Jézus sírt amikor meg halt lázár?

Szia!

Először nem. A Bibliában azt olvassuk, hogy Krisztus mielőtt elindult Júdeába így szólt a tanítványokhoz: "Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt" (Jn 11:11). A tanítványok félreértették. "Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul. Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól" (Jn 11:12-13). Jézus az alvással szimbolizálja a halált hivő gyermekei számára. "Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt. És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higgyetek. De menjünk el őhozzá!" (Jn 11:14-15). Eddig nem olvashatunk arról, hogy Jézus sírt volna.

Krisztus azért indult késlekedve Lázárhoz, mert kegyelmi célja volt azokkal, akik még nem fogadták el Őt. Azért várt, hogy Lázár halálból való feltámasztásával újból bizonyítsa: Ő valóban "a feltámadás és az élet" (Jn 11:25).

Amikor Máriát odahívták, ahol Jézus várta, letérdelt, és remegő hangon mondta: "Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem" (Jn 11:32). "Jézus azért, amint látja, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult lelkében és igen megrendült" (Jn 11:33).

Olvasott az összegyűltek szívében. Látta, hogy sokan csak tettetik, mutatják a fájdalmat: Tudta, hogy a társaságban egyesek - akik most képmutatóan sírnak - régóta tervezgetik halálát. Krisztus leránthatta volna róluk a színlelt bánat leplét. Mégis fékezte jogos felháborodását. Az asszony miatt, aki bánatosan térdelt lábánál, és igazán hitt Benne, nem mondta ki, amit igazság szerint kimondhatott volna.

"Hová helyeztétek őt? - kérdezte - Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!" (Jn 11:34). Együtt mentek a sírhoz. Tragikus jelenet volt. Lázárt nagyon szerették, nővérei megtört szívvel siratták, barátai pedig együtt sírtak a gyászoló nővérekkel. Az emberi szenvedés láttán, és amiatt, hogy a lesújtott barátok gyászolják a halottat, miközben ott áll a világ Megváltója - "Könnyekre fakadt Jézus" (Jn 11: 35).

Bár Isten Fia volt, magára öltötte az emberi természetet, és megindította az emberi bánat. A szenvedés mindig együttérzést keltett szelíd, szánakozó szívében. Sírt a sírókkal, örült az örvendezőkkel.

Jézus azonban nemcsak a Mária és Márta iránti emberi együttérzésből sírt, nem is Lázárért sírt, hiszen éppen elő akarta hívni a sírból. Azért sírt, mert sokan, akik most Lázárt gyászolják, hamarosan eltervezik az Ő halálát, aki a feltámadás és az élet. Mennyire képtelenek voltak a hitetlen zsidók helyesen értelmezni könnyeit! Egyesek, akik csak a helyszínt, a külső körülményeket látták, mint szomorúságának egyetlen okát, halkan megjegyezték: "Ímé, mennyire szerette őt!" (Jn 11:.36).

Üdv. Péter