Hogyan lehetnék jó keresztény? 16/L

Honnan tudod, hogy nem vagy az?

Miért akarsz az lenni?

Mennyit tudsz a kereszténységről?

Sokan sokat mondanak... Kezdj el járni hittanra, katolikus közöségbe. Ha jól tudom mindenhol most kb most indultak a keresztény életre felkészítő tanfolyamok. Keresd fel a helyi plébánost és beszéld meg vele.

Vallásoddal legegyszerűbben a szentmisén való szentbeszéd által ismerkedhetsz meg, olvasd a szentírást, akár zsolozsmázz is;)

kül lehet le húznak de az előttem szólóknak:

onnan tudja, hogy az akar lenni, érzi a hívást(remélem így van) akkor ő tudja...

Élj a Tízparancsolat szerint. Minden dologban cselekedj úgy, ahogy Jézus Krisztus cselekedne. Hogy ez jobban menjen, tanulj minél többet Őróla. Mindig, mindenben légy becsületes, erkölcsös, megbízható, szorgalmas, egyenes, erényes, jószívű, segítőkész, alázatos, barátságos, béketűrő, jóindulatú.

Végezetül néhány egyszerűbb, gyakorlati tanács:

-Ha már aktív tagja vagy valamely felekezetnek, járj rendszeresen istentiszteletre, hitoktatásra, programokra. Ha még nem, ismerkedj meg minél több felekezettel, és járj valahová. Ez azért fontos, hogy jobban tudj tanulni.

-Minden nap imádkozz, hogy Krisztus jobb követője lehess.

Legyél Krisztus igaz követője!

nem elég, ha valaki pusztán kereszténynek vallja magát, hanem keresztényhez méltón kell élnie is. Ez Krisztus igaz követői esetében az élet minden területét magában foglalja, beleértve azt, hogy milyen a szemléletük a pénzről, a világi munkáról, a szórakozásról, a világi szokásokról és ünnepekről, valamint a házasságról és általában az emberi kapcsolatokról. A hamis keresztények azonban a világ gondolkodásmódját követik, mely egyre istentelenebbé válik ezekben az utolsó napokban (Zsolt 92:7).

Pál apostolnak a Róma 12:1. versében kifejtett alapelve erre a témára is erőteljesen vonatkozik. Ez így szól: „Nyomatékosan kérlek benneteket testvérek, az Isten ki nem érdemelt kedvessége által, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, elfogadható áldozatként Istennek, mint értelmi képességetekkel végzett szent szolgálatot.” A keresztényeknek jelentőségteljesebb áldozatokat kell bemutatniuk annál, mint amilyenek az állatáldozatok voltak, amelyeket Isten Izrael ősi nemzetének előírt.

Figyelemre méltó az, miképp használja Pál a görög (thy·si′an zo′san ha·gi′an) kifejezést, melyet az „élő, szent áldozat” értelmű szavakkal lehet visszaadni. Több bibliatudós ezeknek a szavaknak a következő értelmet tulajdonítja: Az izraeliták élettelen áldozati állatot mutattak be. Ezt újból feláldozni már nem lehetett. Ezzel szemben a kereszténynek minden életenergiájával kell önmagát odaszánnia Istennek, „élő”-ként. (Az „élő”-nek fordított igealak a görögben néha a következőt jelentheti: „egészségben élni”.) És ahogyan az izraelitáknak tilos volt sántát vagy egyéb tekintetben fogyatékos állatot bemutatni, a keresztény is a legjobb képességeit ajánlja fel Istennek. És mivel a keresztény teste a tetteinek a hordozója, így minden tettét és gondolatát a hordozó eszközével — a testével — együtt kell odaszentelnie Istennek. Így valósul meg a teljes önátadás. Ezután már nem tart igényt önmagára. Vagyis élete lesz az igazi áldozat, jóllehet nem szertartásos formában.

Pál ezért arra buzdította az első századi keresztényeket, amikor még a földön éltek, hogy használják fel energiájukat, egészségüket és minden lehetséges képességüket és adottságukat Istennek végzett egész szívű szolgálatukban (Kolossé 3:23).

Mit jelent kereszténynek lenni?

kereszténynek lenni csupán azt jelenti, hogy valaki hetente egyszer elmegy a templomba, illetve bizonyos társadalmi szokásokat és hagyományokat követ? Ha ésszerűen belegondolunk, a „keresztény” szónak nemde egy olyan életútra kellene utalnia, mely azt a gondolkodásmódot, értékrendet és magatartást tükrözi vissza, melyről Krisztus prédikált, és amely jellemezte őt? Hogyan gyakorolták kezdetben a keresztényisé- get?

Ez olyan életútra ösztönözte őket, mely különbözött a körülöttük lévő világétól.

Krisztus tanításai arra indították a követőit, hogy a Biblia tanításaival összhangban kerüljék a ’paráznaságot, tisztátalanságot, gátlástalan viselkedést, bálványimádást, spiritizmus gyakorlását, ellenségeskedéseket, viszálykodást, féltékenységet, haragkitöréseket, perlekedéseket, italozós tivornyázásokat, dorbézolásokat és az efféléket’ (Galácia 5:19–21; Efézus 4:17–24). Pál apostol arra emlékeztette a korintuszi keresztényeket, hogy némelyek közülük korábban pont ilyen dolgokat gyakoroltak. Majd hozzáfűzte: „De tisztára mostak, de megszenteltek, de igazságossá nyilvánítottak benneteket Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében” (1Korintusz 6:9–11).

Mit jelent kereszténynek lenni?

E. W. Barnes ezt mondja a The Rise of Christianity című könyvében: „Ezekben a korai hiteles dokumentumokban a keresztény mozgalmat úgy mutatták be, mint ami alapjában véve erkölcsös és törvénytisztelő. Tagjai jó állampolgárok és lojális alattvalók kívántak lenni. Kerülték a pogányság hibáit és vétkeit. A magánéletben arra törekedtek, hogy békében éljenek felebarátaikkal, és megbízható barátok legyenek. Azt tanulták, hogy legyenek józanok, szorgalmasak, és éljenek tisztán. Ha az őket körülvevő általános korrupció és feslettség közepette alapelveikhez lojálisak maradtak, akkor becsületesek és szavahihetők voltak. Szexuális irányadó mértékeik magasak voltak: a házassági köteléket tiszteletben tartották, és a családi élet tiszta volt.” Ez a jellemzés illett a kezdet kezdetén a keresztényekre.

A korai keresztények egy másik ismertetőjele a buzgó evangéliumhirdető munkájuk volt. Krisztus ezt parancsolta a követőinek: „Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket” (Máté 28:19, 20). Jean Bernardi, a párizsi Sorbonne egyetem professzora megjegyezte: „[A keresztényeknek] mindenfelé kellett menniük, és mindenhol, mindenkivel beszélniük kellett. Az utakon és a városokban, a közterületeken és az otthonokban. Akár jól fogadták őket, akár nem. A szegényekkel és a javakban dúskáló gazdagokkal . . . Utakon, hajókon kellett utazniuk, és el kellett jutniuk a földnek mind végső határáig.”

„Krisztus gondolkodása”

Amellett, hogy Pál apostol megmutatta, milyen fontos és hasznos szellemi gondolkodásúnak lenni, sokat beszélt arról, hogy mi a valódi szellemiség. Az ókori Korintusz városában élő keresztényeknek elmagyarázta, mi a különbség a testi ember (vagyis aki a testi vágyaknak hódol) és a szellemi ember között (vagyis aki nagyra becsüli a szellemi dolgokat). Ezt írta: „Testi ember . . . nem fogadja el az Isten szellemének dolgait, mert bolondságnak tekinti azokat”. Ezenfelül azt is kifejtette, hogy a szellemi embert „Krisztus gondolkodása” jellemzi (1Korintusz 2:14–16).

Ha valakinél megvan „Krisztus gondolkodása”, az alapjában véve azt jelenti, hogy ’ugyanolyan a gondolkodásmódja, mint amilyen Krisztus Jézusé volt’ (Róma 15:5; Filippi 2:5). Más szavakkal a szellemi ember úgy gondolkodik, mint Jézus, és az ő nyomdokain jár (1Péter 2:21; 4:1). Minél jobban hasonlít valakinek a gondolkodása Krisztuséhoz, annál mélyebb a szellemisége, és annál közelebb van ahhoz, hogy elnyerje az „életet és békét” (Róma 13:14).

Hogyan ismerhetjük meg ’Krisztus gondolkodását’?

Ahhoz azonban, hogy valakiben meglegyen „Krisztus gondolkodása”, először meg kell azt ismernie. Ezért a szellemiség kifejlesztéséhez először is meg kell ismerni Jézus gondolkodásmódját. De hogyan ismerheted meg egy olyan személy gondolkodását, aki 2000 évvel ezelőtt élt a földön? Gondolj például arra, hogy miként ismerted meg az országod történelmi személyiségeit? Valószínűleg úgy, hogy olvastál róluk. Ehhez hasonlóan, ha meg akarod ismerni Krisztus gondolkodását, fontos olvasnod a Jézusról szóló írott történelmi beszámolót (János 17:3).

Jézusról négy élénk történelmi beszámoló létezik: az evangéliumok, melyeket Máté, Márk, Lukács és János írt. Ezeknek a beszámolóknak az elmélyült olvasása által megérted Jézus gondolkodásmódját, legbensőbb érzéseit és azt, hogy milyen ösztönző erő húzódik meg a tettei mögött. Ha időt szánsz rá, hogy elmélkedj a Jézusról olvasottakon, kialakul benned egy kép arról, hogy milyen személy is volt ő. Ha már Krisztus követőjének tartod is magad, ez az olvasás és elmélkedés segíteni fog, hogy ’továbbra is növekedj Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak és Megmentőnknek ki nem érdemelt kedvességében és ismeretében’ (2Péter 3:18).

Ennek fényében vizsgáljunk meg néhány evangéliumi részletet, hogy meglássuk, mi tette Jézust ennyire szellemi emberré. Majd kérdezd meg magadtól, hogy miként tudnád az általa adott példát utánozni (János 13:15).

Jézus az egész szolgálata idején kimutatta a szellem gyümölcsét. Az olyan tulajdonságok, mint a szeretet, kedvesség és jóság különösen megmutatkoztak nála abban, ahogyan a társadalom alacsony sorú tagjaival bánt (Máté 9:36). Figyelj meg például egy esetet, amelyről János apostol számolt be. Ezt olvashatjuk: „ahogy [Jézus] ment, látott egy születése óta vak embert.” Jézus tanítványai is észrevették ezt az embert, de ők csak a bűnöst látták benne. „Ki vétkezett – kérdezték –, ez vagy a szülei . . . ?” A férfiról a szomszédai is tudtak, de ők is csak egy koldust láttak benne. „Nem ez az, aki itt szokott ülni és koldulni?” – mondogatták. Jézus azonban a segítségre szoruló embert látta a vak férfiban. Beszélt vele, és meggyógyította (János 9:1–8).

Mit tár fel ez az eset Krisztus gondolkodásáról? Először is azt, hogy Jézus nem nézte le az alacsony sorúakat, hanem gyengéd könyörülettel bánt velük. Másodszor pedig azt, hogy kezdeményező volt mások megsegítésében. Hogy érzed, te követed Jézus példáját? Úgy látod az embereket, ahogyan Jézus, megadva nekik a szükséges segítséget ahhoz, hogy jobb legyen az életük, és szebb jövő elé nézhessenek? Vagy hajlamos vagy arra, hogy kedvezz a kiemelkedő személyeknek, és lenézd azokat, akik nem ilyenek? Ha te is úgy tekintesz az emberekre, ahogyan Jézus, akkor elmondható rólad, hogy követed a példáját (Zsoltárok 72:12–14).

Az evangéliumokból kiderül, hogy Jézus gyakran imádkozott Istenhez (Márk 1:35; Lukács 5:16; 22:41). Földi szolgálata idején tudatosan időt szakított az imádkozásra. Máté tanítvány ezt írta róla: „miután elküldte a sokaságot, felment egymaga a hegyre imádkozni” (Máté 14:23). Jézus erőt merített azokból az időszakokból, amikor nyugodtan beszélgethetett égi Atyjával (Máté 26:36–44). Napjainkban a szellemi gondolkodású emberek ugyanígy keresik az alkalmakat az Istennel való beszélgetésekre, hiszen tudják, hogy ez megerősíti a Teremtővel ápolt kapcsolatukat, és segít nekik, hogy a gondolkodásuk még inkább hasonlítson Krisztuséhoz.

Jézus nemegyszer hosszasan imádkozott (János 17:1–26). Például mielőtt kiválasztott 12 férfit az apostolául, „kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát az Istenhez való imádkozással töltötte” (Lukács 6:12). Bár a szellemi gondolkodású emberek nem feltétlenül töltik az egész éjszakát imádkozással, követik Jézus példáját. Mielőtt nagyobb döntéseket hoznak az életben, elegendő időt szánnak arra, hogy Istenhez imádkozzanak, keresve a szent szellem vezetését, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek erősítik a szellemiségüket.

Ezenkívül, amikor Jézus imádkozott, mély érzések törtek fel belőle. Törekedjünk rá, hogy a mi imáink is ilyenek legyenek. Figyeld meg, mit jegyzett le Lukács arról, ahogyan Jézus imádkozott a halála előtti éjszakán: „gyötrődni kezdett, és még buzgóbban folytatta az imádkozást; és verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vércseppek” (Lukács 22:44). Jézus ennek előtte is buzgón imádkozott, de ekkor, amikor földi életének legkegyetlenebb próbájával nézett szembe, „még buzgóbban” imádkozott, és az imája meghallgatásra talált (Héberek 5:7). A szellemi gondolkodású emberek követik Jézus példáját. Amikor különösen kegyetlen próbákkal néznek szembe, „még buzgóbban” imádkoznak Istenhez szent szellemért, vezetésért és támogatásért.

Mivel Jézus minden kétséget kizáróan rendszeresen imádkozott, nem meglepő, hogy a tanítványai utánozni akarták őt ebben. Ezért ezt kérték tőle: „Uram, taníts meg minket imádkozni” (Lukács 11:1). Ehhez hasonlóan napjainkban azok, akik értékelik a szellemi dolgokat, és szeretnék, ha Isten szent szelleme vezetné őket, követik Jézust abban, ahogyan Istenhez imádkozott. A valódi szellemiség és az imádkozás kéz a kézben jár.