Miért megy tönkre oly sok házasság?

10:04:

> Eltávolodnak egymástól a gyerek születése után.

Ez a természetes.

[link]

Asszondja:

"Mivel nem voltak erős társadalmi kötöttségek, ezért ha kihűlt a kapcsolat, a párok könnyebben hagyhatták el egymást: ez történhetett barátsággal vagy haraggal. A szakítás(ok) után pedig idővel általában új párt találtak maguknak. A élethosszig tartó monogámia mindenesetre ismeretlen (vagy legalábbis nagyon ritka) volt közöttük: a régiek inkább „monogámiák sorozatában” éltek. (Ha belegondolunk, akkor a viszonylag nagy anyagi függetlenséget és egyre kevesebb társadalmi kötöttséget lehetővé tevő nyugati társadalmakban ez a viselkedési mintázat kezd elterjedni.)"

Hű erről könyvet lehetne írni, annyi minden közrejátszik ebben. Én csak párat említek. Régebben ugye az volt a normális , hogy fiatalon, a 20-as évek elején házasodtak az emberek. Azt is nézni kell, hogy 40-50-60 éve még nem volt ekkora a városok népessége, sokkal többen laktak vidéken falvakban, ahol az emberek jobban ismerték egymást, közvetlenebbek voltak stb. Egy ilyen környezetben jobban ismeri az ember a leendő párját és házasság idején már nem éri nagy meglepetés. Ezek a házasságok általánosságban élethosszig tartottak, gondoljunk csak a mai nyugdíjasokra, mindenkinek van olyan nagy szülője/nagyszülője akik nem váltak el, időskorukig együttvannak.

Egy városban más a helyzet és tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben a falusi népesség nagy része( főképp fiatalok) bevándorolt a városokba, szinte csak a nyugdíjasok maradtak ott.

Előny az a város szempontjából, hogy jobban lehet válogatni, de hátrány, hogy ott nem olyan közvetlenek az emberek, nem ismerik annyira egymást. Mondjuk a nagy válogatás azzal is jár, hogy rövid kapcsolatok vannak, csak felületesen ismerik meg egymást, régen a falukban nem volt szokás úgy házasságot kötni, hogy előtte 10 párja volt az embernek. Erre még rájön az a "modern" önmegvalósítási modell, hogy a 20-as években karriert kell csinálni, majd 30 körül jöhet a házasság. Aztán az ember azt veszi észre, hogy lassan megörekszik és nem él házasságban, gyorsan kapkodva keres magának egy jelöltet, felelőtlenül választ, mert a gyors házas élet lebeg előtte, hátrébb helyezve az ideális pár elvárását. Aztán ez később nem működik.

Aztán ennek a fordítottja mikor szerelmi mámorban meggondolatlanul elveszi az első szerelmét, mert hát szeretik egymást, de arra nem gondol, hogy élesben még nem próbálta milyen vele az élet, nem laktak még együtt, nem találkoztak még problémákkal, azokat nem oldották meg közösen, egyszerűen ezek szerencseházasságok, majd lesz valami alapon.

Hát még biztos van sok, de már nincs kedvem írni :)

Mert felütötte a fejét ez az "egyszer élünk" hisztéria, és sokan jobbra-balra dugnak, a házastársuk meg ezt nehezményezi. Illetve bárkinek jótanácsot adnak idősebb és/vagy tapasztaltabb családtagjai, barátai, akik előre látják, hogy nem lesz jó vége a dolgoknak, akkor az illető el sem gondolkodik rajta, hogy hátha érdemesebb az ő szempontjaikat is figyelembe venni, mert "biztosan csak irigyek a boldogságunkra".

Beleugranak olyan házasságokba, és annyira sietősen és felelőtlen módon kivitelezett gyerekvállalásba, amit hamarosan mindketten megbánnak, ilyenkor anyuci megkeseredik, apuci dobbant otthonról. Szinte alig kötnek olyan házasságokat, ahol nem azért vannak együtt, mert épp szerelmesek, hanem átgondoltan figyelmbe veszik, hogy az a szerelem pár év múlva sehol sem lesz, viszont a pár tagjai kiegészítik egymást, és "hideg" józan fejjel is boldogok lehetnek a másik közelségétől.

Passz gyerek korunk óta az halljuk a mesékben,hogy 2 ember találkozik, összeházasodnak mindenféle különösebb ismeretség nélkül majd összeházasodnak és automatikusan boldogan élnek míg meg nem hallnak. És mi ezt mint a szivacs benyeljük (persze az élet más területére is érvényes).

Na meg hát a modernizáció miatt megjelentek az Új "fajok". Igen régen tovább tartottak a házasságot de valljuk nem volt akkor választék. Volt kb 100 fiú a faluba azok mind nappal földet műveltek éjjel meg kocsmáztak, egyfajta zenét hallgattak, ugyanúgy öltözködtek nem volt oktatásuk, vasárnap templomba mentek. És ennyi ma meg annyi féle ember van,hogy nehéz lenne megszámolni, és ebből találd meg a hozzád illőt.

Na persze régen nem ciki,hanem tilos volt a válás.

De azért sok sikert!

háát ez vallási téma?

Legyen!

Régen kötelességnek tekintették a házasságot, ezért boldog boldogtalan házasodott, akihez cska tudott, mert milyen már hogy 16 évesen a leányzónak még nem kötötték be a fejét. Legtöbbzsör szó sem volt szerelemről, persze biztosna voltak szerelem házasságok, de azok is kötelességgé változtak a nászéjszaka után...

Ma elméletileg csak szerelemből házasodunk, nincs kötelesség! vagyis van, de za nem üzleti alapú, hanem érzelmi. az érzelmek változnak ez meg már pszichológia.

A ma ezsményített holtig tartó együttlétet az idősekkel bezzegeljük, de abba nem gonbdolunk sokszor bele, hogy a társadalmi elvárások eszméletlenül megkötötték a fiatalok kezét. Nem lehetett kibújni alóla, mert éppenhogy cska nem tekintették bűnözőnek azokat akik úgy viselkedtek, mint egy ma átlagos elfogadott pár, de kiközösítették, és pletykáűltak róluk, és ha valmi miatt a másikat elveszítették akkor egyedül maradtak. És ez alig több mint száz éve is így volt , még akkor is ha akkor már lassan és biztosan lekezdett változni a dolog. Az 50 éves elvárások is nagyon szigúrónak tűnnek, pedig már nagyon sokat változott már akkor nis a helyzet a 100 évvel ezelüttitől.

Annyi a klönbség, hogy ma van választásunk. és ez jó!

A házasság egy nagyon szép dolog, de ma már nem több mint fomralitás,az együttlét megünneplése, ha vallásos vagy megszentelése, hagyományosan nagyon nagy súlyúnak tekintjük, pedig mamár nem szégyen elvált nőnek leni. Kellemetlen, de nem jelent társadalmi kiteszítottságot.

különbözőek vagyunk és sok minden csak akkor derül ki amikor már teljesen össze kötötték magukat a párok, és úgy már nem biztos hogy kell a másik.

Szia!

A válasz kézenfekvő: az emberi önzés miatt. Az emberek jobban szeretik magukat, mint házastársukat, felborult az érékrendjük, és első helyre került a pénz - amivel azt gondolják, hogy mindent meg lehet oldani. Emellett azt látják, hogy azok sikeresek és boldogok, akik lopnak, csalnak és hazudnak, és ők is ilyenné válnak. Persze aztán később rájönnek, hogy tévedtek, de akkor már késő, mert annyira felfuvalkodottakká válnak, hogy képtelenek a józan belátásra és megváltozásra.

Mindezek mellett a legnagyobb baj a "látszat". Az abban való hit, ha a problémáimmal nem foglalkozom, akkor megszűnnek létezni. Nincs igazi párbeszéd a házastársak közt, csak felszínes, semmitmondó kommunikáció. Az emberek nem szeretik a jót, képtelenek a mértékletességre, csak kapni akarnak, adni nem. Ez pedig nem működik egy társas kapcsolatban.

Nagyon találó Pál apostol jellemzése a korunkról: "Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét." (Timótheushoz írt 2. levél 3. fejezet)

Üdv. Péter

Miért kell mindig általánosítani?

Miért rossz mindig minden ember?

Miért kell görcsösen ragaszkodni egy olyan tradícióhoz, aminek részletei még ma is őrzik az lányok eladását?

Menyasszony - a menyét szőrmére utal amivel fizettek érte, "eladósorba kerül", stb

Sok kultúra őriz sirató dalokat a menyasszonyért.

Kinek volt ez valaha is a legboldogabb napja? A legtöbb férj vagy ronda volt, vagy idióta vagy túl öreg vagy nem vette ember számba a feleségét, a hölgyet meg az apja adta egy üzleti szerződés fejében.

Persze nem vagyok házasság ellenes, de egy olyan dologról beszélünk, ami általánosságban sem tekinthető olyna gyönyörűnek. Persze létezik hogy a házastársak megtnaulták egymást szeretni és tisztelni. de komolyan, az elmúlt 2000 évben egészen az 1700-as évekig elég gyakori volt hogy egy 40 éves egy 12 éves kislányt vett feleségül. amiközben a hapsi nemibetegségeket szerzett az agyon hazsnált társalkodó nőitől a lányt pedig ha véletlenül másra nézett megfolytották, de za is előfordult hogy ha már a férjnek nem volt rá szüksége akkor egyszerűen megmérgeztette. A mai "hagyományos családmodell" pedig erre épült. ha nem lenne "egy életre szóló kötelék" a házasság sokkal kevesebb válás lenne. ennyit a hagyományos családi értékekről.

amelyeket nem vitatok, a családi értékek fontosak, csak azok az alapok amire sokan vissza vezetik eléggé megkérdőjelezhetőek. A mai társadalom is tud érték teremtő lenni, cska nem tudjuk értékelni igazán, mivel vissza sírjuk azokat az időket amikor bátran lehetett verni az asszonyt, vagy kereskedni a lányainkkal. aki meg azt írta hogy az emberek önzők biztos magából indult ki.

Sziasztok!

A Szentírás szerint a házasságot maga Isten "szerkesztette" meg abban a tökéletes világban, ahova az embert helyezte. Ez a legszebb szeretetkapcsolat, ami az emberek között létrejöhet. Sőt az Istennel való szeretetkapcsolatot is ehhez hasonlítja a Biblia sok helyen.

Miért kell általánosítani? Miért állítom azt, hogy a válások oka az emberi önzésben keresendő. Talán valóban magamból indulok ki?

Idén nyáron lesz húsz éve, hogy boldog házasságban élek a feleségemmel. A szüleimnek most ünnepeltük az 50. házassági évfordulóját. Öt unokájuk van, ebből kettővel én járultam hozzá a családommal. Van némi tapasztalatom. A Szentírás szerint minden ember bűn által megrontott emberi természettel születik, ami pedig az emberi önzésben mutatkozik meg. Ezzel szemben az Isten világában önzetlenség van, aminek alapja a szeretet. Aki szereti a másikat, az szeret vele együtt lenni és nem kíván tőle elválni. Aki pedig önző, és a másik helyett önmagát szereti az magának kedvez, és ha az érdeke úgy kívánja akkor bizony otthagyja a másikat, még akkor is ha régen szerette. Ennyire egyszerű. Ez a valódi oka a válásnak és nem az amit a tegnapi 9. hozzászóló leírt. Az sokkal inkább magyarázkodás, és zsonglörködés a szavakkal. Egyébként pedig, ha már a nyelvészkedésnél tartunk, akkor annyit azért fontos tudni, hogy a lakodalmas és a menyasszonnyal kapcsolatos szavainknak a különféle állati prémekből származtatása egyáltalán nem bizonyított. A menyét szó ugyanis egyrészről ugyanabból a men/megy (menni, mene) gyökből ered, amiből a menyasszony is, azonban ez az utóbbi esetben arra utal, hogy a menyasszony elmegy a családi tűzhelytől, elhagyja megszokott környezetét, leánytársait. A régi lakodalmas szertartásoknak része volt a lakodalmas nép lassú, hosszas vonulása (menete) a lányos háztól a templomba, onnan haza, majd a vőlegény házába egyes helyeken más kitérőkkel is (falu határa, komák házának megkerülése stb.). A viszonylag hosszú útvonal lassú, énekszóval, rigmusokkal való bejárása arra emlékeztetett, hogy a fiatal pár életének egyik legfontosabb fordulójához, küszöbéhez ért . Másrészt az ősi lakodalmas szokásokba a menyét nem annyira vásárlóértéke miatt került (erre sokkal értékesebb prémek alkalmasabbak voltak), hanem mint a hermelin rokona: a hermelin pedig a tisztaság szimbóluma, vagyis a menyasszony érintetlenségének ősi jele. Ennyiben a menyét-, ill. hermelin-díszítés a hófehér menyasszonyi ruha előzménye.

Arra nézve pedig, hogy milyen a menyasszony valódi öröme ajánlom figyelmetekbe a Szentírásból Énekek Énekét.

Üdv. Péter