Akik házasság előtt nem éltetek nemi életet, megérte?
Nem távolított el egymástól titeket?
Nem vágta gallyra a kialakult bűntudatérzés miatt a nemi életeteket a házasságban?
Konkrét válaszokat adjatok, ne valami ködös dolgot.
Szia!
Én 18 évesen ismertem meg a párom és 21 évesen vettem el, 20 éve élünk boldog házasságban.
Természetesen megérte, éppen hogy kőzelebb hozott bennünket. Nem értem miért lett volna bűntudatérzésünk, hiszen helyesen a lelkiismeretünknek megfelelően cselekedtünk.
Úgy gondolom az a nagy probléma, hogy a mai fiatalok könnyen megkapnak bármit, amit csak szeretnének, nem tanulnak meg várni, és türelemmel lenni. Pedig a türelem, az önuralom nagyon fontos dolog az életben, mert bizony sokszor van olyan, hogy a házastársak sokáig nem lehetnek együtt szexuálisan betegség, vagy távvollét miatt, ilyenkor pedig, ha nincs meg az önuralom, akkor jönnek az igazi problémák.
Üdv. Péter
Kedves Kérdező!
Mégis miben más? Kifejtenéd?
Véleményem szerint a fiatalkor szolgál arra, hogy az ember helyes szokásokat alakítson ki, 35-45 éves korban már a szokásaink rabjai vagyunk, azok szerint élünk. Ha 18-23 évesen nem vagy képes megtartóztatni magad, később még annyira sem leszel képes. Ha nem tanulsz meg uralkodni a vágyaidon, akkor később igen komoly problémákkal fogsz küzdeni.
Üdv. Péter
Épp ellenkezőleg: közelebb hozott minket! Én nem mindig éltem úgy, ahogy kellett volna, úgyhogy van összehasonlítási alapom. Az a korábbi kapcsolatom így utólag visszatekintve egy nyögvenyelés volt, pedig akkor meg voltam róla győződve, hogy boldogok vagyunk, bár van pár kisebb gond, de melyik kapcsolatban nincs. Ezzel szemben a házasságom TÖKÉLETES. Nem túlzok, tényleg az. Érzelmi harmónia, megértés, problémamegoldás, minden 100%.
Miért vártok 2-3 évet a házasságig? Ez bizony megnehezítheti a dolgot, mi sem vártunk ennyit, és a tapasztalat azt mutatja, hogy nem feltétlenül jó, ha sokáig húzzák-halasztják a házasságkötést. Egyfelől alaposan meg kell ismerni egymást, nehogy rossz döntést hozzatok, ehhez viszont nem kell több év. Amint úgy érzitek, hogy ti vagytok egymás számára az igazi, HÁZASODJATOK ÖSSZE! Ha nincsenek még meg az anyagi alapok, vagy ilyesmi, az majd jön utána. Több olyan ismerősünk van, akik amikor összeházasodtak, gyakorlatilag éheztek, és nem volt a lakásukban villany, de idővel ezek a dolgok is kialakultak, most már szép, nagy, saját lakásuk van, autójuk, gyermekeik.
Szóval az én tanácsom az, hogy ne halogassátok ilyen sokáig a házasságkötést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!