A maszturbálás miért bűn?
16 éve, magamat kereszténynek tartó lány vagyok, (még szűz, ha valakit ez érdekel). Igazából maszturbálni tavaly kezdtem el, amikor a barátommal összejöttünk. A zuhanyrózsa vízsugarával csináltam, de akkor azt se tudtam, mit csinálok. Barátommal értelmesen lehet beszélni a szexről, meg is beszéltük, hogy legalább érettségiig nem költözünk össze (mármint az enyémig, mert ő 3 évvel idősebb).
Szóval nem tudom, miért számítana bűnnek, ha én néha (mondjuk havi 2-3 szor) "elszórakoztatom magam"? Az, hogy a barátommal lefeküdni miért bűn, értem, mert ha bármi beüt és terhes leszek, akkor nem csak az én életemet vágom taccsra hanem az övét is. Viszont ebben, amit most csinálok, nem érzek semmi rosszat. Isten tényleg csak azért alkotta meg a szexuális vágyakat és örömöket, hogy gyerekek szülessenek belőle? Nem azért, hogy két ember még mélyebben tudja egymást szeretni?
Remélem, a kérdésem a sok rizsa ellenére érthető.










Nem bün. Egy - két álszent nem mert erröl beszélni és ezért megtiltotta. Söt nem hogy beszélni ,de még magukat megérinteni sem. Annyira, hogy nem mosakodtak és a börbetegségek elterjedtek.
Ez olyan mint amikor az egyház megtiltotta a nöknek a tanulást, mondván hogy ettöl visszafejlödik a méhük.
Ez tény és szomorú.
èlvezd a tested."Isten" adta a gyönyört is.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!