Ti hisztek a halál utáni életben? Mármint hogy egy lélek többször is újjászületik?

Talán. Azért nem foglalkozok a kérdéssel, mert ezzel kapcsolatban életem során nem biztosan leszek okosabb. Legfeljebb "hihetem" azt, hogy többet tudok a halálról.

A halál utáni életnek egyébként csak egy formája az újjászületés, nem azonos a kettő.

Én keresztény vagyok, a Bibliában lévő igazságban hiszek és így tudom hogy a reinkarnáció az egy rendkívül veszélyes tévtanítás:

"Zsid 9,27 - Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része,"

Az első hozzá szólóhoz csatlakozom.

a teremtő a földre teremtette az embert.

ez az otthona. a bűnbe esés után semmilyen más formáját nem gondolta a teremtő hogy az ember tovább éljen.

a természet feletti jelenségeket pedig jelen pillanatban nem a teremtő használja mert most a hit a lényeges nem a látott dolgok.

egyetlen személy tesz ilyet, mégpedig az ellenség Sátán az ördög.

Zsömle/lány

U.i. a feltámadás a földre lesz, csak kiválasztott meghatározott számú ember támadhat fel a mennybe.

a többiek jelenleg még halálalvásban "várakoznak".

Ebbe a világban biztos nincs újjászületés.

Egyébként hiszek a halál utáni életben. De nem azért, mert félnék a haláltól vagy a tűztől.

(Válaszadás előtt megjegyezném: 10 éve foglalkozok vallástudománnyal, szociológiával, filozófiával, a munkám is ehhez kapcsolódik, tehát ennek tudatában válaszolok)

Igen, hiszek a halál utáni életben és az újjászületésben is. Miért? Mert minden tényezőt összevetve, ezt tartom logikusnak.

Onnantól kezdve, hogy egyáltalán hiszek valamilyen felsőbb lényben/akaratban, automatikusan következik, hogy hiszek az értelmes elrendezésben is - azaz mindennek van célja és lényege. A világ egy rendszer, nekünk is megvan a helyünk benne.

Hogy maga a lélek miért van, arra nem tudok válaszolni, elvégre nem vagyok semmilyen istenség ;) Szívem szerint azt mondanám, hogy a felsőbb hatalom azért adott nekünk életet, amiért mi adunk a gyermekeinknek: az örök vágyakozásból, hogy szerethessünk. Ha nem így van, még akkor is azt mondom, hogy mivel a rendszer részei vagyunk, ránk is érvényes az a szabály, ami minden más elemre, ez pedig a fejlődés.

Minden fejlődik. A biológiai környezet, a tárgyi dolgok, az emberi társadalom és világnézet - minden. Ez szimpla tény, még megcáfolni sem lehet. De ebből következik, hogy maga a lélek is fejlődik, folyamatosan magasabb szintre kell lépnie, csakhogy egy élet - főleg ha valaki gyermekként hal meg -, ugyan milyen tapasztalásra elég? Nem lehet 70-80 évbe belesűríteni azt a számtalan helyzetet, ami az emberrel adódhat, ennyi idő alatt nem feltétlenül lehet megbánást, bocsánatot, önzetlenséget, stb. tanulni és tapasztalni. Márpedig, a fejlődés lényege az érték, a helyzetek jobbítása. (Egyszerű, hétköznapi példával élve a békának is jobb, hogy az evolúció során elhagyta a farkát, mert nem volt rá szüksége, csak gátolta őt dolgokban.)

Sóval, röviden és tömören ez lenne a lényeg szerintem. Nem látom értelmét egy olyan létezésnek, ami pl. a kereszténységben jelenik meg. Ott nem a tanulás és fejlődés jelenik meg, hanem a "megszoksz vagy megszöksz" szabály... vagyis reálisan belátva nincs érdemi jelentősége annak, amit te tapasztalsz, gondolsz, átélsz, mert "Isten" mindent felülír. Nem lehet fejlődni, mert csak az a választás van, hogy elfogadod, amit mondanak (akkor is, ha nem azt tapasztalod), vagy vége a létezésednek. Ez se nem korrekt, se nem igazságos, ne nem logikus.

Természetesen, mindig fenntartom a tévedés lehetőségét, de személy szerint így vélem.

"Nem látom értelmét egy olyan létezésnek, ami pl. a kereszténységben jelenik meg."

Kereszténység: aki egész életében szeretetből sok nehézségen ment keresztül másokért az a túlvilágon nagy jutalmat kap, aki pedig ölt, csalt és tönkretett másokat az a túlvilágon megkapja az igazságos büntetését.

Reinkarnáció: mindketten újjászületnek és kezdhetik elölről, ki tudja meddig. A végén pedig megszűnnek létezni.

Nekem az 1. variáció tűnik értelmesebbnek ha az emberi igazságérzetemre hallgatok.

ma 12:54

Nincs olyan, hogy valaki csak jót tesz, vagy valaki csak öl. Nyilván mindkét emberben van jó és rossz tulajdonság egyaránt, de ismét csak egy rövidke élet tapasztalata határozza meg azt, hogy kiből melyik oldala jön elő. Egy szerető családban, értékek közt felnövő értelmes ember tetteit talán ugyanazon szemszögből kell megítélni, mit azét a tömeggyilkosét, akit egész gyerekkorában vertek az alkoholista szülei?

Ha mindenki egyenlően jön a világra, valahol mégis ott van az a törés, ami az egyikből kiváltja a pszichikai problémákat. Innentől kezdve ellentmond az igazságosságnak az, ha egy kalap alá vesszük őket.

Mellesleg, a reinkarnáció lényege továbbra is a tapasztalás. Egy egész életében szeretetre törekvő, jó lelket nem a következő élete nehézsége fog megtörni, de egy kegyetlen lélek tanulhat jóságot. Könnyű úgy jónak lenni, ha az embert szeretet, jómód, felelősség, érték veszi körül, és könnyű úgy rossznak lenni, ha valaki születése óta a rosszba nevelődik bele. Emberek vagyunk, minták alapján élünk.

Továbbra sem igazságos, sem logikus, ha az embereknek úgy kell egy "hely" felé törniük, hogy az egyik előtt csak egyengetett talaj van, a másik előtt meg csak akadály.

Ezékiel 18:4

"Íme, minden lélek az enyém.+ Ahogy az apa lelke+, úgy a fiú lelke is az enyém.+ Amely lélek vétkezik,+ az hal meg."