Mi a véleményed a bálványimádásról?





A bálványimádás egyszerűen nem egyenlő azzal, hogy adott vallás hívei az isteneik szobra előtt imádkozna, bár a keresztény felfogás nyilvánvalóan erre céloz. De az adott vallás hívői nem magát a szobrot imádták, nem az anyagát, nem a formát, hanem azt az isteni aspektust, amit a szobor megjelenített. És nem azért számított nagy bűnnek, ha egy ilyen "ereklyét" megrongáltak, mert akkor szegény kő meghalt, hanem azért, mert a szobor egy istenség tiszteletére készült, és aki nem tartotta tiszteletben a szobrot, az magát az istenséget sem.
Tehát, itt nem az anyag volt a lényeg, hanem az, hogy megjelenített valamit. Körülbelül ugyanez a helyzet Jézus keresztre feszített szobrával is, ami előtt annyit imádkoznak: ott sem magát a szobrot imádják, hanem az általa negjelenített személyt.
Tíz éve foglalkozom valláskutatással, tehát van némi jártasságom a témában... azt hittem mondjuk, hogy másnál sincs ekkora fogalombeli zavar.





Szerintem bálvány lehet bármi,amitől az ember függővé válik.ez azért hátrányos,mert a saját szabadságát,és boldogságát hátráltatja a túlzott ragaszkodással.egy vallás Istene is lehet bálvány.Ha azt mondja ki,hogy mást nem imádj,csak engem,akkor az is a bálvány imádás gyakorlásához vezethet.
"Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. " (1. Korintus 5:11)
Berta,csak kíváncsiságból,akkor Jézus miért volt együtt ilyen emberekkel?
és miért volt szüksége Istennek arannyal bevont,csicsás aranykerubos szövetségi ládára,meg illatáldozati oltárra?





"És nem azért számított nagy bűnnek, ha egy ilyen "ereklyét" megrongáltak, mert akkor szegény kő meghalt, hanem azért, mert a szobor egy istenség tiszteletére készült, és aki nem tartotta tiszteletben a szobrot, az magát az istenséget sem."
"De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.
Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják."
Nem matériában és kivetítésben. Aki így imádja, az nem lélekben és igazságban imádja, nem tudom elképzelni.
"aki nem tartotta tiszteletben a szobrot, az magát az istenséget sem"
Ha én tisztelem az Istent, miért kellene egy szobrot tisztelnem? Ha tisztelem a szobrot, akkor tisztelnem kell egy istent? Ez egy kicsit magas. Ha imádkoznak Máriához, azt meg lehet tenni egy szobában is az ágyon, nem kell letérdelni egy darab kő előtt. Még egy térdeplő is van a szobor előtt, hogy gond nélkül lehessen ezt megtenni. Lásd Kőszeg, Szent Jakab templom. Ott még Jakab előtt is térdeplő van. Nem, persze, nem a szobor előtt térdelnek le, hanem az előtt, akit ábrázol.
"Azért mihelyt hallák mind a népek a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborulának, mind a népek, nemzetségek és nyelvek, és imádák az arany állóképet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott."...
..."Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádják."
Nincs különbség: Nabukodonozor ember, Jakab ember, Mária ember, Dániel ember. A szobor meg nem lát, nem hall, nem érez. Csak az Istent lehet imádni, mást nem. Dániel könyvéből kiderül, hogy aki leborul egy szobor előtt, az imádja. A három zsidó is leborulhatott volna nulla belső tartalom nélkül, de nem tette.
Kedves 11-es, lehet, hogy tíz éve tanulmányozod a vallást, de igazságban, vagy dogmatikában tanulmányozod?





Isten nem helyesli a képmások és szentképek használatát
A vallásos képmások vagy bálványok vallásos tisztelettel övezett személyeket vagy dolgokat ábrázolnak, illetve jelképeznek. Ezek lehetnek keresztek, szobrok, képek, vagy bárminek a képmása, ami az égben vagy a földön van. Zászlók is képezhetik imádat tárgyát.
Képmásokat már több ezer évvel ezelőtt is használtak az emberek az imádatban. Ezért amikor Isten i. e. 1513-ban átadta a tízparancsolatot az izraeliták újonnan megalakult nemzetének, egyértelműen kijelentette, hogy mi a véleménye a vallásos képmásokról: „Ne készíts magadnak faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami fenn van az egekben, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van a föld alatt. Ne hajolj meg előttük, és ne hagyd magad rávenni a szolgálatukra, mert én, Jehova, a te Istened olyan Isten vagyok, aki kizárólagos odaadást vár el” (2Mózes 20:4, 5).
Megfigyelted, hogy Isten két dolgot tiltott meg? Először is azt mondta a népének, hogy ne készítsenek az imádatához képmásokat, másodszor pedig nem volt szabad ’meghajolniuk előttük’, vagy szolgálniuk őket. Miért tiltja meg a Teremtőnk a képmások készítését? Többek közt azért nem helyes képmást készíteni Istenről, mert „Istent egy ember sem látta soha”. Istennek nincs fizikai teste; ő szellem, és a szellembirodalomban él (János 1:18; 4:24). És miért nem lehet semmi másról sem képmást készíteni? Ennek az az oka, hogy Isten „kizárólagos odaadást” követel. „Senki másnak nem adom dicsőségemet, sem dicséretemet a faragott képmásoknak” – jelenti ki (Ézsaiás 42:8). Ebből adódóan az is helytelen, ha valaki azért készít képmást, hogy a segítségével imádja Istent. Amikor Áron, egy izraelita vezető képmást készített az imádathoz, Isten ezt személyes sértésnek vette (2Mózes 32:4–10).





# 12:
Az első mondatoddal teljesen egyetértek, és már más is írt hasonlót: bálvány lehet bármi, amitől az ember függővé válik, vagy amit Isten elé helyez (emberek, állatok, hobbik...)
Viszont a többi csak a saját álláspontod, aminek kialakításakor nem vetted figyelembe a vonatkozó igehelyeket, amiket bemásoltam. Úgyhogy megint leírom a tegnapi hasonlatot: Ha matekot tanulsz, nem definiálhatod önkényesen pl. a síkidomokat vagy a szorzás műveletét; tudomásul kell venned a már meglévő definíciókat. Ez akkor is igaz, ha nem értesz valamit. Neumann János szerint: "Matematikában az ember a dolgokat nem megérti, hanem megszokja." - Persze jobb érteni is, legalábbis én így vagyok vele; de ha nem értem, az sem olyan nagy gond, attól még meg tudok oldani egy-egy példát, ha bevágtam a megoldóképletet.
Remélem, érted az analógiát: Ha hiszel Istenben, és az Ő akaratát keresed, akkor el kell fogadnod az Ő definícióit és szabályait. Ez nem mindig könnyű, tudom saját magamról; de ha így teszünk, akkor működni fognak a dolgok. Aki nem hajlandó lemondani adott esetben az önfejűségéről, és ragaszkodik a saját elképzeléseihez, az nem nagyon jut egyről a kettőre. Vannak olyan emberek, akikről úgy tűnhet, mintha tanítványok lennének, vagy legalábbis arra törekednének; akár még tanítványnak vagy kereszténynek is nevezik magukat, de nem azok. Mert tanulni csak teljes tisztelettel és alázatos szellemmel lehet; vagy ha úgy jobban tetszik: imádkozó, alázatos és tanítható lelkülettel. Aki nem így fogadja az Igét, a tanításokat, az engedetlen. Erről pedig a következőt olvashatjuk az 1. Sámuel 15:23-ban: "Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás ésbálványimádás az ellenszegülés." Ez mindenkire vonatkozik, nem csak rád.
Az első kérdésedre pedig: Nem tetszett odafigyelni, kérem szépen. Pedig két példányban írtam. :D
Akkor talán most kiemelem a lényeget: "... ne társalkodjatok azzal, HA VALAKI ATYAFI LÉTÉRE parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. " (1. Korintus 5:11)
És: "... not to keep company, IF ANY MAN THAT IS CALLED A BROTHER be a fornicator, or covetous, or an idolater, or a railer, or a drunkard, or an extortioner; with such an one no not to eat."
Vagy ha a megelőző (9. - 10.) versekkel együtt olvasod, még jobban érthető:
"Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek." (A King James ugyanígy hozza.)
Plusz: ha megnézed, Jézus nem szórakozás céljából volt együtt ilyen emberekkel, és nem is helyeselte soha az életmódjukat, a bűneiket. De nem is ítélte el az embereket, viszont a bűnökkel sohasem vállalt közösséget.
A második kérdésre: Szerintem nem volt rá kifejezetten szüksége, pontosabban nem Neki volt rá szüksége, hanem az embereknek. Méghozzá azért, hogy megkülönböztessék az istentiszteleti dolgokat a hétköznapi, közönséges dolgoktól. De ebbe a témába eddig még nem merültem bele jobban, úgyhogy nem tudok többet írni.
Üdv. :)





Berta Wooster
Az engedelmesség nem egyenlő a meggondolatlansággal.Egyértelmű,hogy a Bibliába nem éppen csak szent életű emberek szavai kerültek bele.Sok dolgot mondtak ki benne,az egyetlen igaz Isten cáfolhatatlan szavainak,tetteinek nevében.
Még Jézus is elmondja,hogy miről ismerhetők fel ezek az emberek,de persze aki elfogult a Bibliával kapcsolatban,az nem látja a dolog fonákságát.
Egyébként a "paráznák-Jézus" témával egyetértek,eleinte nem volt egyértelmű,de így már értem.
Az illatáldozati oltárra meg a szövetségi ládára nem volt szüksége,de azért elrendelte....no comment....
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!