Mit lehet erre válaszolni egy lelkésznek? Lent.
Több, mint fél éve felnőttként keresztelkedtem meg, és így egyben konfirmáltam is reformátusként. Egy ideig csak a református egyházba jártam, majd idővel elkezdtem járni vendégként más egyházakhoz (baptisták, adventisták, stb) is, mert úgy gondoltam azt nem tiltja semmi törvény. Most szeretnék egy másik egyházhoz átmenni, de a lelkészem a keresztelésem alkalmával tett fogadalmamat nyomja az orrom alá. Most mit mondjak erre? Igaza van, mert igen, fogadalmat tettem, de ha most találtam hozzám közelebb álló egyházat, akkor miért ne mehetnék át? Ráadásul még részletezte is, hogy ne menjek át másik egyházhoz még vendégként se, mert ott ragadok, stbstb. - szóval tiltja azt, hogy más egyházhoz menjek vendégként is, nem még, hogy át is menjek véglegesen.
Bemásolom a fogadalomkor tett szöveget:
Én … ígérem és fogadom, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője, református keresztyén anyaszentegyházunknak egész életemben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatkész tagja leszek.
Arra vigyázz, hogy ha most elmész ismét nem túl átgondoltan, hogy hova, akkor nincs megállás, és nem fogod találni a helyed. Vándor leszel egyik kisegyházból a másikba, azt pedig nagyon meg szokta sínyleni az ember. Sok ilyen példát látok magam körül, és nem irigylem a lelkiéletüket...
Maradj kicsit nyugton, és ha már keresztség és konfirmáció előtt nem gondoltad rendesen át a dolgokat, legalább most tedd meg. Miért akarsz pontosan elmenni, hova, miért pont oda, mi az igazán fontos Neked stb... Semmiképp ne emberekhez és közösségekhez ragaszkodj, mert mi van, ha pl. elmész egy olyan egyházacskába, aminek az országban tegyük fel 2 db gyülekezete van, aztán Neked meg költöznöd kell mondjuk munka vagy család miatt egyszercsak, és a közeledben sem lesz hasonló... Na akkor hova jársz? Leáll az istenkapcsolatod? Ilyesmiken sem árt elgondolkodni.
Valamint akkor már tisztességesen nézz körbe kereszténységen belül, mert úgy látszik, nem vagy még túlzottan kialakult személyiség. Lehet, hogy olyan fog tetszeni, amiről sok szidalmat hallottál máshol, mert szinte minden közösségben legalább egy kicsit szidnak más közösségeket. Mi van, ha most elmész mondjuk baptistának, aztán fél év múlva elvetődsz egy ortodox közösségbe, és bár az totál más, mégis inkább ott akarsz kikötni... Tehát a VALÓDI kereszténység (=nem szektácskák!!!) minden egyházának tanait legalább minimálisan tanulmányozd, és menj el adott közösségbe. Ami benne van az ökumenében, az általában biztonságos (itt fogok lepontozásokat kapni :D).
És nem lehet, hogy reformátusságon belül is maradhatnál, csak kéne egy barátságosabb lelkészt meg gyülit keresned?
ÉS! Ismerd meg azt mindenekelőtt jól, amihez csatlakoztál. Olvass komolyabb könyveket a tanaikról. Ezt szívesen fog adni a saját lelkészed is. Lehet, hogy minden megvan benne, aminek szükségét érzed, csak nem tudsz még róla. Ha pedig leírva látod, és magad körül nem? SEHOL nem fogod tökéletesen megvalósítottnak látni a dolgokat. Mindig Magadon kell elkezdeni.
Különben hány éves vagy és hol laksz?
A fogadalom letétele azért cikis, mert tudva és akarva tetted, FELNŐTTKÉNT, és itt ez a kulcsszó. Aki 12-14 évesen teszi le, attól még nem minden esetben lehet számonkérni.
Gondold végig azt is, miért itt kötöttél ki, és adj hálát Istennek minden adományáért, hogy megkeresztelkedhettél, hogy megismerhetted stb.
Mindenek felett pedig IMÁDKOZZ rengeteget! Kérj útmutatást az Úrtól!!! És ne kapkodj!!!!!!!!
Isten áldjon!
Csatlakozom..
Egyébként ez a mondat is "érdekes" az "esküben":
"ígérem és fogadom, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője, református keresztyén anyaszentegyházunknak egész életemben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatkész tagja leszek"
Vagyis: Jézus Krisztusnak "követője" a református egyháznak meg "hűséges szolgálóJA(!)" ha szintaktikailag lehámozzuk a körítést. Lehetne azt mondani, hogy én értettem félre és rossz a megfogalmazás, de azon túlmenően, hogy Isten sosem beszélt ilyen "egyházra/szervezetre esküvésről" még utalás szinten sem, ez egy ESKÜ lenne(nem?) amit azért illett volna normálisan átnézni, mielőtt elmondatják "pár" emberkével. Ha viszont félreértettem a szövegét, akkor miért vág mégis egybe a "lelkész" viselkedése 100%-ban ezzel a szöveggel, hogy te egy felekezetre esküdtél, alárendelve magadat fenntartások nélkül embereknek, emberi vezetőknek, holott ezt a jogodat/kötelességedet CSAK(!)Isten felé gyakorolhatod bálvány/személy imádás veszélye nélkül és egyedül Isten várhat el hasonlót? Nem bűzlik valami? Már bocs.. senkit nem akarok megsérteni és senki egyházát, vagy hitét sem, de itt valami (szerintem) nagyon nem kóser..
bocsánat, rosszul fogalmaztam. Nem "Istenre esküvést" akartam írni ahogy nem is "egyházra esküvést" csak rossz a megfogalmazás. "Engedelmességet" akartam írni, az helyesebb.
Olyan nincs, hogy Krisztusnak (nagylelkűen) csak "követője" a református egyháznak meg "áldozatkész szolgálója". Ugyanis ezt az engedelmességet csak Isten várhatja el, emberi képződmények, mindegy milyen cimkével és besorolással: NEM! És az a lelkész is ezt az irracionális és feltétel nélküli engedelmességet várja el lelki zsarolással és az eleve irreleváns esküd felhánytorgatásával, bűntudatkeltéssel, hisz te "megígérted" (esküt tettél) Egyébként hadd idézzek egy "általános" szabályt Jézustól:
"Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel (egyáltalán) ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Se a földre, mert az az õ lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy(igen-igen); nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon (esküvés/ígéretek), a gonosztól vagyon"
Kiemelésxek, hozzáfűzések tőlem.. sorry
Már megint Kata hivatkozott a bibliai példára igazán! Érdekes. Másoknak a saját véleményük többet ér?
"Isten előtt nem léteznek felekezetek..."
Így van. De miért van így? Mert csak egy van. Nincsenek "felekezetek", csak egyetlen egyház létezett az ókorban, az első században is. De vajon ki tagadná, hogy létezett??? Hogy volt egy egységes egyház, melyben erény volt az, hogy tanításban és szellemben egyek legyenek, egyként beszéljenek - mint ahogy Jézus az Atyjával egységben volt.
És erénytelenség, mi több, bűn volt ettől az egységtől eltérni, sok intelem van ezzel a problémával kapcsolatban a Szentírásban lejegyezve.
Berta és mások is, újra és újra előadják a legjobb tudásuk szerinti válaszukat, de valahogy mindig lemarad a hiteles és idevágó bibliai igazolás. Pedig senki sem tagadhatja, hogy az egyik legfontosabb kérdése ez sokaknak, hiszen alapvetően meghatározza a bibliai igazságról alkotott véleményünket.
Most akkor van EGY igazságokat tanító egyház, vagyis egy látható földi szervezet (még ha nem is a teljesség szerint, és minden igazság tudásával rendelkezve, de őszintén kutatva azokat) - ahogy a Biblia félreérthetetlenül tanít erről? Vagy Isten előtt elfogadhatóak a mai állapotok, melyeket pedig történetesen többnyire a gőgös, hatalomvágyó és lázadó szellem, a szektásodásra hajló gonosz szív hozott létre, melytől a Biblia határozottan óv?!
Kedves kérdező! Kaptál olyan tanácsot is, mely szerint magadnak kell eldöntened, hogy NEKED MELYIK A SZIMPATIKUS vallásos csoport. Ez a mai liberális vélemény még jól is hangzik a modern lázadó embernek, hiszen arról szól, hogy "nehogy már valaki is megmondja nekem ezt vagy azt..." Ahogy a Biblia fogalmaz, lesz idő, mikor mindenféle emberi filozófiákkal "csiklandozzák" az emberek füleit, olyan mesékkel szórakoztatják őket, melyeket szívesen hallgatnak és tetszik nekik.
De valójában nem Istennek van joga egyes egyedül meghatározni az imádat feltételeit? Csakis pedig neki! Ezért említettem az elején Katát, mert ő legalább a bibliai példát említette. Ahogy az első századi hűségesek, akik rájöttek, hogy a zsidó rendszer a végét járja és hogy Jézus a megígért megváltó, bizony hatalmas áldozatokra voltak képesek ezért. Vajon változtatniuk kellett a vallásos csoportjukon? Naná!
A kedves 32% úgy gondolja, hogy legyél Jehova Tanúja, mert az a tuti. Azt írja, mindig is volt egy szemmel látható egyház. Jó duma egy alig 200 éves (gyülekezettől) de hol voltak előtte? Sehol.
NEM szervezethez kell hűnek lenni, hanem Istenhez. Én annak idején a Hit Gyüliben keresztelkedtem meg, és nem volt semmiféle gyülekezeti kitétel, tagság, semmi. Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében kereszteltek meg és kész. A Hit Gyüli neve el sem hangzott.
Jézus maga is tudta, hogy szakadás lesz a vége, hiába szerette volna, hogy egyek legyünk. De szellemben így is egyek vagyunk, akik Őt szolgáljuk és nem egy földi szervezetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!