Miért hiszel vagy nem hiszel Istenben?

Szia. Én most abban a fázisban vagyok, hogy nem tudom, hiszek-e Istenben... Gyerekként katolikusnak neveltek, de tizenéves koromban kiábrándultam a dologból, mivel csak az üzletet láttam meg az egyházban, és nem éreztem közel magamhoz a keresztény Isten képét. Ezután egy természeti vallást gyakoroltam, amit már közelebb éreztem magamhoz. Mélyen és erősen hittem, de mégsem volt az "igazi" vallás számomra. Évek teltek el, összejöttem egy muszlim sráccal és elkezdtem mecsetbe járni. Azt éreztem, hogy "hazaértem". Teljesen azonosultam a valással és mély meggyőződéssel hittem. Közben hozzámentem egy evangélikus férfihoz, de muzulmán maradtam. Tavaly terhes lettem, de problémák adódtak! :( Imádkoztam Allah-hoz, a férjem pedig az "ő Istenéhez". Sajnos a babáink meghaltak és én elvesztettem a hitem! Nem tudok hinni egy olyan Istenben, aki hagyja meghalni a gyerekeimet! :( De közben, több mint egy évvel később, úgy érzem, szükségem van a hitre. Szóval, nem tudok neked igen/nem választ adni... És bocsi, hogy ilyen hosszúra sikerült (bibliai idézet nélkül is)...

http://www.youtube.com/watch?v=RnBAS8sDt20

Én nem akarok hinni benne, mert, ha elhinném, hogy létezik, akkor nem tudnám szeretni, a tettei miatt. Így legalább nem tetézem a bűneimet haraggal, mármint, ha mégis létezne.

Isten létezésében a mai napig nem kételkedtem, a kérdés, hogy létezik-e vagy sem, nem merült fel bennem. Én vagyok, kell tehát hogy Isten legyen, hiszen én az Ő leszármazottja, fejleménye (nem teremtménye) vagyok.

csak szét kel nézni ha isten nem létezne mise lennék mert ő teremtet mindent

Nem kerestem, de ő megkeresett. Csodálatos volt. A Szent Lélek egy élő személy, és őt meg lehet tapasztalni. Amikor Ő leszáll, akkor minden csodálatos, békés, szeretetteljes, elfogadó. Mintha megtapasztalnál a mennyből egy szeletet. És ez az élmény hitre juttat. Jézus kijelenti magát azoknak akiknek ő akarja, ez kegyelemből van. És én átéltem ezt, ezért hiszek.

Az én családomban tökéletesen ismeretlen volt a vallás, úgyhogy sohasem "neveltek" rá, vagy ilyesmi. Persze a TV-ben, meg néha a deák téri templom előtt elmenve láttam a papokat, híveket stb. De kb. annyira fogott meg az egész téma, mint a balett (van van, nincs nincs, fullmindegy) Aztán, ahogy nőttem, elkezdtek érdekelni a természet tudományok, főleg a csillagászat és a fizika, később az asztro és kozmofizika. Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a témában, valahol a hadron szint körül kezdtem úgy érezni, hogy valami nemgyerebe. Minél mélyebbre ástam, annál biztosabb kezdtem lenni, hogy Isten létezik. aztán eljutottam arra a szintre, hogy már ha akartam volna, sem tudtam volna tagadni a létezését és noha addigra már tudtam, hogy sok tudós jutott ugyanerre a következtetésre pusztán a világegyetem tanulmányozása következtében, nem értettem, a nagy többség miért igyekszik tűzzel vassal kiirtani Isten létezésének még a gondolatát is. Persze én nem valami felhőn ülő szakállas ipsét képzeltem Isten helyére. Elég sokat betegeskedtem, amik igen nagy fájdalmakkal jártak. Egy ízben (annak ellenére, hogy a fájdalomküszöböm akkorra már olyan magas volt, hogy ha tiszta erőből gyomorszájba vágtak, meg sem éreztem) vidéken nyaraltam és akkora fájdalmaim lettek, hogy a földön fetrengtem. Ahol voltam tele volt mindenféle olyan keresztekkel, meg ilyesmivel a ház, meg a család is minden vasárnap eljárt templomba. Fogtam egy olyan könyvet, elkezdtem ismételgetni a miatyánkot, vagy valami hasonlót, már nem emlékszem, de csak egyre rosszabb lett. Végül dühös lettem és elkezdtem Istennek "magyarázni" számonkérően, aztán már csak kértem, hogy csináljon valamit, tüntesse el a fájdalmat, mert megőrülök annyira kibírhatatlan. Mikor így "kifakadtam" szinte azonnal olyan érzés volt, mintha "végigfolyna" rajtam valami és ahol elhalad megszűnt a fájdalom, mintha sohasem lett volna. Onnantól úgy beszéltem Istenhez, a saját szavaimmal és rájöttem, hogy nincs értelme begyakorolt imákat "mantrázni" mert valszeg nem nagyon értékeli, viszont ha normálisan szólok hozzá, azt igen. Vettem egy bibliát, olvasni kezdtem, de egy mukkot nem értettem belőle. Volt egy vallásos barátom, azzal beszélgettünk Istenről, meg a vallásról, el is vitt a bazilikába párszor. Az "eredmény" annyi lett, hogy először egy kegytárgy árus kezdett taperolni, majd a sekrestyében egy antiszemita, fennhangon zsidózó pap. úgyhogy gyorsan léptem is onnan. Aztán végül "véletlen" (nem hiszek a véletlenekben, sosem hittem) egy metró lejárónál visszafordultam ellentétes irányba és felmentem a lépcsőn, noha 2 barátom is velem volt és mentünk célirányosan. Ott állt egy emberke, aki valami könyveket árult, meg volt pár biblia is. Beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy "keresztény" (csak így, nem az hogy mittomén milyen vallású) és úgy beszélt Istenről, olyan közvetlenül, mint én is az imáimban, amikor rámjött és ez tetszett. elhívott a gyülekezetbe, ahová járt és amikor beléptem annyit éreztem, hogy valami békesség tölt el, amit sosem éreztem azelőtt, szeretetet éreztem az emberek részléről, pedig sosem láttam őket és ez tök furcsa volt. aztán jött egy cheguevara frizurájú szakállas ember, nézem ez kicsoda, kiderült, hogy ő a lelkész. Mondom jóvan. elkezdett beszélni, tanítani és mire a közepéhez ért én már tudtam hogy "haza találtam" EZT kerestem annyi éven át! Elkezdtem oda járni és elég hamar mindenféle változások jöttek. Pl. eltelt pár hét és akkor vettem észre, hogy már legalább 3 hete volt az utolsó alkalom, hogy fájdalmaim voltak. Úgy eltűnt "magától" hogy eskü észre sem vettem egy ideig (soha többé nem jött elő azóta sem) Aztán, én alig tudtam beszélni egész gyerekkoromtól fogva. Ráadásul suli vége felé (még ez előtt) volt egy gerinc balesetem, ami után mindent hajlamos voltam elfelejteni, amit 5-10 perce mondtak és ez meg is látszott a tanulmányi eredményeim rohamosan. pár hónapra rá, hogy elkezdtem oda járni, helyreállt az emlékező képességem és olajozottan beszéltem, úgy tudtam kifejezni magam, ahogy soha azelőtt életemben. És sorolhatnám. Úgy egy évvel később pedig, mikor otthon lábadoztam influenzából kifolyólag és aludtam, volt egy "látomásom" de olyan, amihez hasonlóról sem hallottam addig. Láttam "valamiket" és láttam Jézust is egy kis időre, aztán azonnal felébredtem, de úgy, mintha végig ébren lettem volna (nekem felkelés után kell kb. 2 kv. meg legalább fél óra, hogy magamhoz térjek) Ezen kívül még sok minden történt azóta, amik miatt hiszek Istenben, de azt hiszem ez volt AZ a fordulópont, amikortól már KÉPTELEN voltam "nem hinni" Istenben. Kicsit hosszú lett bocsi, de ennél sokkal rövidebben nem tudtam volna leírni.

Sok minden van, amiért hiszek. De talán azért a legjobban, hogy látok olyan embereket, akik megtértek. Hallok olyan embereket beszélni magukról, akik régen teljesen átlagos életet éltek, de Isten megváltoztatta őket. De talán ami legjobban megfogott, az az volt, hogy láttam egy olyan ismerősömet megváltozni, aki hát olyan közel volt Istenhez az elején, mint Makó Jeruzsálemhez. És egy keresztény táborban láttam, hogyan változik napról napra, és hogy nem fél beszélni Istenről. És amikor láttam ezt, csak arra tudtam gondolni hogy ez nem lehet véletlen, ami történik vele, ez csak is Isten munkája lehet... Meg szerintem nincs annál jobb érzés, mint tudni, hogy bármi történik veled,akárkit elveszthetsz, lehetsz koldus, vagy lehetsz halálos beteg, akármi is történik veled, tudod, hogy a halál után Örökké élsz a Mennyországban:))