket szülni, és arról sem tudott volna, hogy mindenkinek le kell vetni az anyagi testét.

Ezekből arra tudok gondolni, már amit Mózes leírt, hogy távol áll az igazságtól.

Isten csodálatost alkotott, akibe beleépítette a jót és a rosszat is. Nem tudatlan embert alkotott, az ember csak kipróbálta neki mi a jó és mi a rossz.

Ezáltal, hogy a gonoszságba is bele kóstolt, eltávolodott a teremtőjétől. Egyébként szerintem így keletkezett a bűntudat. A bűntat egyébként arra jó, hogy elgondolkodjon, merre tovább. Ha elgondolkodik az ember, a szívében tudja, hogy merre felé van az Istenhez vezető vissza út.

Azt írja az írás, hogy a test halálakor elporlad. de a lélek visszatér a teremtőjéhez. Ezért kell még az életünkben megkeresnünk Istent, hogy a lelkünk örökké élhessen.

Sziasztok!

Kedves ma 08:56-kor hozzászóló, sajnos úgy tűnik, hogy te alaposan félreértetted a bibliai leírásokat. A Biblia szerint Isten „igen jónak” teremtette az első emberpárt (1Mózes 1,31). A bűn kísértésével való szóba állásra semmi okuk sem volt. Isten azonban szabad erkölcsi választás képességével teremtette őket is, csakúgy, mint Sátánt. Ezzel összhangban nem zárta el előlük a hatalom eszközével a rossz választásának lehetőségét. Tudta, hogy úgy juthatnak a lelki-szellemierkölcsi fejlődés legmagasabb szintjére, ha a saját szabad erkölcsi megfontolásukkal utasítják el a bűnt, és az isteni szeretettörvény követését választják. Ehhez minden alapjuk megvolt. Egyedül ez lett volna a kézenfekvő és természetes számukra. A bűnnel való megfertőződésük egyáltalán nem volt szükségszerű.

A Biblia azonban mégis áldozatnak mondja az embert egy bizonyos értelemben. Az ember személyes, súlyos bűne volt, hogy nem bízott Isten előre adott óvásaiban és tanácsaiban – amire pedig minden oka meglett volna –, és hogy szívében helyet adott az önzés eszméjének és a Teremtője iránti hála és szeretet kötelezettségét semmibe vette. Másrészt viszont olyan merész, igazságnak feltüntetett hazugsággal kísértette meg az embert Sátán, hogy megtévesztés áldozata is lett. Nem akarta tudatosan és megfontoltan tenni azt, amit végül is tett. Sátán szinte ugyanazt az ígéretet állította az ember elé – „olyanok lesztek, mint az Isten” (1Mózes 3,5) –, mint amelyet Isten is adott az embernek, amellyel létének rendeltetését határozta meg.

A Biblia ugyanis világosan mondja, hogy Isten „a maga képére és hasonlatosságára” teremtette az embert (1Mózes 1,27), és „úrrá tette kezei munkáin” (Zsoltárok 8,7). „Csupán” abban volt a különbség, hogy a célt Isten folyamatos lelki fejlődés, növekedés által hirdette elérhetőnek, Sátán pedig azt tanácsolta az ős- szülőknek, hogy az Istenhez való hasonlóságot úgy ragadják el Istentől, mint valami zsákmányt. Látszólag ugyanazt ajánlotta föl, csak egészen más módon és eszközökkel. Ősszüleink legyőzhették volna Sátán hazugságait. Akkor is, és azóta is tökéletes védelmet kínált és kínál Isten beszéde. Ez mindenkor az egyetlen fegyver a rossz felismerésére és teljes legyőzésére. Jézus Krisztus is azzal győzte le az Ellenség minden kísértését földi életében, hogy azokat egybevetette a Biblia kijelentéseivel. Sátánnak adott visszautasító válaszai mindig így kezdődtek: „Meg van írva”. Példája azt mutatja, hogy a hazugság átlátható és legyőzhető a Biblia igéi által.

Az Istentől nyert „élet lehelete” nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Figyeljük meg: nem azt mondja Szentírás, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy „te magad vagy por” és „leszel ismét porrá”, mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül. A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén. Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével.

Üdv. Péter