Isten számára fontos a hit, ahhoz, hogy üdvözülni tudjuk, viszont azt is figyelembe veszi, hogy éljük a mindennapokat, mennyire vagyunk jók?

Igen.

Pál apostol a lényegét, a magvát fogalmazza meg ennek, amikor ezt írja:

"Ef 2:8 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

Ef 2:9 Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék."

Jakab apostol pedig nem ellentmondott ennek (mint ahogy egyesek félreértik), hanem ezt pontosította, magyarázta:

"Jak 2:17 Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.

(...)

Jak 2:21 Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra?

Jak 2:22 Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;

(...)

Jak 2:24 Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.

(...)

Jak 2:26 Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül."

Ez azt jelenti, hogy bár a kegyelemből való hit által van az üdvösség, de a hitet be is kell "bizonyítani" a hit által motivált cselekedetekből, különben - ahogy Jézus fogalmazott - "gyümölcstelen" lesz, s - ahogy Jakab fogalmazott - "halott" lesz. Vagyis az *élő* hit elég az üdvösséghez, de a hit *halott*, ha nem követik a belőle fakadó hitbeli cselekedetek.

A cselekedetek sokfélék lehetnek, melyek közül az egyik fontos terület a beszéd (a beszéd is cselekvés). Ezért az egyik legfontosabb hitbeli cselekedet a hit megvallása:

"Róm 10:9 Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.

Róm 10:10 Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre."

Nem egészen úgy mondanám, az a lényeg, hogy "mennyire vagyunk jók", hanem hogy a hitünk eredményez-e valóságos *megtérést*, azaz tényleges változásokat az életünkben? Ezeket a cselekedeteink által tudjuk megmutatni. Mert hiába hisszük, hogy "van Isten", ha közben a bűnös életünket folytatjuk.

A lényeg az, hogy mindenki, aki őszintén megtér Istenhez és újjászületik Jézus Krisztusban, abban benne van az a lehetőség, hogy cselekedje azokat a dolgokat, amiket Krisztus cselekedett - és ezek a dolgok mind-mind a szeretet cselekedetei voltak. "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek" (Ján 1:12) - a mi ítéletünk pedig az alapján lesz, hogy ezzel a "hatalommal" hogyan éltünk. (vö.: Jak 4:17 "Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.")

Nagyon érdekes, ahogy erről ír Pál a Korintusiakhoz írt levélben:

"1Kor 3:9 Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

1Kor 3:10 Az Istennek nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Ki-ki azonban meglássa mimódon épít reá.

1Kor 3:11 Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

1Kor 3:12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;

1Kor 3:13 Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.

1Kor 3:14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.

1Kor 3:15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül."

Itt azt a "titkot" árulja el Pál apostol, hogy amikor Krisztus ítélőszéke elé állunk, akkor az olyan lesz, mintha átmennénk egy megemésztő tűzön, ami mindent "leéget" rólunk, ami veszendő és haszontalan, és csak azt hagyja meg, ami tiszta, becses, értékes, örök. Vagyis meghagyja a fundamentumot - a Jézus Krisztusban lévő új, örök életünket -, és azon kívül kinek-kinek a munkáját, aszerint, hogy valaki "éghetetlen" dolgokat épített rá (aranyat, ezüstöt, drágakövet), vagy "éghető", értéktelen dolgokat (fát, szénát, pozdorját).

A lényeg az, hogy valamit mindenképpen *építenünk* kell rá, mert különben magát a "magot", a hitet, hagyjuk kihunyni, meghalni (ahogy Jakab írta). Ezért tette Jézus is több alkalommal egyértelművé, hogy azért hívott el minket, hogy jó gyümölcsöket teremjünk! Sőt, már Keresztelő János is ezzel kezdte a szolgálatát - az ő szavaival zárom:

"Luk 3:8 Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.

Luk 3:9 Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.

Luk 3:10 És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát?

Luk 3:11 Ő pedig felelvén, monda nekik: Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs; és akinek van eledele, hasonlókép cselekedjék."

"De cselekedet által nem nyerhetjük el az üdvössééget. Önmagában nem."

Csakhogy a cselekedet az egyetlen dolog, amiről az ember maga dönthet. Abba nem tud beleszólni, hogy mit higgyen és érezzen, nem erőszakolhatja magára a hitet. Ha egyszer nem hisz, akkor nem hisz... nem hasraütéses dologról van szó, és mióta fair olyan dolog alapján megítélni bárkit, amiről maga nem is dönthet tulajdonképpen? ;)

A hitünk a cselekedeteinkben nyilvánul meg. Magyarul ha valaki csak hisz, de közben meg becstelen, akkor hiába hisz. (A hit cselekedetek nélkül halott.)

Tehát az alapján fogunk vagy üdvözülni, vagy nem, hogy mennyire vagyunk jók a mindennapjainkban. Viszont azt, hogy a mindennapokban hogyan viselkedünk, a hitünk határozza meg.

Igen, a nem hívő is simán tud jó dolgokat cselekedni, miközben utálja a szomszédját, vagy szüleit, és közben alamizsnát osztogat. Tehet jót, de csak Krisztus hitével és Isten szent szellemével lehet szent. Mert aki gyűlöli atyjafiát és szereti az Istent, hazug az. Egy szent sem fog mindig , minden körülmények között jó lenni, de mikor jó, azt nem is biztos, hogy tudni fogja.

"Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?"

Nem bizony.

"Luk 12:42 Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nekik élelmüket a maga idejében?

Luk 12:43 Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!

Luk 12:44 Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt.

Luk 12:45 Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni:

Luk 12:46 Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja."

A szolgák és szolgálóleányok verése az embertársak bántását jelenti tettekkel, de akár szavakkal is.

Az egyetlen dolog, amit Jézus elvár tőlünk a megtérésünk után, az, hogy szeressük egymást, szeretet szerint cselekedjünk minden emberrel. Ez - mint a Máté 7. is megerősíti - szükséges feltétele az üdvösségnek, az Isten országába való bemenetelnek.