Az igaz, hogy az iszlám csak a régi arab politeista vallás ''monoteizálása''?

Szia!

Az arab nép történeti emlékei alig terjednek távolabbra, mint az iszlám alakulását két évszázaddal megelőző időre. Vallásos élettel leginkább a letelepedett, városlakó nép rendelkezett, a városokban voltak az arab istenségek központi szentélyei, melyek köré a nagy országos vásárok és búcsúk a legtávolabb vidékről egybe gyűjtötték az arab embereket. Ősidők óta a legtekintélyesebb ilyen szentély hírében állott a Mekka városában mai napig is tisztelet tárgyát tevő Kába, az arab pogányság legfontosabb központja. Ennek a szentélynek az őrizetével együtt járt az a nagy szerep, melyet e tisztséget gyakorló Kureis törzs Mekka városában és közvetve a teljes arabság között vitt. Ez a törzs a Kába körül kivívott elsőbbsége révén a félsziget fővárosában a hegemoniát birta. Kezében volt a Kába kulcsa, ő szolgáltatta a Kába közelében levő régi szent kút, a Zemzem, vizét, tőle függött a kalendáriom szabályozása, annak kijelentése, mikor van az a három hónap, melyben a mekkai búcsúban való részvétel szempontjából a közbéke, treuga Dei, fentartására köteles az ország folyton zavargó és nyugtalankodó beduin lakossága.

A beduin törzseket tekintették az arabság szivének. A legelők és források birtoklása, a vendégjog megsértése, a vérbosszú ügyei szüntelen torzsalkodásra nyujtottak alkalmat. Ezekre szövetkeztek a törzsek. Volt rá eset, hogy olyan törzsek is szövetkeztek, melyeket a származás közössége nem kapcsolt össze. Az ilyen szövetkezés ősrégi hagyományoktól megszentelt ünnepélyes formaságokkal folyt le, vérszerződések közt, melyeknek az volt a célja, hogy a vérközösséget jelképesen helyettesítsék.

Mindezen viszonyokat a legcsekélyebb apróságokig évezredes hagyományban gyökerező szokásjog szentesítette. Ezen hagyományok megsértése a legnagyobb gyalázat az arab ember szemében. A sivatag életviszonyai nem adtak alkalmat azon vallásos kultusz gyakorlására, melynek a városi szentélyek voltak színhelyei. A beduin arab csak egész könnyen vette a vallásos szokásokat. Ha véletlenül a mekkai országos vásárra vetődött, rész vett az istenek tiszteletében, a bálványok imádásában és a velük kapcsolatos formaságokban. A sivatagban azonban nem volt templom, és ez a körülmény a városi intézményektől különböző irányt adott a beduin ember vallásos érzésének.

Ebben a vallásban kevés helyet foglalhatnak el az intézmények, annál többet a törzsek életével egybekapcsolt hagyományok. Éltető eleme a törzsi élettől feltételezett kötelességek teljesítése, és dogmája a hűség.

A VII. században - amikor az iszlám megszületett - már a városokat lakó arabok vallása sem függött lelki buzgósággal az öröklött pogányságon. Mindenfelé a vallásos érzés elgyengülése és lankadása volt jellemző. Az ősi vallás dolgai iránt közönyösek voltak. A mekkai kultuszt se annyira a hivek vallásos lelkülete istápolta, mint inkább azon nagy világi érdekek, melyekkel a mekkai nagy urakra a Kába köré gyülő nagy zarándokolás egybe volt kapcsolva. Hiszen ez volt gazdagságuk forrása.

Vallásuk lényegében nem is volt más mint durva fetisizmus. Kőbálványaikat, melyekhez haszonleső várakozással fordultak, az istenség ősrégi semita neveivel nevezték el, emellett voltak aztán specialis arab isteni alakjaik is, mint pl. Hobal, Jagúth, Szuvá stb. Mindezek tisztelete nem emelkedett túl a lelki közösség nélkül teljesen szükölködő fetisizmuson. Mekkában a tisztelet nevezetes tárgya a Kába egyik szögletébe illesztett feketekő volt. Voltak aztán még szent fáik és egyéb bűbájos tárgyaik is.

Mohamed nem ebből táplálkozott sokkal inkább a zsidó és keresztény kultúrából!

Üdv. Péter