Úgy döntöttünk nem lesz szex csak házzaság után. DE . Ugye azért van pár "dolog" amit csinálhatunk?
Jövő ősszel lesz az esküvőnk. :)
Szóval, azt szeretném tudni hogy aludhatunk-e együtt, csókolózhatunk-e hosszan? Kézzel izgathatjuk-e egymást? Vagy az is bűnnek számít?





Szerintem az első kettő nem bűn, de a harmadik a szex fajtája (tudom hivatalosan nem az, de lényegileg igen).
Ha az első kettő után nem történik semmi, az nem bűn, de olyan, mint ha éhesen mennél bevásárolni. Kifejezetten hívjátok a kísértést. Persze ha ellen tudtok állni egyáltalán nem baj, de az együtt alvás nagyon veszélyes. A hosszú csók szerintem annyira nem, de mindenki mástól izgul fel.
Nos, az meg a másik véglet, hogy csak akkor szexelj, ha gyereket akarsz. A szexet azért adta Isten, hogy a házastársak kimutassák egymás felé érzéseiket. Mellékesben gyerek gyártásra is jó.
Amúgy sok boldogságot!





Szia !
A két szélsőt nem javaslom, mert ennek előbb utóbb elbukás lesz a vége !
A csókot szolid formában a határotok figyelembevételével esetleg.
Shalom.





Isten szemében az egész férfi-nő hetero hozzáállás bűnnek számít,tehát semmit nem csinálhattok! teljesen természetellenes dolog!
Na,ne vedd komolyan:)
A "tilos a házasság előtti szex" ez emberi kitaláció,Isten ilyet soha nem tiltott.





Szia!
Van egy pár dolog,például kipróbálhatod milyen az,amikor az ember nem könyvből,szoknyás fiúk ideológiái szerint él!
Gondolkodj el azon,hogy mi változik attól,hogy egy hivatalnok és/vagy pap összead titeket!




















A kérdés és a válaszok is a humor kategóriába valók.
Aki a kézzel izgatásra azt írta, az nem szex, mit szólna, ha a partnere azt mondaná: Nem csaltalak meg vele, csak kézzel izgattuk egymást. Ezt tudom mondani a kérdezőnek is. Ha a kézzel izgatás szex, akkor házasságon kívül bűn. Ha nem szex, akkor te se akadékoskodj azon, ha életed leendő párját valaki kézzel izgatja, esetleg ő izgat valaki mást kézzel.
A Jézusba vetett hit reményt ad.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!