Miért nem veszik észre a térítő vallások, hogy mindegyik vallásnak van létjogosultsága, és egyik sem magasabb rendű a másiknál? Miért erőltetik egyesek a saját vallásukat másokra?
Szerintem mindegyik vallásnak van létjogosultsága, ugyanis az emberek kultúrától, stb. függően is különbözőek, ezért nem lehet Egyetlengy Igaz közösséget létrehozni, az birkanyáj volna.
Ennek ismeretében miért vannak még fanatikusok, akik a saját vallásukat mindenek fölé helyezik, mint egyetlen Igazt? Nem jöttek még rá, hogy ők maguk is pokolra jutnak másik vallás szempontjából? Nem elég azzal letudni, hogy mert Jézus, Mohamed, stb azt mondta, hogy az az egyetlen Igaz vallás. Ugyanis igen, mindegyik vezetője ezt mondta, így ez nem egy jó érv.
30-as:
MIÉRT hiszed kizárólagosan azt, hogy Jézus az egyetlen út, megváltó, stb.? Azt az érvet mellőzve, hogy "mert az van írva a Bibliában", hiszen mindegyik ilyen fontosságú személy azt hirdette, hogy ő hozza el a happiness-t végül, ha mellette vagy. :)
Tehát MIÉRT hiszed kizárólagosan azt, hogy Jézus az egyetlen út?
"Azert kedves kerdezo mert talakoztam Jezus Krisztussal,szemelyes kapcsolatom van vele,
...
hat en ilyen kegyelmet sehol mashol nem tapasztaltam es nem hallottam."
HOL találkoztál vele? Hogy lehet vele személyes kapcsolatod, ha már nincs itt köztünk. (Ima...az hol személyes kapcsolat?)
Gondolom, te kitanultál/kipróbáltál minden utat, meghallgattál minden bölcset, hogy ennyire magabiztosan kijelentsd, hogy sehol máshol nem tapasztalható meg az a kegyelem.
:)
Szerintem minden Istent kereső ember egyben az igazságot is keresi, az pedig csak egy lehet.
Aztán, hogy ki melyik vallásban véli felfedezni az igazságot, az már más kérdés.
Teljesen egyetértek veled abban, hogy mindegyik vallás vezetője a saját vallását tekinti az egyedül igaznak, így e tekintetben tényleg bármelyik vallásnak lehet létjogosultsága.
Ami miatt én mégis a Krisztus követést választottam az az, hogy Ő nem csak mondott valamit, amit vagy elhiszünk vagy sem, hanem amit mondott, amire minket tanított, azt cselekedte is, és nem mellesleg meghalt értünk, ami azt hiszem más vallások prófétáiról nem mondható el.
Ez a kis videó azt hiszem elég szemléletesen mutatja meg a különbséget a kereszténység és más vallások között.
http://www.youtube.com/watch?v=j5dpH8w1M0k
Azt egyébként nem értem, hogy mit értesz térítő vallás alatt, hisz valamennyi vallás egyben térítő vallás is.
Abban igazad van, hogy elítéled az erőszakos térítést,de attól, hogy valaki elmondja a véleményét a saját vallásáról, hogy számára miért az az igaz, még nem térítés és legkevésbé sem erőszakos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!