A zsidó vallásban miért van olyan nagy szerepe a kántornak, azaz az egyházi énekesnek?
Vallási: Egyházi énekes; templomban orgonáló, istentiszteleten és temetésen rendszerint foglalkozásszerűen éneklő, illetve az éneket vezető személy.
"Egyházi énekes; templomban orgonáló, istentiszteleten és temetésen rendszerint foglalkozásszerűen éneklő, illetve az éneket vezető személy.
A kántornak nem kell papnak lennie. Kántorokat egyházi iskolákban is képeznek. "
EBBEN HOL VAN szó rabbiról, zsidó vallásról?
Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen is van kántor szak.
A kántor szerepe a zsinagógában valóban jelentősebb, mint a keresztény istentiszteleti formákban, mert az énekelve elmondott közösségi imádságokat ő vezeti.
A zsidóságban nagyobb az "egyházi jellegű" tevékenységekben a munkamegosztás, mint a keresztény gyülekezetekben, mert a vallási közösség választott vezetője mellett van még a kántor, van a rabbi aki hittudós, és van még a kohén, aki a pap rituális szerepét tölti be, és ezzel még nem is merítettem ki a teljes spektrumot.
Honnan? úgy hogy beütöttem hogy zsidó kántor a keresőbe.
Nem gondoltam hogy olyanok írnak akik analfabéták a témában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!