Jézus miárt szálla vala alá poklokra?

„LESZÁLLT A POKLOKRA”

Amint mondtuk, Krisztus halála, amint más embereké is, a test és a lélek szétválásában állt. De az Istenség oly szétválaszthatatlanul össze volt kötve az ember-Krisztussal, hogy jóllehet a lélek és a test szétváltak egymástól, maga az Istenség mégis, mind a lélekben, mind pedig a testben mindig a legtökéletesebben jelen volt; ezért a sírban a testtel volt ott az Isten Fia, a pokolra pedig a lélekkel szállt le.

Annak pedig négy oka van, hogy miért szállt le Krisztus a lélekkel a pokolba.

Az első, hogy magára vegye a bűn egész büntetését, hogy így a bűnt teljesen kiengesztelje. Az ember bűnének a büntetése ugyanis nemcsak a test halála volt, hanem a lélek is részesült a büntetésben, mivel a bűn a lelket is érintette, ezért maga a lélek is bűnhődött Isten látásának a hiánya által: amelynek az elengedéséért eleddig nem történt meg az elégtétel. Ezért a halál után mindenki, a szent atyák is a pokolra kerültek Krisztus eljövetele előtt. Hogy tehát Krisztus a bűnösöknek kijáró egész büntetést magára vegye, nemcsak meghalni akart, hanem lélek szerint a pokolra szállni is. Ezért mondja a zsoltár: „Azok közé sorolnak, akik sírba szállnak, olyan ember lettem, akinek a számára nincs segítség, a holtak közt szabad.” (Zsolt 87,4) Mások ugyanis úgy voltak ott, mint szolgák, de Krisztus, mint szabad.

A második ok az, hogy minden barátjának tökéletes segítségére legyen. Nemcsak a világban voltak ugyanis barátai, hanem a pokolban is. Annyiban voltak egyesek Krisztus barátai, amennyiben szeretetük volt; ám a pokolban sokan voltak olyanok, akik az Eljövendő szeretetével és hitével kerültek oda, mint Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Dávid és más igaz és tökéletes férfiak. És mivel Krisztus meglátogatta övéit a világban, és segített rajtuk halálával, meg akarta látogatni azon övéit is, akik a pokolban voltak, és segíteni akart rajtuk leszállván hozzájuk. „Eljutok a föld minden lenti részére, és meglátogatok minden elhunytat, és megvilágosítok mindenkit, aki remél az Úrban.” (Sir 24,45)

A harmadik ok pedig az, hogy az ördög fölött tökéletesen diadalmaskodjék. Akkor diadalmaskodik pedig valaki tökéletesen valaki fölött, amikor nemcsak legyőzi őt a csatamezőn, hanem üldözi őt a saját házáig, elragadja tőle az ország székhelyét és házát. Ám Krisztus diadalmaskodott az ördög fölött és a kereszten legyőzte őt. Ezért mondja János: „Most van ítélet a világ fölött, most fog kivettetni a világ fejedelme (ti. az ördög)” (12,31), és ezért, hogy tökéletesen diadalmaskodjék, el akarta venni tőle országa székhelyét, és meg akarta őt kötözni a saját házában, amely a pokol. Ezért szállt le oda és kifosztotta mindenéből, megkötözte és elragadta tőle zsákmányát. „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket és diadalmaskodott rajtuk őbenne.” (Kol 2,15)

Hasonlóképpen, mivel megkapta Krisztus az ég és a föld fölötti hatalmat és birtoklási jogot, meg akarta kapni a pokol birtoklását is, hogy így, az Apostol szerint: „Jézus nevére minden térd meghajoljon, az égieké, a földieké és az alvilágiaké” (Fil 2,10); „Az én nevemben ördögöket űznek ki.” (Mk 16,17)

A negyedik és utolsó ok az, hogy kiszabadítsa a szenteket, akik a pokolban voltak. Krisztus ugyanis, amint azért akarta elszenvedni a halált, hogy megszabadítsa az élőket a haláltól, úgy le akart szállni a pokolba is, hogy kiszabadítsa azokat, akik ott voltak. „Ami téged illet: szövetséged véréért kiengedem foglyaidat a gödörből, amelyben víz sem volt.” (Zak 9,11) „A halálod leszek, ó halál. Fullánkod leszek, alvilág.” (Oz 13,14)

Jóllehet Krisztus teljesen legyőzte a halált, a poklot mégsem számolta fel teljesen, csak megrendítette. Mivel nem mindenkit szabadított ki a pokolból, hanem csak azokat, akik halálos bűn nélkül éltek, és hasonlóképpen, akik eredeti bűn nélkül voltak; amelytől, ami a személyt illeti, a körülmetélés által megszabadultak; vagy a körülmetélés előtt, akik a jámbor szülők hite révén üdvözültek, ami azokat érintette, akik nem jutottak el eszük használatára; vagy a felnőttek vonatkozásában az áldozatok és az eljövendő Krisztusba vetett hit révén. De voltak ott Ádám áteredő bűne miatt, amelytől, ami a természetet illeti, nem szabadulhattak meg, csak Krisztus által. Ezért hagyta ott azokat, akik halálos bűnnel kerültek oda és a körülmetéletlen gyerekeket. Ezért mondja: „Fullánkod leszek, alvilág.”

Így tehát nyilvánvaló, hogy Krisztus leszállt a poklokra és az is, hogy miért.

Ezekből az útbaigazításunkra is kapunk négy szempontot.

Először, az Istenbe vetett erős reményt. Bármekkora bajban legyen is az ember, mindig remélnie kell Isten segítségében, és bíznia kell benne. Semmi sem olyan súlyos ugyanis, mint a pokolba kényszerülni. Ha tehát Krisztus azokat, akik a pokolban voltak, megszabadította, sokkal jobban kell bízni mindenkinek, aki Isten barátja, hogy megszabadul általa minden szorongattatásból. „Nem hagyta cserben (ti. a bölcsesség) az igazat, akit eladtak, lement vele a börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem.” (Bölcs 10,13-14) És mivel Isten különleges módon segíti szolgáit, nagyon nyugodtnak kell lennie annak, aki Istent szolgálja. „Aki az Urat féli, nem veszti el reményét, nem reszket, mert ő a reménysége.” (Sir 34,16)

Másodszor, táplálnunk kell a félelmet, és el kell hárítanunk az elbizakodottságot. Jóllehet ugyanis Krisztus szenvedett a bűnösökért és leszállt a pokolba, de nem szabadított meg mindenkit, hanem csak azokat, akik halálos bűn nélkül voltak, mint mondtuk. Azokat pedig, akik halálos bűnben haltak meg, otthagyta. Ezért senki se reméljen bocsánatot, aki halálos bűnnel kerül oda. Mert addig lesz a pokolban, ameddig a szent atyák a paradicsomban, azaz örökre. „Ezek örök büntetésbe mennek az igazak pedig örök életbe.” (Mt 25,46)

Harmadszor, legyünk nyugtalanok. Krisztus ugyanis a mi üdvösségünk miatt szállt a pokolra, nekünk pedig gyakran kell aggódnunk amiatt, hogy oda kerülünk, megfontolva az ottani büntetéseket, ahogy Ezékiás tette, mondván. „Így szóltam: életem napjainak a közepén kell alászállnom az alvilág kapuihoz.” (Iz 38,10) Aki gondolatban gyakran leszáll oda az életben, nem könnyen jut oda a halálban, mivel az ilyenféle megfontolás visszatart a bűntől. Azt látjuk, hogy az e világ emberei tartózkodnak a bűncselekményektől az időleges büntetés miatt: mennyivel inkább kell tehát magunkat visszatartanunk a pokol büntetése miatt, amely nagyobb mind a tartósságát, mind a szigorúságát, mind változatosságát tekintve. „Gondolj a halálodra, akkor sohasem fogsz bűnt elkövetni.” (Sir 7,40)

Negyedszer, ebből kifolyólag javunkra szolgál a szeretet példája. Krisztus ugyanis azért szállt le a pokolba, hogy az övéit megszabadítsa; és azért kell oda leszállnunk, hogy segítségére legyünk a mieinknek. Ők ugyanis semmit sem tehetnek, ezért kell segítenünk azoknak, akik a tisztítóhelyen vannak. Senki sem lenne olyan érzéketlen, hogy ne segítene kedvesének, ha földi nélkülözésben élne, de sokkal érzéketlenebb az, aki nem segít barátjának, aki a tisztítóhelyen van, mivel össze sem lehet hasonlítani a világ büntetéseit azokkal. „Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, legalább ti, barátaim, mert utolért az Istennek keze.” (Jób 19,21) „Szent és üdvös gondolat a holtakért imádkozni, hogy a bűnöktől megszabaduljanak.” (2 Makk 12,46)

Különösen háromféleképpen segíthetünk nekik, ahogy Szent Ágoston mondja: misékkel, imákkal és alamizsnálkodással. Nagy Szent Gergely ehhez egy negyediket is hozzáad, nevezetesen a böjtöt. Ez nem csoda: hiszen az ember ezen a világon is nyújthat elégtételt a barátjáért. Ezt mégis azokra kell értenünk, akik a tisztítóhelyen vannak.

Két dolgot kell az embernek megfontolni: Isten dicsőségét és a pokol büntetését. Az említett dicsőség és a riasztóbüntetés miatt őrizkednek az emberek a bűntől és kerülik azt. De ezek nagyon nehezek az ember megismerése számára. Ezért mondja a dicsőségről a Bölcsesség könyve: „Az égi dolgokat ki tudná kifürkészni?” (9,16) Ez ugyan nehéz a földieknek, mivel, ahogy János mondja: „Aki a földről való, a földről beszél” (3,31), de nem nehéz a szellemi lényeknek, mivel „aki a mennyből jön, fellebb való mindenkinél”, ahogy ugyanott olvassuk. És Isten azért szállt le a mennyből és testesült meg, hogy az égiekre tanítson bennünket.

Nehéz volt a pokol büntetéseit is felfogni. „Nem ismerünk senkit, aki visszatért az alvilágból” (Bölcs 2,1), és ezt a gonoszokról mondja. De ezt most már nem lehet mondani, mert amint lejött az égből, hogy az égiekről tanítson, úgy feljött a pokolból, hogy kioktasson bennünket a pokolról. Ezért kell hinnünk, hogy nemcsak emberré lett és meghalt, hanem hogy feltámadt halottaiból. Ezért mondjuk: „Harmadnapon halottaiból feltámadt.”

Nagyszombat és Áldozócsütörtök kiszélesíti hitünk horizontját. Nagypénteken a körülállók látták Jézust meghalni. Nagyszombat még mélyebbre vezet, hiszen a halál mélyebb misztérium, mint ami látható belôle. Nem biológiai bomlás csupán, hanem zuhanás az alvilágba, a seolba, melyet a Hitvallásban pokloknak nevezünk. (A fordítás nem pontos, mert Jézus nem a pokolra szállt, hiszen a pokol csak ezután nyílik meg, annak, aki ellenáll a megváltó szeretetnek. A mennyország is csak Krisztus megváltásával nyílik meg, ô az elsôszülött a halottak közül (Kol 1,18). A mennyország lényege: élô kapcsolat az élô Istennel. Az ember erre van rendelve, ez az üdvösség. A mennyországot tehát Isten teremtette, a poklot azonban nem -- azt mi építjük magunkban és magunknak Isten elleni döntéseinkkel. Óriási tévedés volna azt hinni Istenrôl, hogy amint gyönyörű mennyországot készített a jóknak, ugyanúgy sötét börtönnel, kínzókamrákkal várja a gonoszokat.) Húsvétkor a tanítványok és Mária Magdolna látták az Úr testét dicsôségben, de Áldozócsütörtök még tovább visz, mert az Úr dicsôsége több, mint emberi testének feltámadása, visszajövetele az életbe. Jézus Krisztus az Atya jobbján ül, vagyis Isten testét-lelkét, egész emberségét fölvette a maga szentháromságos életébe, és ezzel örökkévalósította. Nézzük meg közelebbrôl ezt a két misztériumot, melyek úgy alkotnak párt, mint le és fel: descendit -- ascendit.

Alászállt a poklokra. A hittani kongregáció egykori prefektusa bevallja, hogy senki sem tudja pontosan, valójában mit is jelent ez a súlyos kijelentés. Annyit mondhatunk, hogy Jézus nem csak a halálig mint fizikai megsemmisülésig vezetô utat járta be velünk és értünk, hanem egészen odáig ment, ahová a bűnbe esett ember zuhan: leszállt abba az ismeretlen világba, ahol a megváltatlan lélek sínylôdik.

Moody híressé vált könyve, az Élet az élet után már címében is félrevezetô. A szerzô csak a klinikai halál állapotát megjárt személyek tapasztalatáról számol be: arról, hogy milyen a halálig vezetô út pszichológiailag, emberi szempontból. Azonban a halál az, amibôl nincs visszatérés. Aki visszatért, az nem halt meg, így a halála utáni életrôl sem lehet tapasztalata. Jézus halála nem ilyen kvázihalál volt, hiszen a katona lándzsája megnyitotta oldalát, s abból vér és víz folyt ki. Átlépett a halál kapuján, oda, ahonnan többé nincs visszatérés.

Van a halálban valami, ami nem is halál -- valójában ettôl rettegünk: a bűnbeesett ember magánya, életének értelmetlensége, egyfajta élôhalott állapot. Ide szállt le a Jó Pásztor, beteljesítve a zsoltáros szavát: Ha leszállnék az alvilágba, jelen vagy ott is. (138. zsoltár) Így aztán nincs többé az emberi életnek olyan helyzete, melyben az Isten jelen ne lenne. Nem csak a földi élet poklaiban, hanem a halál utáni sötétségben, magányban is velünk van, s kiemeli a bűnös embert léte értelmetlenségébôl. Az, hogy Ádámhoz szállt le, egyértelműen azt jelenti, hogy minden ember Üdvözítôje, s hogy a keresztáldozat hatása visszamenôleg is érvényesül az emberiség kezdetéig.

Az hogy a foldon lessz a paradicsom az bisztos nem igaz, mert az van megirva hogy itt KO KOVON NEM MARAD, meg maga Jezus mondja hogy elmegy hogy helyet keszitsen ott ahol o van , az atyaisten jobbjan, vagyis ott lesszunk a feltmadas utan ahol most van az Atya es Jezus, Jezus testbe tamadt fel, megis mutatta a sebeit a tanitvanyoknak , es felszallt valahova , mas bolygora nem tudom, a masik meg hogy uj eget es foldet iger az Ur es Janos leirja milyen a hely ...hogy dragakovekbol all, nagyon vastag a fala,szerintem kocka legalabbis ugy lehet erteni....a nap nem sut, az Ur dicsosege vilagit es nem lesznek ott evesek ivasok szaporodasok stb.......de mi lessz azokkal akiknek a foldon nem lehett gyermekuk es ott mar nem szaporodhatnak , es nezik majd hogy masok hogy orvendenek hogy ujra talakoztak gyermekukkel, vagy akinek a gyermeke a pokolba kerul ...o majd vigadozik a menybe?valoszinu nem, valami telyesen megvaltozik valamiert ez nem fog szamitani vagy mindent elfelejtunk nemis fogunk emlekezni hogy eltunk a foldon is .............aszt hogy Jezus alaszalt a poklokra nem kapom sehol a bibliaba, viszont aszt hogy "Lk 23,43

És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban." asztan arol utobb nem tudunk hogy aza melette levo is eltunt volna a sirbol es hogy mi modon kerult a paradicsomba meg aznap...(ami bisztos nem a foldon van) Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.

2.

És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. 16.

És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő.

17.

És megméré annak kőfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval.

18.

És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.

19.

És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd;

20.

Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.

21.

A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg.

22.

És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.

23.

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz);

26.

És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.

27.

És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké. Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.