Ha igaz Ádám és Éva története, akkor valójában milyen nyelven beszélhettek egymással?
Nehéz belegondolni, közöttük semmilyen korlát nem volt. Ádám - a bűnbeesést megelőzően - Isten teljes jelenlétét érezte. Csodálatos szellemi együttlét volt köztük - Ádám a szellemében folyamatosan érezte Isten közelségét, párbeszédük ugyancsak szellemi nyelvvel történt.
Mindez abból derül ki, hogy a bűnbeesést követően Ádám elvesztette ezt a közelségét Istennel, és bár fizikailag nem halt meg, de szellemében igen.
Ádám és Éva semmilyen nemzetiségű nem volt.
Ha nem csinálták volna a butaságukat, mai napig nem is lenne ilyen szó, hogy nemzettség.Simán emberi társadalom lett volna.
Hogy milyen nyelven beszélhettek?
Azt konkrétan csak találgatni lehet.
Ó arámul vagy Ó héberül...?:)
Talán más jobban tudja, és meg írja:)
A NYELV ajándéka nem az emberektől, hanem az ember Teremtőjétől, Istentől származik (2Móz 4:11, 12). Ő nemcsak azt a képességet adta az első embernek, Ádámnak, hogy beszéljen, hanem azt is, hogy új szavakat alkosson, és így bővítse a szókincsét (1Móz 2:19, 20, 23).
Amit napjainkban héber nyelvnek neveznek, annak eredeti formája az a nyelv volt, amit Ádám beszélt az Éden kertjében. Ezért utalhattak úgy a héberre, mint az emberek nyelvére. Ez a nyelv volt használatos Noé napjaiban is, bár kibővült szókészlettel.
Micsoda nagyszerű ajándék! Ez még azt is lehetővé teszi, hogy az emberiség kapcsolatot ápoljon égi Atyjával, és magasztalja dicső nevét.
Az emberi történelem első 1700 évében mindenki egy nyelven beszélt, és mindenkinek „egy szókincse” volt (1Móz 11:1)
Isten és Ádám között akár mindennap sor kerülhetett beszélgetésre. Az 1Mózes 3:8 szerint „az esti lágy szellő időszakában” hallotta Ádám és Éva „Isten hangját”. Mivel itt egy meghatározott időszakról van szó, ezért azt gondolhatjuk, hogy Isten rendszeresen ebben az időben beszélt az emberrel. Igen, a Magasságos szakított időt arra, hogy tanítsa Ádámot, az újoncot ezen a földön (1Mózes 1:28–30). Az első embernek szüksége volt Isten segítségére és irányítására, hogy helyes módon gyakorolja uralmát az alacsonyabb rendű állatok felett
Akad utalás az emberiség eredeti nyelvére ihletett írásokban, pl. a Jubileumok könyvében, az Ábrahámnak szóló áldás kapcsán:
""Menj ki a te földedből és a te rokonságodból és atyád házából a földre, amelyet mutatok neked, és nagy és számos néppé teszlek téged." És megáldalak téged,
És naggyá teszem a neved,
És áldott leszel a földön,
És Benned megáldatik a föld minden családja,
És megáldom azokat, akik megáldanak
És megátkozom, akik megátkoznak. És Istened leszek neked és fiadnak, és fiad fiának, és minden magodnak: Ne félj, mostantól fogva és a föld minden nemzedékében Én vagyok Istened. Az Úr Isten pedig szólt: "Nyisd meg az ő száját és füleit, hogy érthessen és szólhasson szájával azon a nyelven, amely fel lett fedve (megadva, átadva)"; mert megszűnt az (a nyelv) az emberek minden fiainak szájából (Bábel) bukásának napja óta. És megnyitottam az ő száját, és füleit és ajkait, és elkezdtem vele héberül beszélni, a teremtés nyelvén. Majd vette apái könyveit, és azok héber nyelven íródtak, és lemásolta azokat, majd attól kezdve elkezdte tanulmányozni azokat, és én tudtára adtam, amit magától nem tudott (megérteni), és a hat esős hónap alatt tanulmányozta azokat."
Szia!
Ádám és Éva utalás az ember androgünosz állapotára,mikor még a nemek nem különülnek el!Ez nem nemi elválasztást jelent,hanem tudatállapotot!A teremtés nem záródott le,így mindenki a saját nyelvén gondol és kommunikál!
@Munyamunya:
Ez érdekesnek tűnik, még eddig nem hallottam róla, de most ahogy rákerestem a Jubileumok könyvére, az apokrif (nem csoda, hogy nem emlékeztem rá a Biblia könyvei között), szóval nem ismerték el ihletettnek. Persze ettől még egyfajta forrásként tekinthetünk rá (kvázi érdekességként, látókör szélesítésére), nem vitázni akarok arról, hogyan is volt valójában, csak tisztázni szerettem volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!