Mi a különség a Tóra és a Talmud között? Valamint az Ószövetség között?
Szia!
"A Talmud a Tórát (Mózes 5 könyvét) kiegészíteni és magyarázni vágyó Misna, és a Misnát is tovább magyarázó Geniza együttese"
Az Újszövetség és az Ószövetség lényegében semmiben sem tér el egymástól, mert mindkettő Isten beszéde. Talán annyi lehet a lényegi különbség, hogy az Ószövetség a zsidó néppel kötött szövetségről, az Újszövetség pedig a Istennek a Keresztény Egyházzal kötött szövetségéről szól. Egy Keresztény embernek azonban mind az Ó mind az Újszövetség egyformán fontos.
"Az Újszövetség és az Ószövetség lényegében semmiben sem tér el egymástól"
ezt átgondolhatnád mégegyszer...
Tisztelt 20:26!
Ahogyan az Újszövetség bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, úgy az Ószövetség is (Jn 5,39). Az Ószövetségi áldozatrendszerben a bárány Krisztus áldozatára mutatott előre prófétikusan (1Kor 5,7) Krisztus volt az az Isteni személy, aki Izráel népét az Ószövetségi időkben vezette a pusztában (1Kor 10,1-4) Ahogyan az Újszövetség bizonyságot tesz Krisztus második eljöveteléről, úgy az Ószövetség is (Mik 1,3-4) és még lehetne sorolni...Az én hitem szerint mind az Ó mind az Újszövetség Isten beszéde. Persze, ha valaki ezt máshogy gondolja, természetesen megvan rá a lehetősége.
Üdv!
A Tóra Mózes öt könyve, és a zsidók számára szent és Isten szava.
A Talmud ennek valami 12 vagy még több kötetes magyarázata, hosszú időn keresztül íródott sok-sok rabbi által, viták, jogi kérdések, szokások, filozofálgatások vannak benne. Nem szent könyv, de a vallási és mindennapi élethez fontos ismereteket tartalmaz.
Az ószövetség egy könyvgyűjtemény, ami a Tórával kezdődik, majd Izrael történelmét írja le Jézusig, illetve a próféták könyveit gyűjti össze.
Ezeket a könyveket a zsidók is elismerik Isten szavának, náluk több könyv is van benne.
Tóra = Mózes öt könyve héberül.
Ószövetség = Tóra + a prófétákról szóló részek + még néhány cucc. Tehát a keresztény Bibliában azok a részek, amik Jézus előttről szólnak. A zsidóknak ez a szent szövegük, héberül Tanakh-nak hívják (picit mást neveznek a protestánsok meg a katolikusok Ószövetségnek, van, amit az egyik beleért, a másik nem, de ez most nem fontos). A keresztények Ószövetségnek hívják, és ez + az Újszövetség a szent szövegük.
Az Ószövetség és az Újszövetség leginkább abban tér el, hogy más korról szólnak. Az Ószövetség a világ teremtésétől kezdődik, és még jóval Jézus előtt fejeződik (a legkésőbbi sztori benne szerintem a Makkabeus-lázadás a Szeleukida birodalom ellen, tehát nem sokkal nagy Sándor halála utáni időkről szól), ezen kívül ez a zsidók történetével foglalkozik (legalábbis attól a ponttól kezdve, hogy beszélhetünk zsidókról, tehát, hogy az Úr szövetséget kötött Ábrahámmal)
Az Újszövetség meg Jézus életéről és tanításairól szól.
Azért Ószövetség meg Újszövetség, mert az előbbiben az Úr a zsidókkal kötött szövetséget, miszerint ők lesznek kiválasztva arra, hogy betartsák a vallási törvényeket; az utóbbiban pedig Jézus halála által új szövetség kötettett ezúttal az Úr és mindenki között.
Talmud: A Tóra magyarázatainak, rabbik vitáinak, filozófiai fejtegetéseinek, anekdotáinak, meséinek, jogi levezetéseinek, vallási értekezéseinek, stb. gyűjteménye.
Elég szép terjedelmű cucc.
Előző válaszoló írja: 'zsidók történetével foglalkozik (legalábbis attól a ponttól kezdve, hogy beszélhetünk zsidókról, tehát, hogy az Úr szövetséget kötött Ábrahámmal)'
Ábrahám NEM volt zsidó. Sém és Héber leszármazottja volt. Az ő dédunokája volt Júda, akiről neveztetnek a zsidók, de ők csak egy törzs Izrael 12 törzse közül, akikkel Mózesen keresztül törvény-szövetséget kötött Isten.
(Még Mózes idejében is, az egyiptomi fogság alatt "héber"nek mondja az izraelitákat az Írás:
""Lőn pedig azokban a napokban, mikor Mózes felnevekedék, kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájokat s látá, hogy egy Égyiptombeli férfi üt vala egy héber férfit az ő atyjafiai közűl."")
Köszönöm
Tehát a keretény Ószövetséget a zsidók is elismerik, mint Isten szavát csak náluk több könyvt is tartalmaz. MÁr az amit mi ószeövetségnek hívunk.
"Ábrahám NEM volt zsidó. Sém és Héber leszármazottja volt. Az ő dédunokája volt Júda, akiről neveztetnek a zsidók, de ők csak egy törzs Izrael 12 törzse közül, akikkel Mózesen keresztül törvény-szövetséget kötött Isten. "
ebben részben igazad van, hogy nem Ábrahámtól kezdjük a zsidóság számítását (hiszen az arabok is tőle származnak, csak ők nem a hivatalos gyereken keresztül), de vele kötettett meg a szövetség, ő volt az első ősapa, és amikor az Úrról van szó, azt rendre Ábrahám (vagy Ábrahám, Izsák és Jákob) istenének nevezi az Ószövetség. Tehát Ábrahámtól jön be az, hogy az Úr kiválaszt egy népet, amely arra hívatott, hogy a vallási törvényeit betartsa, neki hangzik el ez az ígéret - még akkor is, ha maga a nép majd csak az ő unokájával, a 3. ősapával, Jákobbal (vagy később szerzett nevén: Izrael) jelenik meg.
A zsidó szó valóban Júda nevéből származik, de ez egy sokkal későbbi elnevezés. Az Ószövetség Izrael népe / Izrael gyermekei néven nevezi a zsidókat, Jákob után (az ő szerzett neve volt Izrael). Már az egyiptomi fogságot leíró részeknél is használja ezt a elnevezést az Ószövetség.
-------------------
kérdezőnek:
"Tehát a keretény Ószövetséget a zsidók is elismerik, mint Isten szavát csak náluk több könyvt is tartalmaz. MÁr az amit mi ószeövetségnek hívunk."
Itt azért van annyi csavar, hogy nem teljesen világos, hogy "mi" mit hívunk Ószövetségnek, mert a protestánsok és a katolikusok nem teljesen ugyanazt értik rajta (a katolikus változatban kicsivel több dolog van).
A zsidó "Biblia" (Tanach) az lényegében ugyanaz, mint a protestáns Ószövetség (a tagolás helyenként más, pl. a tízparancsolatnál is), és ezáltal néhány részletben különbözik a katolikus Ószövetségtől - a katolikus Ószövetségben több könyv van benne, pl. a Makkabeusok két könyve vagy Judit könyve; a protestáns és zsidó változatban ezek nem részei a "fővonulatnak", hanem "kiegészítő könyvek".
Annyi még említést érdemel, hogy ugye volt, hogy a "héber Biblia" 3 fő részből áll: Tóra (Mózes első öt könyve)+ a Mózes után jövő prófétákról szóló rész + egyéb írások. Ebből a háromból a Tórának kiemelt, központi szerepe van, ez az, amiből minden szombaton felolvassák az éppen aktuális hetiszakaszt, és amit nagyobb ünnepekkor körbevisznek a gyülekezet körében.
Esetleg láttál már ilyen nagy pergamen tekercset díszes ruhába öltöztetve, ami az egyik jelképe a zsidóságnak, na az a Tóra.
A héber Biblia többi része nincs ilyen fontos szerepben a zsidóságban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!