Miért nem látják az emberek, hogy a Biblia igaz?
Rengeteg példa van rá az életben, és mondhatjuk magunkról, hogy vakok vagyunk, mert nem vesszük észre. Pl. a homoszexualitás: "A fizikai megbetegedések mellett a melegek között kimutathatóan magasabb a depresszióval, drogfüggőséggel, különböző fóbiákkal és öngyilkossági hajlammal küszködők aránya." - orvosi bizonyíték. Sőt az AIDS is a férfi-férfi kapcsolat miatt alakult ki. A biszexek megfertőzték a nőket...
A pornó nézés függőséget okoz, pszichés sérülés. A harag, mérgelődés májrákot okoz. Ezért is mondták régen, hogy rosszmájú. A test ellen elkövetett bűnök szintén figyelmeztetnek: dohány, kávé, szesz, stb. A női emancipáció sőt női önkény hogy rombolja a mostani modern társadalmat szintén elgondolkodtató. A tőkés világ, a pénz hatalma hova vezet, állandó versengés és hatására az emberek egyre gonoszabbak lesznek. Valahogy bele vannak kódolva az életbe ezek a törvények és nem szeghetjük meg őket?
Akár hiszed, akár nem, volt már olyan pillanat az életemben, amikor egyes emberek hirtelen istenhez kezdenek fohászkodni. Én nem tettem, mivel ugye nem hiszek benne. Aki így tesz, az eddig csak ámította magát, és nem is értem az ilyen embereket. Ennél már csak az a szánalmasabb, amikor valaki a halálos ágyán tér meg. Mindegy, az ő dolguk.
Egyébként ha nem is az egészet, de olvastam már a Bibliát. Jártam hittanra, voltam már nem egy alkalommal misén, voltam egy kisebb gyülekezetnél. Szóval van némi tapasztalatom. Sőt ha ez még nem elég, elárulom, hogy kamaszkoromban egy ideig magam is kereszténynek vallottam magam, szinte már fanatikusak hittem benne. Aztán szerencsére megjött az eszem. Rájöttem, hogy ez az út nem nekem való. Ha valakinek ez kell, váljék egészségére.
Ui.: A helyesírásod tényleg borzalmas. Az nem mentség, hogy siettél. Nem kerget a tatár.
s akkor kedves tudós urak a képet mivel magyarázzátok?:)
jah lehet rossz a helyes írásom hát ez van jó volt a tanárom aki megutáltatta velem a magyarral kapcsolatos dolgokat :)
^ Ne foglalkozz a tanároddal, mert esetleg előbb-utóbb minden tantárgyat meg fogsz utálni, amilyen állapotok vannak az utóbbi években - évtizedekben a közoktatásban... :(
Legyél igényes magaddal szemben, és tisztelj meg másokat azzal, hogy helyesen írsz. [Nem vedd leoltásnak; hívő vagyok, de egyúttal grammar naczi is. :D ]
Nem mintha a gyenge helyesírás vagy más személyes dolog érv lenne egy vitában, de... Így átolvasva az utolsó néhány oldalt, nem láttam olyan választ, amibe ne tudnék belekötni. A stílusod pedig nekem egyáltalán nem tűnt pökhendinek, ellentétben egyik-másik válaszolóéval... Arról nem is beszélve, hogy soha nem értettem igazán, vajon miért írnak a Vallás kategóriában többszörösen szabályzatsértő válaszokat ateista felhasználók... Bár tippem azért van. :P
_____
Közhasznú információ a veszekedésen kívül: Tolkien mélyen hívő keresztény volt. Sőt, C. S. Lewis, a másik híres író is rajta keresztül tért meg. Na, erre varrjatok gombot. :D
Üdv. :)
#93
Igazad van,ahhoz, hogy megjósoljuk egy birodalom bukását nem kell jósnak lennünk,de ennél részletesebb próféciákat is találunk a Bibliában, pl Jeremiás próféta szintén előre megmondta Babilon elestét, ami sok évvel később következett be. Ő egy érdekes részletet is említett: Pusztulás jön vizeire és azok kiszáradnak ... Babilon erős férfiai felhagytak a harccal. Erődítményeikben ülnek. Erejük elapadt (Jeremiás 50:38; 51:30). Babilonnak mint kiemelkedő világhatalomnak az uralkodási ideje i. e. 539-ben ért véget, amikor a tetterős perzsa uralkodó, Cirusz a méd seregek támogatásával a város ellen vonult. Félelmetes volt azonban, ami Ciruszt fogadta. Babilont hatalmas, bevehetetlennek tűnő falak vették körül. A nagy Eufrátesz folyó is keresztülfolyt a városon, jelentősen hozzájárulva annak védelméhez.
Hérodotosz görög történész leírja, hogyan oldotta meg Cirusz a problémát: Seregének egy részét ott állította fel, ahol a folyó belép a városba, másik részét pedig ott, ahol elhagyja azt, azzal a paranccsal, hogy amint a víz elég sekéllyé válik, a folyó medrén át vonuljanak be a városba ... Az Eufráteszt egy csatornán keresztül egy medencébe irányította [a mesterséges tavat Babilon egyik előző uralkodója ásatta], ami akkor egy mocsár volt; ezáltal a folyó vízszintje annyira lesüllyedt, hogy természetes medre átgázolhatóvá vált. Ezután a perzsák, akik erre vártak az Eufrátesz partján, beléptek a folyóba, amely most annyira leapadt, hogy körülbelül egy ember combjának közepéig ért, és így bejutottak a városba.
Így esett el a város, amint azt Jeremiás és Ésaiás előre megmondta. De figyeljük meg a profécia beteljesedését részleteiben. Szó szerint 'pusztulás jött vizére és azok kiszáradtak'. Ez az Eufrátesz vízszintjének lesüllyesztése volt, amely lehetővé tette Cirusznak, hogy behatoljon a városba. 'Babilon erős férfiai felhagytak a harccal', amint arra Jeremiás figyelmeztetett? A Biblia feljegyzi - épp úgy, mint a görög történészek, Hérodotosz és Xenophon -,hogy a babiloniak éppen egy lakomán vettek részt, amikor a perzsák megtámadták őket. A Nabonidus krónikában, egy hiteles ékírásos dokumentumban, az áll, hogy Cirusz seregei csata nélkül vonultak be Babilonba, ami valószínűleg azt jelenti, hogy jelentősebb szabályos ütközet nélkül. Nyilvánvalóan Babilon erős férfiai nem sokat tettek a város védelméért.
Mi a helyzet azzal a jövendöléssel, hogy Babilon nem lesz lakott többé újra? Ez nem teljesedett be közvetlenül i. e. 539-ben. De a prófécia hiánytalanul beigazolódott. Eleste után Babilon számos vallás kiindulópontja volt, egészen i. e. 478-ig, amikor is Xerxes elpusztította. A IV. század végén Nagy Sándor tervezte újjáépítését, de meghalt, mielőtt még a munka jelentősen előrehaladt volna. Attól fogva a város csak hanyatlott. Bár az i. sz. I. századában még éltek ott emberek, mégis, mára az ősi Babilonból nem maradt más, mint egy halom rom Irakban. Még ha Babilon romjait részben újjá is építenék, akkor is csupán a turisták számára szolgáló látványosság lenne, nem pedig élő, vibráló város. Az elhagyatott hely a Babilonról szóló próféciák végleges beteljesedéséről tanúskodik.
A föld fiatal koráról készült egy dokumentum film tudományos magyarázatokkal, ha érdekel nézd meg:
A The Encyclopedia Americanca ezt írja a Föld alakjáról:
"Az emberek legrégibb elképzelése szerint a Föld a világegyetem középpontjában nyugvó, és lapos volt. ... Egészen a reneszánszig nem jutott érvényre az az elképzelés, hogy a Föld gömbölyű... Egyes korabeli tengeri hajósok még féltek is attól, hogy túlhajóznak a lapos Föld peremén. Később azonban az iránytű és egyéb újítások általánossá válása, valamint több más újítás bevezetése után nagyobb tengeri utazások is lehetővé váltak. Ezek a felfedező utazások bebizonyították, hogy az addigi elképzelésekkel szemben a Föld nem lapos, hanem gömb alakú..."
Sokkal korábban még mielőtt ilyen utazásokra vállalkoztak volna, körülbelül 2700 évvel ezelőtt, a Biblia egyik írója azt mondta Istenről:
"Van valaki, aki a Föld kereksége fölött lakik, amelynek lakói olyanok, mint a szöcskék" (És.40,22).
A ’kerekség’ szóval fordított héber chugh szó két jelentéssel bír. Az egyik jelentése a kerek, a másik a gömbölyű. Erről a Davidson-féle Analytical Hebrew and Chaldee Lexicon így ír:
"Más fordítások ezért ezt a bibliai kijelentést joggal fordítják a ’Föld gömbjének’, például a Douay Version...".
A Biblia tehát nem tanítja azt, hogy Föld lapos korong, mint ahogyan azt a korabeli világnézetek elgondolták. Sőt, azt mondja ki, hogy a Föld gömbölyű. Ismét feltehetjük a kérdést: Ha a Biblia nem Isten szava, akkor honnét tudtak a próféták arról, hogy a Föld a világűrben felfüggesztetlenül és gömbölyű formában létezik?
Emberemlékezet óta a folyók a tengerekbe és az óceánokba ömlenek, azoknak vízszintje mégsem emelkedik. Mielőtt rájöttek volna, hogy a Föld gömb alakú, sokan azt hitték, hogy a felesleges víz a Föld peremén túlfolyik. Később bebizonyosodott, hogy a Nap minden másodpercben több millió köbméter vizet "szippant" fel a tengerből vízgőz formájában. Az így keletkezett felhőket a szél a szárazföld fölé sodorja, s a csapadék eső vagy hó formájában lehull. A víz a folyókba jut, majd vissza a tengerbe. Erről a körforgásról az ókorban még mitsem tudtak. Nem így a Biblia:
"A folyók mind a tengerbe ömlenek, s a tenger mégsem árad meg, a helyre, ahonnét a folyók elindulnak, visszatérnek, hogy újra folyjanak" (Prédikátor 1:7)
A Biblia nem egy csodakönyv, önmagában nem tesz senkit sem boldoggá. Isten soha nem ígért olyat, hogy ha hiszünk benne csak jó dolgok fognak velünk történni az életben.
Számomra a valódi csoda abban rejlik, hogy történjék bármi az életemben, Isten és az Ő szava által képes vagyok megbékélni azzal és ami még fontos változás az életemben amióta kapcsolatom van Istennel, hogy már nem hasonlítgatom mások életéhez a sajátomat, nem azzal törődöm, hogy ki milyen gazdag, szép, okos, milyen élete van, hanem hálás tudok lenni azért amim van, sőt eljutottam már oda is, hogy hálát tudok adni a rossz dolgokért is, mert utólag rájöttem, hogy mi mindent köszönhetek ezeknek is.Semmi nem történik ok nélkül és az Istenhez tartozó embereknek minden a javukra válik.
A Biblia olvasása önmagában nem elég. Be kell fogadnod Istent a szívedbe, át kell adnod neki az életedet és azután megtapasztalod Isten létezését. Ez az a hit amiről Jézus ezt mondta:"Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált." Ahhoz, hogy hallgatni tudj a szavára, kapcsolatban kell lenned vele, és ezt a kapcsolatot hozod létre a megtéréssel.
Ismerem a placebo hatást, tanultam róla sőt alkalmaztam is bizonyos helyzetekben, de abban biztos vagyok, hogy az életemben, gondolkodásomban bekövetkezett gyökeres változások, nem pozitív hozzáállás eredménye. Amikor mindezek történtek velem, minden voltam csak pozitív nem.
A megtérés egy valódi újjászületés.
#95
A válaszom nem más vallások könyveinek fitymálásából állt, hanem különböző források segítségével próbáltam bizonyítani kijelentésed alaptalanságát, mely szerint a felsorolt könyvek mind korábban íródtak a Bibliánál.
Ezek a források számodra is elérhetőek lettek volna, ha veszed a fáradtságot és utána nézel.
Nos én megtettem helyetted és pusztán a tényeket írtam le. Visszaolvasva sem találom benne azt a részt ahol fitymálom az adott vallást.
#94
Örülök, hogy azt írod, hogy a NatGeo valós dolgokat állít, mert ezt a doc filmet pont ott láttam:
http://www.youtube.com/watch?v=oX9kb7X1hM0
Én is szeretem a NG-t meg a Discoveryt és a Historyt is, sok hasonló dokumentumfilmet láttam már ezeken a csatornákon.
vigera
"Pusztulás jön vizeire és azok kiszáradnak"
Érdekes az összefüggés amit levontál, én ez alapján másra következtettem. Az idézett mondat, nekem nem arra utal, hogy a folyó kiszáradása miatt fogják elpusztítani, a folyók vízmennyiségének ingadozását, már a kora ókorban is megfigyelték. Ebből könnyen lehetett "jóslatot" tenni arra, hogy a város lakatlan lesz, ha a folyó kiszárad, hisz anélkül nincsenek meg a megfelelő életkörülmények. (történjen ez természetes, vagy mesterséges módon)
A város elfoglalása remek történet, szeretem az ókori csatákat, hadjáratokat a hadvezérek találékonysága miatt.
Ezzel az egésszel arra akarok célozni, hogy nem kell mindenhol az istent látni (szándékosan írtam kisbetűvel), az emberek az ókorban is rafináltak voltak és igen találékonyak. Anno olvastam valahol egy cikket ahol Mózes tengerszétválasztását is megmagyarázták tudományos módon, leírták, hogy lehetett megjósolni mikor fog rövid időre kiszáradni a tenger aztán rövid időn belül visszafoglalni a medrét.
"Egészen a reneszánszig nem jutott érvényre az az elképzelés, hogy a Föld gömbölyű... Egyes korabeli tengeri hajósok még féltek is attól, hogy túlhajóznak a lapos Föld peremén."
Ez mind a középkor. Ne felejtsd, hogy tudományos és gondolkodásbeli szempontból elég nagy visszaesés volt ez az idő, nem véletlenül nevezték sötét középkornak. Az okaira most nem térnék ki. Én korábban is az ókori hajósokra gondoltam, szerintem így is fogalmaztam, ne keverjük ide a későbbi időket, hisz nem releváns.
"A folyók mind a tengerbe ömlenek, s a tenger mégsem árad meg, a helyre, ahonnét a folyók elindulnak, visszatérnek, hogy újra folyjanak"
A párolgás-lecsapódást ez sem említi, persze enélkül is innovatív elképzelés volt akkoriban. Kétlem emellett, hogy csak a Biblia jutott volna ilyen eredményre ebben a témában.
"Számomra a valódi csoda abban rejlik, hogy történjék bármi az életemben, Isten és az Ő szava által képes vagyok megbékélni..."
A megbékélés pozitív dolog, ez minden vallás kiindulópontja. Mellékes, hogy számomra például a Xanax is megbékítő hatású, sok ember számára az alkohol, vagy a drogok nyújtanak ilyen eredményt. Mindenki máshol keresi a nyugalmat, már ha arra vágyik, ez még nem indok arra, hogy mindenki a vallásban találja meg. Az persze egy újabb érdekes kérdés, hogy mi van ha valaki például Allahban, vagy Krisnában találja meg a békét, akkor ők is igaz istenek?
Kezdem azt érezni, hogy ennek a "vitának" nincs vége, nem lesz köztünk soha egyetértés, így nem akartam már a legutóbbi válaszodra reagálni, ám a sötét középkorról szóló megjegyzésedet nem tudom mégsem szó nélkül hagyni, mert épp nemrég olvastam róla ezt a cikket:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!