Hogy magyaráznátok az 1Kor,14,1-5 verseket?
"Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.
Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat.
Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal.
Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.
Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle." - 1Kor 14,1-5
*** w93 10/15 31. o. Olvasók kérdései ***
Ezután a 14. fejezet elején így intette őket: „Kövessétek a szeretetet, továbbra is buzgón keressétek a [ta pneumatika]-t, de inkább azt, hogy prófétálhassatok” (NW). Hogy mit keressenek? Ezeknek a keresztényeknek nem a szellemtől való felkenetést kellett keresniük, mivel azzal már rendelkeztek. Logikus, hogy Pál a szellem azon „ajándékaira” gondolt, amelyeket keresniük kellett; erre intette őket a 12. fejezet végén. Ebből következik,
1Korinthus 14:1-et: „továbbra is buzgón keressétek a szellemi ajándékokat.” Más bibliafordítások itt így adják vissza a ta pneumatika szót: ’a szellemi ajándékok’ vagy ’a Szellem ajándékai’.
E háttérinformáció birtokában láthatjuk, hogy a 14. fejezet vége felé Pál összekapcsolja a prófétálást és a pneumatikosz-t. Ahogy az 1. versből kitűnik, a szövegösszefüggés azt sugallja, hogy Pál arra az esetre gondolt, mikor valaki a szellemmel lett megajándékozva. Egy másik fordítás ilyen megoldást alkalmaz: „Ha valaki úgy véli magáról, hogy próféta vagy szellemi ajándékokkal rendelkező ember, az Úr parancsaként fogadja el, amit most írok” [R. F. Weymouth: The New Testament in Modern Speech].
Igen, akár a prófétálás ajándékával, akár a szellem bármely más ajándékával rendelkeztek a keresztények, mindegyiküknek el kellett fogadnia és követnie kellett Pál tanácsát, amely arra vonatkozott, hogy miként menjenek végbe a dolgok a gyülekezetben.
*** w10 10/15 24. o. Te is hozzájárulsz, hogy az összejövetelek építőek legyenek? ***
Azzal kapcsolatban, hogy mi a különbség a „bátorít” és a „vigasztal” szavak között, egy bibliai szavakat magyarázó szótár elmondja, hogy a „vigasztalnak” fordított görög kifejezés „nagyobb mértékű gyöngédségre” utal, mint a bátorít szó (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). (Vesd össze: János 11:19.)
Te is hozzájárulsz, hogy az összejövetelek építőek legyenek?
Ahogyan az meglett jövendölve, az első századi összejövetelek néhány jellegzetessége megszűnt. Például már nincsen ’nyelveken szólás’ vagy „prófétálás” (1Kor 13:8; 14:5). Ennek ellenére Pál tanácsai segítenek jobban megértenünk, hogy hogyan kell megtartani az összejöveteleket napjainkban.
Mi hittanból azt írtuk, hogy ugye ezeket kegyelmi ajándékokat (pl prófétálás, nyelveken szólás stb) a hívők kapják a Szentlélektől, hogy ezekkel szolgáljanak Istennek. Ezekhez az ajándékokhoz feladatok kapcsolódtak (apostol, evangélista, próféta, tanító).
A probléma az volt, hogy a gyülekezetben rangsort állítottak föl az ajándékok között, és a nyelveken szólást tartották a legfontosabbnak. Ráadásul előírták, hogy milyen kegyelmi ajándékkal kell rendelkezni ahhoz, hogy megállapítsák, hogy valaki hívő. Azt írja Pál, hogy a nyelveken szólás a legkevésbé fontos, mert az ember csak önmagát építi. A prófétálás, tanítás, vezetés, vigasztalás fontosabb kegyelmi ajándékok. De mégis a legfontosabb a szeretet, még a kegyelmi ajándékoknál is.
Remélem, tudtam segíteni.
Szia!
A kegyelmi ajándékokról és a nyelvekenszólásról a levél 12-14. fejezeteiben olvashatunk. Ez egy gondolatmenet, amelyből 5 verset kiragadva igencsak téves következtetéseket lehet levonni.
Üdv. Péter
Több szellemi ajándék van, de amit beidéztél, abban 3 van nevesítve:
- nyelveken szólás, nyelvek magyarázata és prófétálás.
Nyelveken szólással az ember Istennek szól titkos dolgokat, amellyel egyidejűleg önmagát(belső emberét) is építi. Ez egy nem ismert nyelv, amit Isten ad.
Értelmileg nem érti az ember, kizárólag Isten. Ember adja a hangot hozzá, de olyan mondatokat mond, amelyeket nem ért maga sem.
Ez az ajándék hasznos egyénileg, de logikusan, ha mások előtt szólja, mivel ők sem értik, így ők nem épülnek belőle.
Nyelvek magyarázata: itt Pál egy másik ajándékról szól, amikor is valaki nyelveken szól, míg egy másik ember megmagyarázza a nyelveke szólást, de már érthető nyelven. Ezt már Pál egyenrangúnak tartja a prófétálással olyan értelemben, hogy mások akik hallják, ők is épülnek belőle, mert ez érthető nyelven szól.
Prófétálás: egyértelműen a mindennapi nyelven, érthetően szól, ezáltal épül a gyülekezet.
Szeretném felhívni a nyelveken szólás ellenzőinek figyelmét, mert sokan szeretnék belemagyarázni, hogy a nyelveken szólás valami rossz, avgy felesleges dolog, ám erről szó sincs.
Istennek minden ajándéka kiváltképpen jó. Itt csak különbség van állítva egy bizonyos nézőpontból, aminek lényege a közönség előtti megértés, és ilyen értelemben hasznosabb az érthető beszéd.
Nyelveken szólás pedig Istenhez való imádkozás egy különleges módja, pl. amikor nem tudja az ember jól, Isten szerint kifejezni magát, a Szentlélek segítségül jön ebben a formában. Az ember ugyan nem érti, de mindenképpen hasznos és Isten érti, elfogadja, sőt, Ő maga adja mindenkinek.
Isten soha nem csinál felesleges és értelmetlen dolgokat, hiszen Ő tökéletes.
Tehát, ha a nyelveken szólást adja, akkor arra mindenképpen szükségünk van. Ostobaság és gőgösség lenne azt állítania valakinek, hogy neki nincs szüksége erre, mert Isten nem így látja.
Még két fontos dolog:
-láthatjátok, Isten felszólít arra, hogy ember kezdeményezés legyen az ajándékok felé. Ez fontos. Kívánni kell.Kérni kell. Sokan elfelejtik, hogy Isten olyan, mint egy úriember. Nem erőszakol rá senkire semmit, de ha kéred, megkapod. Ez fontos.
-kiemelkedően fontos, hogy szeretet motiválja az embert, ami sok mindent takar, de egyet kiemelek. Szeretet soha nem öncélú. Fontos, ha szellemi ajándékokat szeretne az ember, ne olyan célja legyen, hogy ezzel ő valami különleges legyen, mert Isten a szíveket vizsgálja. Őt becsapni egyébként sem lehet.
Mások épülésére, mások felé való szolgálatra adatnak ezek az ajándékok is. Amire utalok tehát, hogy a belső motívum a legfontosabb, miért szeretnéd?
Azért akarod tehát, hogy te valamai nagy legyél, mert akkor nem kapod meg... vagy szolgálni akarsz mások javára, épülésére?
A Korintusi gyülekezetben felkapta az a jelenség a fejét, melyet manapság is fellelhetünk karizmatikus felekezeteknél, a Hit gyülekezetnél, Adullámnál, Golgotánál...
Pál egyértelmű utasításokat ad ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Nem mondja sem jónak egyértelműen sem rossznak, viszont pontosan leírja az ezzel kapcsolatos teendőket. Az egész Bibliában ez az egyetlen fejezet, rész, mely foglalkozik olyan nyelveken szólással, melyet nem ért és nem magyaráz senki.
Kiragadva néhány intelmet, melyet sajnos tapasztalataim szerint az ilyen szólást művelő gyülekezetek nem igazán érzik magukra nézve fontos intelmeknek:
1Kor 14:9. Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon értik meg, amit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.
1Kor 14:13. Azért aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza.
1Kor 14:22. A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.
1Kor 14:28 Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.
És mielőtt letaszítván Pál tanítását, miszerint csak a magáét fújja, szintén ugyan ebben a fejezetben:
1Kor 14:37 Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!