Mi a véleményed a bálványimádásról?





A második kérdésed kicsit fura.
A bálványimádást általában úgy képzelik el, hogy van egy szobor, elé borulnak és imádkoznak hozzá. Ez eddig ok, de ez nem ennyi csupán. Bálvány lehet a pénz, egy személy, saját magunk, egy hobbi...minden, ami rabbá tesz, és mindent alárendelünk, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük.





Bálványnak nevezünk minden olyan dolgot, amelyet valaki az életében Istennél fontosabbnak tart: pénz, karrier, szórakozás, egy sztár, stb. A bálványimádás tehát nem helyes.
Régebben ez a kifejezés szobrok és más élettelen tárgyak előtti hódolatot jelentett. Akkor sem volt helyes, mivel Istent kell imádnunk, nem szobrokat vagy más élettelen tárgyakat.
15:45
És kifejtenéd kérlek, miért?
15 46
"Régebben ez a kifejezés szobrok és más élettelen tárgyak előtti hódolatot jelentett. Akkor sem volt helyes, mivel Istent kell imádnunk, nem szobrokat vagy más élettelen tárgyakat."
Sok ókori vallás esetében így imádkoztak istenségeikhez a hívők, nekik erre egyszerűen szükségük volt (kellet valami ami az adott istenséget megfoghatóbba tette a hívő számára), véleményem szerint attól még, hogy más volt a vallási szokásuk még nem feltétlenül volt módszerük "helytelen"(nem magát a szobrot imádták, hanem azt az istenséget akit ábrázolt), de tisztelem és elfogadom a véleményed















"És kifejtenéd kérlek, miért?"
Mivel ilyen szépen kértél, természetesen. :)
Bibliai / evangéliumi keresztény vagyok. Összegyűjtöttem neked néhány igeverset a Bibliából, kicsit reflektálva a másik kommentedre is:
1. Az idegen istenek bálványok:
"Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott." (Zsoltárok 95:5)
"Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket." (1. Krónika 16:26)
2. Az igaz Isten óvta Izrael fiait ezektől:
"Ne imádd azoknak [a nemzeteknek] isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat." (2. Mózes 23:24)
"Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket." (2. Mózes 34:13)
"Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." (3. Mózes 19:4)
"Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek." (3. Mózes 26:1)
"Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére;" (5. Mózes 4:16)
"Ezokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Térjetek meg, és forduljatok el bálványaitoktól és minden útálatosságtoktól fordítsátok el orcátokat. " (Ezékiel 14.6)
3. A bálványok elkerülése pozitív következményekkel jár:
"És az Úr Jósafáttal volt, mivel az ő atyjának, Dávidnak előbbi útain járt, és nem kért segítséget a bálványoktól," (2. Krónika 17:3)
4. A bálványimádás hozadéka viszont negatív:
"És elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgáltak az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkük miatt lőn az Úrnak haragja Júda és Jeruzsálem ellen." (2. Krónika 24:18)
"És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré lettek azok reájuk." (Zsoltár 106:36)
"A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;" (Jónás 2:9)
5. Az újszövetségi könyvek is negatív és kerülendő dolognak tartják a bálványimádást:
"Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől." (Apostolok Cselekedetei 15:20)
"But that we write unto them, that they abstain from pollutions of idols, and from fornication, and from things strangled, and from blood. " (ua. a King James fordításban)
"Athénben pedig, mikor azokat várta Pál, lelke háborgott őbenne, látván, hogy a város bálványokkal van tele." (Apostolok Cselekedetei 17:16)
"Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. " (1. Korintus 5:11)
"But now I have written unto you not to keep company, if any man that is called a brother be a fornicator, or covetous, or an idolater, or a railer, or a drunkard, or an extortioner; with such an one no not to eat." (ua. a King James szerint)
"Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást." (1. Korintus 10:14)
Engem ennyi bőven meggyőzött, de van még több is. :D
Üdv. :)





17:24
"Ha az a fa vagy kődarab csak egy segítség, akkor miért jár büntetés annak lerombolójának?"
Talán azért, mert egy művész kemény munkáját pusztítanád el, egy kulturális emléket, illetve az a tárgy ki is volt fizetve, s nem egy két fillér egy ilyen munka. Te sem örülnél, ha házadban valaki szétverné a berendezést
17:44
Köszönöm szépen a tartalmas kifejtésed! :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!