Az Egyház hogy tud együtt élni a saját múltjával?
Ez nem kritika, ezt a kérdést a legkomolyabban gondolom. Szeretnék csak a kérdésre választ kapni, senki ne kezdje itt kifejteni szerény meggyőződését Isten létezéséről vagy nem léteséről.
Tehát azt gondolom nem új információ, hogy voltak keresztes hadjáratok (rengetegen haltak meg miatta), voltak inkvizíciók (rengeteg embert megöltek, halálra kínoztak). És tudtommal az Egyház annyit tett, hogy bocsánatot kért a múlt miatt és kész, minden el lett intézve ennyivel. Na most nekem itt pár dolog nem világos. Ha bemegyek a boltba, és ellopok 100ezer forintot akkor hiába kérek bocsánatot lecsuknak. Az Egyház gyilkolászhatott összevissza, de egy bocsitól mindenki mindent elnéz? És ezek után még vannak emberek, akik bizalommal, szeretettel fordulnak ehhez a mészárszékhez?
u.i.
Mit tanácsolsz részletesen. Mit kellene tenni?
Részletesen? Hogyan?
A katolikus hívők ezt elítélik.
És ha nem lesz egyház, mi legyen helyette?
Amit képviselnek nem káros.
Keresztényként, bár nem vagyok egyik terhelt múltú történelmi irányzatnak sem tagja, de szintén elszomorít, hogy a kereszténység vagy épp Isten nevében cselekedtek sokan (nem csak katolikusok), sokféle történelmi helyzetben borzasztó dolgokat más emberekkel.
A keresztes hadjáratok világi hatalmak által vívott háborúk voltak (aki figyelt töriórán a suliban, tudja, hogy az Egyház "ösztönzése" mint indok önmagában nagyon kevés lett volna egy ilyen háború elindításához), ezeket én nem keverném ide. Ennél sokkal szörnyűbbek voltak az "eretnekmozgalmak" üldözése és az inkvizíció, vagy a másik oldalról pl. Angliában a katolikusok üldözése a 16. században.
Ugyanakkor keresztényként együtt is tudok élni a tudattal, mert tisztában vagyok vele, hogy Isten előtt nem az a keresztény, aki névleg annak vallja magát, hanem az, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát. Meg vagyok róla győződve, hogy azokkal, akik ezeket a szörnyűségeket tették, Isten nem fog közösséget vállalni.
Így számomra az inkvizíció és az ehhez hasonló tettek nem arról szólnak, hogy keresztények kínoztak, gyilkoltak nem-keresztényeket, hanem sok esetben arról, hogy nem-keresztények gyilkoltak ártatlanokat, köztük sokszor igaz keresztényeket.
Jézus előre megmondta, hogy a névleges keresztények az igaz keresztényeket üldözni fogják, ráadásul Isten nevében:
"Ján 16:2 A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.
Ján 16:3 És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.
Ján 16:4 Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy amikor eljő az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek."
De megadta hozzá a reménységet is, mert bizony el fog jönni, hogy igazságot szolgáltasson az egész világ számára:
"Ján 16:33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot."
Így hát nem a mészárszékhez kell szeretettel és bizalommal fordulni, hanem a könyörülő Istenhez.
Én nem értem, mért kell leragadni a középkornál, meg régmúltbeli tetteknél. Olvass rá a holland, ír, német katolikus egyházról szóló mostani cikkekre, csak írd be a gugliba és meg fogsz lepődni.
És ezeket nem régmúltbeli katolikusok tették tömegével, hanem sok még ma is él. Mondjuk a pápa ezekben az ügyekben se jutott többre, mint hogy kiadott egy bocsika szöveget, meg hogy milyen nagyon együttérez az áldozatokkal, de ennyi. Az áldozatok jórésze ma is él.
"Erős a gyanúm, hogy nem bocsátanál meg neki, de 10-20 év múlva sem."
Azért kíváncsi vagyok mit csinálnál ha odamenne hozzád egy ismeretlen fazon, hogy most tudta meg, hogy az ő ükapja meggyilkolta a te ükapádat, és hát bocsi.
Nekem az inkvizíció pedig arról szól, hogy katolikusok kínoztak tömegével katolikusokat, és ártatlanokat, és nem akarnék ezekkel egy akolba tartozni, mert nem hiszem hogy Istennek az a tetsző.
Éss sajnálom hogy másnak ez nem jut eszébe, mert neki az a kényelmes.
Hát sajnálom bigottkáim. Remélem egyszer felnyílik a szemetek és reálisan fogtok értékelni dolgokat, nem pedig az elvakultság és a gyűlölet fog belőletek folyni.
Ha netek ez jó, akkor gratuálok. Menjetek templomokat robbantani. Csak akkor nekem ne prédikáljatok itt a szeretetről, mert rosszul leszek.
szerintem nem az a kérdés, hogy az egyház hogy tud együtt élni a múltjáal, hanem hogy a katolikusok hogy tudnak együtt élni ezzel az egyházzal.
Mivel pedig jól meg vannak velük, nyilván mindennel egyet értenek, ami a múltban, a jelenben vagy ajöbőben ebben az egyházban történt, történik, vagy történni fog. Majd ezután békésen megvacsoráznak és mélyen a tükörbe nznek, lelkesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!