Miért nincs keresztényeknél apostoli vagyonközösség? Jó lenne ha lenne?

Mert jobb a szabadság.

Ha vagyonközösség lenne, akkor számonkérés is lenne, h. x miért dolgozik, és y miért nem.

Nehéz lenne elosztani.

A család mégiscsak jobb szervezőelv.

Szerintem ez a mai körülmények között nem megvalósítható, de vannak más okai is.

Gondolom, azért teszed fel a kérdést, mert az Apostolok Cselekedeteiben azt olvasod, hogy az őskeresztény egyházban valóban vagyonközösségben éltek a hívők - így a kérdésfeltevésed jogos.

Először nézzük meg, hogy tényleg létezett-e, és ha igen, milyen mértékig létezett az "apostoli vagyonközösség"!

Fontos rögtön leszögezni, hogy az Apcs 4-5. része a kezdeti, jeruzsálemi keresztény gyülekezetről szól. Pál (és a többiek) későbbi térítő útjain létrejövő "pogány" kereszténység között sehol nem olvasunk ilyen mértékű vagyonközösségről. Figyelmesen végigolvasva az apostoli leveleket, teljesen egyértelmű, hogy pl. a görög keresztények nem éltek teljes vagyonközösségben. Igaz, őket is buzdítja Pál a jótékonyságra, a gyöngék, a szegények, az özvegyek stb. felkarolására, a részükre történő adakozásra. Valószínűleg annyiban igazad van, hogy a mai gyülekezetek nagy részében ez sem valósul meg a kívánatos mértékben. De ugyanúgy azt a kérdést is fel lehet tenni: miért is buzdította volna Pál őket arra, hogy így adakozzanak egymás szükségleteire, ha ők is már eleve vagyonközösségben éltek volna?

Az adakozásról azt írja Pál a korintusiaknak, "2Kor 9:7 Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten."

Tehát az emberek rendelkeztek saját vagyonnal, és annak egy önként meghatározott részét fordították adakozásra. Igazából Jeruzsálemben is ugyanez az önkéntességi elv volt érvényben, csakhogy rajtuk a kezdeti időszakban annyira friss volt a kenet és a hívők felbuzdulása (mégiscsak kvázi szemtanúi voltak Jézus feltámadásának és a Szent Szellem eljövetelének!), hogy mindnyájan a legnagyobb örömmel odaadták a közösség számára mindenüket, amijük csak volt. Mindnyájan, kivéve Ananiást és Safirát, akiknek a tragédiáját az Apcsel 5 leírja. És nézzük figyelmesen a szöveget: mit mondott nekik Péter apostol? Vajon valóban az volt a bűnük, hogy nem adták oda mindenüket a gyülekezetnek?

Nem. Hanem az, hogy *úgy tettek*, mintha ők is mindenüket odaadták volna, közben meg félretettek maguknak is egy részt. Péter ezt mondja Ananiásnak:

"Apcs 5:4 Nemde megmaradva neked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek."

Nem azt mondja Péter, hogy miért nem akartad mindened odaadni, hanem azt, hogy ha nem akartad odaadni, akkor miért tettél úgy, mintha odaadnád? Hiszen ha ragaszkodni akartál a vagyonodhoz, nem lett volna muszáj odaadnod.

Pál néhány évtizeddel későbbi leveléből, melyet Timótheusnak írt, egyértelműen látszik, hogy akkor már, a görög keresztények között, ahol Timótheus is forgolódott, a gyülekezetben is voltak gazdagabbak és szegényebbek, nem éltek teljes vagyonközösségben:

"1Tim 6:17 Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;

1Tim 6:18 Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők (...)"

Ugyanennek a résznek az elején ezt írja Pál:

"1Tim 6:1 Akik iga alatt vannak mint szolgák, az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék.

1Tim 6:2 Akiknek pedig hívő uraik vannak, azokat meg ne vessék, mivelhogy atyafiak; hanem annál inkább szolgáljanak, mivelhogy hívők és szeretettek, kik a jótevésben buzgólkodnak. Ezekre taníts és ints."

Tehát nemcsak hogy vagyonközösség nem volt, hanem megmaradtak a világi hierarchikus viszonyok is hívő urak és hívő szolgák között! Ne feledkezzünk meg arról, hogy az ókori görög társadalom rabszolgatartó társadalom volt, és Pál egyáltalán nem parancsolta a hívő uraknak az esetleg szintén megtérő rabszolgák felszabadítását, hanem azt mondta, hogy maradjon meg mindenki abban az állapotban, ahogy elhívatott (1Kor 7:20-24).

Visszatérve tehát a kérdéshez, fontos tudni, hogy a vagyonközösség az apostoli korszakban is csak egy adott helyen (Jeruzsálemben), rövid ideig működött, és nem volt általános - mert csakis akkor működhet, ha a közösség minden tagja egy szívvel és egy akarattal kész mindenét önként betenni a közösbe, és úgy élni onnantól, hogy teljes anyagi függőségben van a közösségtől. Mert a keresztény egyházban semmi helye nincs a kényszernek - mindnyájan szabadok vagyunk a Krisztusban.

Na és mi a helyzet a mai társadalommal?

Egyrészt a történelem során előforduló (először elvileg keresztény kultúrákban felbukkanó!) kommunista törekvések prímán bizonyították, hogy erőszakkal lehetetlen a kommunizmust (a szó eredeti, radikális vagyonközösséget jelentő értelmében) megvalósítani.

Marad tehát az önkéntesség - önkéntesen pedig mindig is csak kis csoportokban működött vagyonközösség, de a legtöbb kísérlet kérészéletűnek bizonyult. De nem is feladata a kereszténységnek a vagyonközösség létrehozása. Mint ahogy az ókori görög, római stb. társadalom is hierarchizált volt, és a keresztény gyülekezetek vezetői nem törekedtek a társadalmi hierarchikus viszonyok feloldására, úgy a mai társadalom is hierarchizált (csak más szempontok alapján), és a kereszténység ma éppúgy nem törekszik feloldani ezeket a társadalmi hierarchikus viszonyokat, mint akkor.

Lehetséges, hogy szellemi szempontból egy nagyon ideális állapot lenne, ha a keresztény közösségek önkéntes vagyonközösségként tudnának létezni, de a mai világban nincs rá meg sem a kellő motiváció, sem a kellő lehetőség, amiért ezt akár csak az ideák szintjén is forszírozni kellene. Ez már nem az a világ, amikor az emberek 99 százaléka földművelésből tartja el magát és a családját, a "vagyon" pedig a földbirtokkal egyenlő. Én személy szerint nem tudom a jelen körülmények között elképzelni, hogy mindenki a képességei szerint járuljon hozzá, és a szükségletei szerint részesüljön a közjavakból, mert itt a javak sokkal szélesebb körére van már szükség a puszta létezéshez, mint kajára és ruhára (vö. 1Tim. 6:8).

Összességében mindezen okok miatt én nem tartom egy elérendő és megvalósítható / megvalósítandó célnak a keresztény vagyonközösséget. A lényeg a szeretet, a jószívű, önkéntes adakozás mások, különösképp "az atyafiak" szükségleteire, és Krisztus követése. Persze ha valakihez szintén szól ma az Úr, hogy "add el minden vagyonod és kövess engem", mint a gazdag ifjúhoz, akkor kiderül, hogy képes-e erre, vagy nem. Az új életét akarja-e élni, vagy a régit.

"Szerintem azért adták be a vagyont a közösbe, mert a próféciákból tudták, hogy Júdea meg fog szűnni"

Vagy talán mert részvéttel voltak a szegények iránt :) Szerintem jó lenne ha lenne ilyen közösség. Ha rajtam múlna én beszállnék.

Előzőnek!

Persze az is benne lehetett, viszont úgy gondolom részvéttel lenni a szegények felé vagyonközösség nélkül is lehet, pl. bőséges adakozással, ahogy Krisztus tanította, hogy szegények mindig lesznek közöttetek (mondta annak, aki hivatkozott arra, hogy a kenetet miért nem adták el, és adták a szegényeknek)

Viszont a vagyonközösség felvethet olyan problémákat, hogy ha később megférgesedik a közösség valamiért, akkor annak a többség a kárát láthatja, egy kisebbséggel szemben, amely pl. nem célszerűen használja a vagyont, vagy pl. az is lehet a hátránya, hogy ha egyesek úgy gondolják nem kell dolgozni, míg ha az ember maga keresi meg a magáét, akkor ösztönzi a saját helyzete, és hogy legyen mint adakoznia másoknak.

Szerzeteseknél van. És jó dolog, annak, aki vállalja. Ha nem tennének a szerzetesek szegénységi és engedelmességi fogadalmat, nem nagyon lehetne megvalósítani. Egyéb közösségi próbálkozások is vannak katolikus egyházon belül, családosok terén, de ezek egyelőre elég fiatal próbálkozások, nem lehet róluk érdemben nyilatkozni. Akinek baja van vele, ki szokott lépni...

Üdv: egy szerzetesjelölt

Valamilyen szinten a mai napig megvalósul a vagyonközösség. Bár a mai világ elég korcs képet állít fel róla: a perselypénz. A perselypénz arra hivatott szolgálni, hogy a hívő közösség fenn tudja tartani templomát, kápolnáját, ahová elmehet imádkozni. Így, a Bibliában leírtaknak megfelelően (és szinte ugyanúgy) gyűjtünk pénzt, ami nem a pap eltartására, vagy vagyonosodására szolgál, hanem az esetleges felújítási munkálatokra, a számlákra, a díszítésekre.

Szerzetesi közösségekben nagyobb hangsúlyt kap a vagyonközösség, így a szerzetes, mint individuum tud elszakadni az anyagi javaktól, és megélni az evangéliumi életet. Nyilván, ott az engedelmesség és a tisztasági (és NEM szüzességi!!!) fogadalom is, amely segíti a szerzetest a radikális Krisztus-követésben.

(A tisztasági fogadalom több, mint a szüzesség: gondolati tisztaságra is utal, tehát testi-lelki tisztaság. Sokan azt is félreértik, hogy ha valaki már nem szűz, akkor nem lehet pap, szerzetes. Ez sem igaz, hisz a szerzetes fogadalma nem élete előző szakaira vonatkozik, hanem az elkövetkezendőkre.)

Nekem a keresztelőmön nem kellett fizetni semmit. A házasságom szintén ingyen volt. A misén se kell fizetni.

Nem értem milyen kizsákmányolásról beszélsz?